A jövőben kiemelt beruházássá nyilvánítják majd az Otthon Start lakáshitel feltételeinek megfelelő, 250 lakásnál nagyobb lakóparkok építését – derül ki egy friss kormányrendeletből.
Mint ahogy korábban már Panyi Milós államtitkár is utalt rá, az új lakásépítések mielőbbi és ütemes megindítása érdekében azok a fejlesztések, amelyek legalább 250 lakás építésére irányulnak, és az elkészülő lakások legalább 70 százaléka megfelel a program ingatlanár-korlátainak, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősíthetők. Ezekből legalább 10-20-at szeretnének-
A kiemelt nemzetgazdasági beruházássá minősített fejlesztés gyorsított engedélyezési eljárással szerezhet építési engedélyt. A beruházások vizsgálatát az Otthon Start Programiroda fogja végezni az Építési és Közlekedési Minisztérium részvételével – írja a Miniszterelnökség közleménye.
A cél, hogy az építésügyi szempontok érvényesülése mellett néhány hónapon belül több ezer új építésű lakás fejlesztése indulhasson el – olvasható a közleményben.
A kiemelt beruházási státusszal az említett lakóparképítések (a valóságban ezek általában modern lakótelepek), engedélyezése könnyebbé válik. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy ezeknek a projekteknek nem kell megfelelni a helyi előírásoknak, önkormányzati rendeleteknek, vagyis könnyen lehet, hogy olyan lakóparkok építése is elindul majd, amelyeket egyébként a helyi önkormányzatok nem engedélyeztetnének.
Lánszki Regő országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a minősítéshez nincs szükség állami vagy uniós forrásra, valamint csökkentett az adminisztrációs teher és rövidebb az engedélyezési folyamat. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy a minőségből nem engednek, az Országos Építészeti Tervtanács szigorú szakmai előírásai és minőségi követelményei továbbra is garantálják, hogy modern, világos és fenntartható otthonok épüljenek.