Tovább puhultak a feltételek – társadalmi egyeztetésen az Otthon Start hitel szabályai

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start hitel részletszabályait tartalmazó rendelettervezetet, amely 2025. szeptember 1-jétől tenné elérhetővé az új, kedvezményes otthonteremtési konstrukciót. A tervezet több fontos, eddig nem ismert részletet pontosít – különösen azzal kapcsolatban, ki jogosult a hitelre.

Az Otthon Start program eredetileg is megjelölt célkitűzése, hogy az első otthonukat megteremteni vágyóknak adjon segítséget egy államilag garantált, kedvezményes hitelkonstrukcióval.

A most nyilvánosságra hozott rendelettervezet pontosította, mit is jelent ez a gyakorlatban – és milyen kivételek engedhetők meg.

Fő szabály szerint akkor minősül valaki elsőlakás-vásárlónak, ha a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában, és az azt megelőző 10 éven belül nem rendelkezett saját tulajdonú, belterületi lakóingatlannal.

Ez ugyan szigorúnak tűnhet, de a tervezet több fontos kivételt is felsorol, amelyek megengedik a részvételt a programban azoknak is, akiknek van, vagy korábban volt valamilyen formában ingatlan a nevükön:

  • ha a korábban az igénylő nevén lévő eladott vagy birtokolt lakóingatlan piaci értéke nem haladta meg a 15 millió forintot;
  • ha a tulajdonában állt ingatlant hatósági bontási engedély vagy kötelezés alapján bontották el;
  • ha egy lakóingatlan öröklés útján került az igénylő nevére, de más személy haszonélvezeti joga fennáll, és ő ott is lakik;
  • ha az elmúlt 10 évben, és a hiteligényléskor csak legfeljebb 50%-os tulajdonrésszel rendelkezett egy belterületi lakóingatlanban.

Könnyítések és korlátozások

A hitel házaspárok esetén akkor is igényelhető, ha csak egyikük felel meg az „elsőlakás-vásárló” kritériumának. Ez kedvező lehet olyan pároknak, ahol például a közös otthonuk nem fele-fele arányban van megosztva (például 40-60%). Ugyanakkor 50-50%-os tulajdoni megosztással is igényelhetik a hitelt.

Az új tervezet arra is kitér, hogy a hitelt nem igényelheti az a személy, akit a megelőző három évben vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy támogatott hitel visszafizetésére köteleztek – például azért, mert jogosulatlanul vette igénybe azokat.

Az igénylő az otthon megvásárlásához a hitelprogramot 10 százalékos önerővel veheti igénybe.

Vásárlás esetén a lakás vételára legfeljebb 100, családi ház vételára legfeljebb 150 millió forint lehet. Fontos, hogy az ingatlan vételára maximum 20%-kal lehet magasabb a bank által becsült forgalmi értéknél, és négyzetméterára nem lehet több 1,5 millió foritnál.

Lakásépítés esetén már a folyamatban lévő építkezésekre is lehet kérni a hitelt.

Az igénylőnek nem lehet köztartozása, valamint büntetlen előéletű kell, hogy legyen, és legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolnia.

Az ingatlant lakáscéllal kell hasznosítani. Nem előírás, hogy be kell költözni az érintett lakóingatlanba, de 5 évig nem lehet azt eladni, lebontani, a használatát harmadik személynek átadni, arra haszonélvezeti jogot alapítani.

A jogosulatlan igénylőknek, vagyis, ha a fenti esetek bármelyike az 5 év alatt bekövetkezik, a támogatott hitelt a jegybanki alapkamat 5 százalékkal növelt mértékű büntetőkamattal kell visszafizetnie. Ha az ingatlant csak részben idegeníti el a támogatott, akkor a büntetés csak az adott részre fog vonatkozni, és a kamattámogatás is csak részben, az elidegenített résszel arányosan szűnik meg. Nem minősül az elidegenítési és terhelési tilalom megszegésének, ha az otthonban öröklés révén harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot szerez, illetve ha az otthonra közérdekű használati jogot alapítanak.

A folyósító hitelintézet legfeljebb 30 ezer forint díjat számolhat fel a kölcsön igénylésével és folyósításával kapcsolatban, amibe nem tartozik bele az értékbecslés és a helyszíni szemle díja. A 30 ezer forintos felső határ akkor is érvényes, ha a támogatott hitel mellett piaci lakáshitelt is vesz fel ugyanannál a banknál az igénylő. Fontos, hogy ha két különböző bank folyósítja a támogatott és a piaci hitelt, akkor a támogatott hitelt akkor lehet folyósítani, ha a piaci hitel folyósításáról már van igazolás.

A bankoknak a hitelbírálatra 30 napjuk lesz, építkezés esetén pedig 60 nap, amibe nem számít bele a 10 napos hiánypótlási időszak.

Miért fontos ez most?

Az Otthon Start program részletei iránt már hónapok óta nagy az érdeklődés, de sok kritikus részlet eddig nem volt ismert. A most közzétett rendelettervezet – amelyre bárki véleményt formálhat július 29-ig – nemcsak megerősíti a korábban kommunikált hitelösszeget és kamatfeltételeket, hanem érdemi információkat tartalmaz arról is, kik vehetik igénybe a programot.

Korábbi cikkeink a témában:
Ki lehet elsőlakás-vásárló az Otthon Start programban?
Alakulnak az Otthon Start hitel feltételei
Megemelték a házvásárlás értékhatárát az Otthon Start programban
Szeptembertől lesz elérhető a kedvezményes hitel első lakásra
Fiatalok álmai a lakásárak szorításában
Jön a kedvezményes hitel az első lakásra