2025 szeptember 1-jétől 3%-os kedvezményes hitelt kaphatnak az első saját lakást vagy házat vásárolni vagy építeni szándékozók az Otthon Start program keretében.
A támogatást mindenki igénybeveheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni vagy felépíteni. Bárhol lehet az ingatlan Magyarországon, a legkisebb falutól Budapestig.
Lényeges módosításokat vezettek be az Otthon Start program szabályaiban 2025.11.15-től:
Az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként: testvérnek nem kell első lakásszerzőnek minősülnie, tb-jogviszonnyal sem kell rendelkeznie, de a többi jogszabályi feltételt (büntetlen előítélet, 5 ezer forintot meghaladó köztartozás tilalma) teljesítenie kell. Mivel egy személy csak egy Otthon Startban szerepelhet adóstársként, azaz az a személy már nem tudja felvenni a támogatást, aki elmegy adóstársnak a testvére, gyereke vagy házastársa hitelébe.
Áron alul is meg lehet venni önkormányzati lakásokat: november 15-től a forgalmi érték és a vételár közötti eltérésre vonatkozó szabályt az önkormányzati lakások eladásakor nem kell alkalmazni – vagyis: a reális forgalmi érték és a vételár között ebben az esetben megengedett a 20 százaléknál nagyobb eltérés.
Öröklés után is lehet résztulajdont vásárolni Otthon Start hitelből: ha valaki öröklés révén szerzett egy lakóingatlanban résztulajdont, az Otthon Start felhasználható lesz arra, hogy kivásárolja a kérdéses lakásban a többi tulajdonost az igénylő.
Elég lesz az előzetes értékbecslés: mostantól akár az előzetes értékbecslés során is megállapítható, hogy a CSOK Plusszal vásárolt ingatan lakhatásra alkalmas-e, és nem kell ezt a hitelbírálat során újra ellenőrizni.
A CSOK Plusz és az Otthon Start közös igénylése: ha valaki mindkettőt felvenné ugyanarra a lakásra, november 15-től meg kell felelnie a kérdéses ingatlannak a CSOK Plusz rendeletben rögzített minimális alapterületre vonatkozó elvárásoknak.
Többlakásos épületben lévő önálló lakás esetén a hasznos alapterületének el kell érnie:
– egy gyerek esetén a 40 négyzetmétert;
– kettő esetén az 50 négyzetmétert;
– három vagy több gyerek esetén a 60 négyzetmétert.
Önálló ház esetén a hasznos alapterületének el kell érnie
– egy gyerek esetén a 70 négyzetmétert;
– két gyerek esetén a 80 négyzetmétert;
– három vagy több gyerek esetén a 90 négyzetmétert.
A jogszabály megjelent a 2025.11.12-i Magyar Közlönyben.
A hitelt az alábbi célokra lehet majd igényelni egy alkalommal:
- új vagy használt lakás vagy családi ház, illetve tanya, birtokközpont vásárlására, illeve építésére,
- új lakás csak abban az esetben vehető a programban, ha azt első alkalommal gazdálkodó szervezet értékesíti magánszemélynek,
- lakás vásárlása vagy építése esetén az ingatlan értéke vagy bekerülési költség legfeljebb 100 millió forint lehet,
- családi ház, tanya, birtokközpont vásárlása vagy építése esetén az ingatlan értéke vagy a bekerülési költség legfeljebb150 millió forint lehet,
- vásárlás esetén nem a vételár számít, hanem az ingatlan értéke, melyet független értékbecslő határoz meg,
- a négyzetméterár nem lehet több 1,5 millió forintnál (ez az alapterületre vonatkozik),
- vásárlásánál a vételár legfeljebb 20 százalékkal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől,
- építés esetén a már folyamatban lévő lakóingatlan-építésre is igényelhető, és a kérelem benyújtásakor a hitelintézet által elfogadott költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségekre igényelhető és használható fel,
- a kölcsön hitelcélja nem lehet olyan otthonban való tulajdonszerzés, amelyet haszonélvezet terhel,
- osztatlan közös tulajdonban is lehet a hitellel önállóan forgalomképes ingatlnrészt vásárolni: elfogadható a résztulajdon-vásárlás, amikor a vevő egy több lakásból álló osztatlan közös ingatlanban megszerez egy önállóan forgalomképes lakást.
- Bármennyire könnyűnek látszik is a megkülönböztetés – mégsem mindig egyértelmű, hogy egy ingatlant lakásként vagy lakóházként vesz majd figyelembe a bank.
Az igénylő
- Nincs felső korhatára az igénylésnek, de a kölcsönt csak az a természetes személy igényelheti, aki a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában a 18. életévét már betöltötte,
- nemcsak magyar állampolgárok, hanem huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező – úgynevezett harmadik országbeli állampolgárok –, valamint hontalan státuszú személyek is,
- nem szükséges az igényléshez sem házasságkötésm meglévő gyermek, illetve gyermekvállalás,
- a hitelt csak azok vehetik fel, akiknek legfeljebb 50 százalékos tulajdonrészük van vagy volt lakóingatlanban az elmúlt 10 évben – ez alól kivétel, ha az igénylő
- olyan ingatlanban rendelkezett tulajdonjoggal, amelynek az adásvételi szerződésben szereplő vételára nem haladta meg a 15 millió forintot,
- olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amelynek lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
- olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amely haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába, és az érintett lakóingatlanban a kölcsön iránti kérelem benyújtásakor is haszonélvező lakik,
- a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző tíz éven belül legfeljebb egy belterületi lakóingatlanban legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezett.
- ha házastársak együtt adják be az igénylést, akkor elegendő, ha egyikük megfelel a fenti feltételeknek.
- ha az igénylő valamelyik szülőjét adóstársként bevonják az ügyeletbe, akkor az adóstársra ugyanazok az igénylési feltételek vonatkoznak, de a szülőnek nem kell teljesítenie feltétlenül az első lakásszerzésre és a TB-jogviszonyra vonatkozó feltételeket,
- egy személy csak egyszer szerepelhet a programban, de ez nem csak hitelfelvevőkre, hanem az adóstársakra is vonatkozik: vagyis aki egyszer adóstárs volt, már nem veheti fel a hitelt, és fordítva,
- nem lehet bárki adóstárs: a kölcsönügyletbe társigénylőként az igénylő házastársa és/vagy szülője kerülhet be – ha házaspár veszi fel a hitelt, akkor mindkét fél szülője bekerülhet a hitelügyletbe,
- az eladó vagy az építési vállalkozó az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa, valamint ha az építő vállalkozásban az igénylő nem rendelkezhet tagsággal vagy részesedéssel, továbbá a vállalkozás tulajdonosa az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa,
- feltétel a büntetlen előélet,
- 5000 forintnál ne mnagyobb köztartozás,
- 2 éves állami tb-jogviszony, de
- közmunkásként nem lehet beadni a kölcsön iránt a kérelmet,
- az igénylést megelőző 180 napra szigorúbb szabályok vonatkoznak,
- a kétéves jogviszonyba a tanulói és a hallgatói jogviszonyt is beszámítható, ,
- külföldi tb-jogviszonnyal is van lehetőség az igénylésre,
- a két éves, folytonos tb-jogviszonyban legfeljebb 30 napos, egybefüggő szünet lehet, hallgatói státusznál ez 6 hónap, viszont a szünetek nem számítanak bele a két évbe.
- Magyarországon élő, de valamelyik szomszédos országban dolgozó ingázók is felvehetik..
- Nem veheti fel a kölcsönt az, akit az igénylést megelőző 3 évben valamely állami lakástámogatási programban vissza nem térítendő támogatás vagy kamattámogatás visszafizetésére köteleztek.
- A hitelképességre a normál banki szabályok vonatkoznak.
A hitel
- 2025. szeptember 1-jétől lehet igényelni,
- legfeljebb 50 millió forint lehet,
- 3 százalékos kamatra a teljes futamidőre,
- maximum 25 évre,
- a fizetendő önrész 10%, ami kiváltható megfelelő pótfedezet bevonásával (pl. a szülők bevonhatják fedezetként az ingatlanjukat),
- a jegybank eltörölte az elsőlakás-vásárlókra vonatkozó kedvezőbb hitelfedezeti előírások (önerőelvárás) alkalmazásához tartozó életkori megkötést (41 év),
- más hitelekkel és kedvezményekkel – így a Csok Plusszal és a Babaváróval is – is összevonható.
- A kölcsön igénylését az adásvételi szerződés aláírását követő 180 napon belül lehet beadni, építkezés esetén a használatbavételi engedély kiállítását megelőzően.
- Vásárlásnál egy összegű folyósítás történik, míg építésnél a készültségi foknak megfelelően, szakaszokra bontva történik a kifizetés.
- Az éves ügyleti kamat nem haladhatja meg a 3 százalékot – vagyis ennél akár lehet alacsonyabb is, akárcsak a CSOK Plusz esetében.
- Az előtörlesztés díja legfeljebb 1 százalék lehet.
- A kamattámogatás mértéke az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott, 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékének és az ügyfél által fizetett legfeljebb 3 százalékos kamatnak a különbözete. A tényleges ügyleti kamat 5 évente változhat.
- a kamattámogatás mértéke nem haladhatja meg a bank által a kölcsönre ténylegesen megállapított teljes kamat mértékét.
- Egyéb költségek:
- a folyósító hitelintézet legfeljebb 30 ezer forint bármilyen díjat számolhat fel a kölcsön igénylésével és folyósításával kapcsolatban, amibe nem tartozik bele az értékbecslés és a helyszíni szemle díja. A 30 ezer forintos felső határ akkor is érvényes, ha a támogatott hitel mellett piaci lakáshitelt is vesz fel ugyanannál a banknál az igénylő, vagyis a piaci hitelért sem számíthat fel plusz díjat. (Ha két különböző bank folyósítja a támogatott és a piaci hitelt, akkor a támogatott hitelt akkor lehet folyósítani, ha a piaci hitel folyósításáról már van igazolás.)
- A bankoknak a hitelbírálatra 30 napjuk lesz, építkezés esetén 60 nap, amibe nem számít bele a 10 napos hiánypótlási időszak.
- Az ingatlan-értékbecslési szakvélemény nem lehet régebbi a kölcsönkérelem benyújtását megelőző 90 napnál, de az benne volt már a tervezetben is, hogy vásárlásnál a vételár legfeljebb 20 százalékkal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől.
- Ingatlanvásárlásra gyakorlatilag az összes nagy pénzintézetnél elérhető lesz az államilag támogatott, fix 3 százalékos lakáshitel, azoknak azonban, akik építkezésre vennék igénybe a konstrukciót, szűkebb lesz a mozgásterük.
- Amennyiben a hitelkérelmet elutasítják, a kérelmező 15 napon belül jogorvoslattal élhet a kormányhivatal felé.
Így alakulhatnak a törlesztőrészletek a 3%-os kamattámogatott lakáshitel a maximális futamidő mellett:
- 20 millió forintos hitel, 25 évre
– kedvezményes kamattal: 94 800 Ft/hó
– piaci kamattal: 157 000 Ft/hó- 25 millió forintos hitel, 25 évre
– kedvezményes kamattal: 118 500 Ft/hó
– piaci kamattal: 196 000 Ft/hó- 30 millió forintos hitel, 25 évre
– kedvezményes kamattal: 142 000 Ft/hó
– piaci kamattal: 236 000 Ft/hó- 40 millió forintos hitel, 25 évre
– kedvezményes kamattal: 190 000 Ft/hó
– piaci kamattal: 315 000 Ft/hó- 50 millió forintos hitel, 25 évre
– kedvezményes kamattal: 237 000 Ft/hó
– piaci kamattal: 393 000 Ft/hó
Sikeres igénylés esetén
- 5 évre az állam javára jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be a kölcsönszerződés megkötése időpontjában fennálló kölcsönösszeg 20 százalékának erejéig,
- Ez alatt az idő alatt nem lehet az ingatlant
- lebontani (kivéve természeti katasztrófa esetén),
- eladni,
- lakáscéltól eltérően hasznosítani,
- az ingatlanban nem kötelező lakni, azt albérletbe is ki lehet adni,
- vissza kell fizetni a kamattámogatást, ha
- a fenti feltételeket megsérti az igénylő, tehát
- vásárlás, építkezés nem valósult meg,
- az ingatlant elbontják,
- a lakást / házat eladják (Ha az ingatlant csak részben idegeníti el a támogatott, akkor a büntetés csak az adott részre fog vonatkozni és a kamattámogatás is csak részben szűnik meg.)
- az ingatlanon használati, haszonélvezeti jogot létesítenek,
- az ingatlant nem lakhatási célra használják,
- az igénylő valótlan adatokat adott meg, és jogosulatlanul jutott hozzá a kölcsönhöz.
- építkezés esetén a támogatott személy eláll az építési szándékától, vagy ha nem tudja igazolni egy éven belül, hogy a munkálatok megkezdődtek, illetve hat éven belül nem tudja bemutatni a használatbavételi engedélyt.
- a fenti feltételeket megsérti az igénylő, tehát
- A büntetést az igénybevétel napjától számolják, mértéke a jegybanki alapkamat + 5 százalékpont.
- Az igényléskor nyilatkozni kell arról, hogy az állam javára bejegyzett jelzálogjog fennállása alatt a kölcsön felhasználásával épített vagy vásárolt otthonhoz tartozó földrészletet, illetve az azon álló melléképítményt saját gazdasági tevékenysége céljára kívánja hasznosítani, ide nem értve annak bérbe vagy haszonbérbe adását.
- A szülő abban az esetben sem szerezhet tulajdonjogot az ingatlanban, ha adóstársként bekerül a kölcsönügyletbe,
- az Otthon Start Program kihasználható más lakástámogatásokkal együtt is, így a falusi csokkal is, amelyben nemcsak házastárs, hanem élettárs is résztulajdont szerez a célingatlanban.
Tájékozódási felületek
A kormány elindította a programmal kapcsolatos hivatalos tájékoztató weboldalt, ahol a program részletei érhetők el, az oldal tartalma folyamatosan frissül. A weboldalon fel lehet iratkozni az Otthon Start hírlevélre, valamint a program applikációja is letölthető. A program kapcsán felmerülő észrevételeket, kérdéseket a FIX3@me.gov.hu email-címre lehet elküldeni.
Jogszabály: 227/2025. (VII. 31.) korm. rendelete az Otthon Start program keretében biztosított FIX 3%-os lakáshitelről