Most érdemes belevágni az építkezésbe, lakásfelújításba

Ígylakunk-interjú – Tavasszal általában megnő a lakosság építkezési, lakásfelújítási kedve. Ezt az idén több támogatási program is segíti. Juhász Attilát, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnökét kérdeztük, látható-e már fellendülés, forgalomemelkedés az építőanyag-kereskedelemben a bejelentések, illetve az elindult programok, intézkedések nyomán.

Ígylakunk: Milyen hatással lehet a kormány akcióterve a hazai építőiparra? Érzékelhető már ebből valami?

Juhász Attila: A kormány tavaly ősszel bemutatott akciótervének 10 pontja érinti közvetve vagy közvetlenül az építőipart, amelyeket az építőipari szakma egyértelműen üdvözölt. Ezek különböző méretű és súlyú intézkedések. Mindenképpen kiemelném közülük a két otthonfelújítási programot: az egyik a tavaly júliusban megnyílt energetikai fókuszú otthonfelújítási program, illetve az idén januártól elindult vidéki otthonfelújítási program. Utóbbihoz az elmúlt néhány hétben érkezett egy kiegészítés, amely szerint a gyermekes családok mellett a nyugdíjasok is igénybe vehetik majd.

Az energetikai otthonfelújítási programmal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy elég bonyolult és körülményes a pályázatírási folyamat, ezért tavalyi év második felében sokan elrettentek, illetve akik, belevágtak hosszú ideig tartott mire a hiteligénylésig egyáltalán eljutottak. Ugyanis több szereplőt kell összehangolni: az energetikust, a kivitelezőt, sokszor pályázati tanácsadót kell igénybe venni, és az építőanyag-kereskedőnek is kiemelt szerepe van, hiszen csak a kulcstermékeket lehet a pályázatoknál elszámolni.

Az ehhez a pályázathoz kapcsolódó vásárlások nem jelentettek jelentős forgalmat az építőanyag-kereskedőknek az elmúlt hónapokban. Nagyjából most jutottunk el oda, hogy az első rendelések kezdenek beérkezni, és el tudnak indulni ezek a felújítási munkák.

Ebből a szempontból pozitívabb a vidéki otthonfelújítási program megítélése a lakosság szempontjából. Ennek egyértelmű oka szerintünk, hogy ez a program jóval egyszerűbb, könnyebb az igénylési folyamata, nem kötelező hitelt, így bankot sem igénybe venni. Egyszerűen be kell nyújtani az Államkincstárhoz a számlákat és az igénylést. Úgy látjuk, hogy ez jóval közkedveltebb támogatás lesz.

A forgalmi hatását a kereskedésekben ennek még nem érezzük, hiszen január óta nem sok idő telt el, de azt tapasztaljuk, hogy az ügyfelek lényegesen több árajánlatot kérnek tavalyi év hasonló időszakához képest, tehát erős az érdeklődés.

A SZÉP-kártya juttatások egy részét is fel lehet az idei évtől építőanyagra használni. Ugyan még nem jönnek ebből tömegesen az ügyfelek, de sok építőanyag-kereskedő elfogadja a SZÉP-kártyát is. Üdvözlünk minden intézkedést, ami segíti az építőipart, az ügyfeleinket.

A januári hónapot relatíve jól sikerült zárni a kereskedéseknek, az Újháznál 30%-kal nőtt az építőanyag-forgalom, a február még nem lezárt időszak. Ugyanakkor az a tény, hogy a falazóanyagok forgalma megközelítőleg 60%-kal nőtt a tavaly januárihoz képest, megalapozza, hogy az újépítésű ingatlanoknál látszik majd valamekkora fellendülés.

Mindenesetre arra számítunk, hogy a 2025-ös évben jobb évet fogunk tudni zárni, mint amilyen a 2024-es volt. Ennek a mértéke még kérdéses, nyilván az első 1-2 hónap árbevételi számaiból egyelőre nem tudunk messzemenő következtetést levonni.

Ígylakunk: Mennyiben segítik az új intézkedések a lakásépítéseket? 

Juhász Attila: Jelenleg a legnagyobb motornak az állampapírok után kifizetett kamatkifizetések ingatlanokba áramlását látjuk. Építőanyag-kereskedőként rengeteg kivitelezőt, és ingatlanfejlesztő céget szolgálunk ki, amelyek társasházi építkezéseknél beruházók, fővállalkozók. Egyértelműen azt látjuk, hogy az utóbbi két-három hónapban nagyon intenzív volt a kereslet az újépítésű lakások iránt. Az elmúlt 2-3 évben nem nagyon volt jellemző, hogy akár tervasztalról el lehetett adni lakásokat – ez most egyértelműen megváltozott. Minden ingatlanfejlesztő nagyon pozitívan nyilatkozik a kereslet emelkedéséről, és reméljük, ez a lendület még sokáig ki fog tartani.

Az új lakást vásárlók között több a saját forrásból fizető ügyfél, kevésbé bankhitelből oldják meg. Tehát vannak most pozitív tendenciák, de az építőiparnak van egyfajta tehetetlensége, vagyis ezek az intézkedések nem azonnal mutatnak eredményt, illetve forgalmi növekedést. Hónapokba telik majd amíg látjuk a változást.

Ígylakunk: Mekkora építőanyagár-emelkedésre számíthatunk idén? Milyen tényezők befolyásolják most az árakat?

Juhász Attila: Az építőanyagok árában a csúcspont a 2022-es év volt, 2023-ban jelentős csökkenés történt, és ehhez képest 2024-ben érdemi változás nem volt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt két évben stagnáltak az építőanyagárak, sőt, ha ezt reálértéken nézzük és az inflációs hatásokat is figyelembe vennénk, akkor ezt tulajdonképpen csökkenést jelent.

Egyértelműen azt látjuk, hogy az építőanyagárakra leginkább az előállítási költségeknek van hatásuk, amibe beleértendők például a folyamatosan emelkedő munkabérek, illetve nagyon fontos tényező az energiaárak alakulása. Az építőanyag-gyártás meglehetősen energiaintenzív iparág, és nagyon számít a földgáz és a villamosenergia árának alakulása – ebben az utóbbi időszakban mérséklődést tapasztaltunk, a korábbi nagyon magas energiaárak valamelyest konszolidálódtak. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magyarországi építőanyagoknak nagyjából a fele külföldről érkezik, tehát az importkitettségünkből adódóan a kedvezőtlen forintárfolyam is rendkívüli módon befolyásolja haza építőanyagárakat.

Nehéz megjósolni, hogy az egész év folyamán mi minden fog történni. Az építőanyag-gyártóktól érkező információk alapján áremelésre mindenképpen számítani lehet. Ennek a mértéke vélhetően egyszámjegyű lesz, valahol 5-8% között, megítélésem szerint nagyjából az infláció közelében.

Ha valamilyen tanácsot adhatok az építkezni vágyóknak akkor az az, hogy most érdemes építőanyagot vásárolni, mert még elérhető elfogadható áron, ami a soron következő hónapokban emelkedhet. Talán az építőkapacitásban is most nagyobb tartalék van, mint akár két évvel korábban, könnyebb építőipari szakembert találni, aki ezeket az építkezéseket, felújításokat el tudja végezni.

Sokszor kérdezik tőlünk, hogy mikor érdemes belevágni: azt mondom, hogy most van egy ilyen jó belépési pont. Ráadásul az említett támogatási programokkal kiegészítve ez egy jó kombináció.  Sokan talán nem is tudják, hogy az otthonfelújítási programokat kombinálni is lehet, akár mind a kettőt fel lehet venni párhuzamosan, úgyhogy érdemes kihasználni most ezeket a lehetőségeket.

igylakunk.hu/Lakástámogatások