Újraindította a Kormány a korábbi állami, 3+3 milliós otthonfelújítási programot 2025-ben. 2025. január 1-jétől élhetnek a Vidéki Otthonfelújítási Programra nyújtotta lehetőséggel az 5 ezer fő alatti településeken élő gyermekes családok, valamit 2025. március 26-tól az ott élő nyugdíjasok és özvegyi nyugdíjban, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban, illetve korhatár előtti ellátásban részesülő lakosok is.
- A program a kormányrendelet mellékletében felsorolt 2887 településen elérhető,
- a támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő családok számára.
- A vissza nem térítendő támogatás mértéke az igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint,
- ebből a munkadíj és anyagköltség 50-50 százalékos arányban számolható el a felújítási munkálatok,
- de csak a 2025-től elkezdett, illetve kiszámlázott felújításokra lehet támogatást kérni,
- a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2026. június 30-ig.
- A felújítási költségeket utólag térítik meg a számlák ellenében, azonban ehhez 6 millió forintos kedvezményes hitel igényelhető,
- amelyhez az állam 3 százalékpontos kamattámogatás ad, és az igénylőknek az e feletti kamatot kell megfizetniük.
A támogatási kérelmeket, valamint a hozzá csatolt vállalkozási szerződéseket és számlákat a Magyar Államkincstárnál elektronikusan vagy személyesen, illetve postai úton lehet majd benyújtani 2025. január 1. és 2026. június 30. között. További információk a Kincstár honlapján érhetők el.
2025. március 26-tól 2026. június 30-ig igényelhetik a támogatást
- öregségi nyugdíjban,
- özvegyi nyugdíjban,
- rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban,
- korhatár előtti ellátásban,
- egyéb ellátásokban (ld. 36/2025. (III. 11.) rendelet)
részesülő, preferált kistelepüléseken élő lakosok is.
A támogatás a következő építési tevékenységekhez igényelhető:
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel;
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
- a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
- tető cseréje, felújítása, szigetelése;
- égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
- klímaberendezés beépítése, cseréje;
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje;
- belső tér felújítása, ideértv
- a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat készítését, cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
- a galériaépítést,
- a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
- a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
- a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
- a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
- a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét;
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
- kerítés építése, felújítása;
- gépjárműtároló építése, felújítása vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
- terasz, loggia, erkély, előtető építése, felújítása;
- térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje;
- télikert kialakítása;
- akadálymentesítési munka;
- alapozási szerkezet megerősítése;
- beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
- használati melegvíz-rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje; valamint
- szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.
Az igénylőkre vonatkozó feltételek
- A támogatást a legalább egy gyermeket váró (várandósság 12. hetét betöltött terhesség) vagy vér szerinti /örökbefogadott gyermeket nevelő (a gyermek 25. életévét még nem töltötte be, vagy ha már betöltötte, akkor megváltozott munkaképességű személynek minősül) szülők igényelhetik, családi állapottól függetlenül (azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként igényelhetik). A támogatást igényelheti a kiskorú gyermek szüleinek halála miatt kirendelt gyámja is.
- Az igénylő magyar állampolgár, a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak tekintendő, vagy szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó, a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorló nagykorú, cselekvőképes természetes személy lehet.
- Az igénylő (együttes igénylés esetén legalább az egyik igénylő) legalább 1 éves (egybefüggően legfeljebb 30 nap megszakítással, amelynek időtartama az egyéves jogosultsági időszakba nem számít bele) folyamatos TB jogviszonyt tud igazolni. (GYOD-ban, ápolási díjban részesülő vagy megváltozott munkaképességű személy esetén nem feltétel a TB jogviszony igazolása.)
- Az igénylő(k) és a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi gyermeke (kivéve a magzatot) a támogatással érintett lakásban lakóhellyel rendelkezik (állandó lakcímmel).
- Az igénylő(k)nek nem lehet 5000 forintot meghaladó köztartozása.
- Bentlakási kötelezettséget kell vállalni a támogatással érintett lakásban, a támogatás folyósításától számított 5 évig (az igénylőkre és a gyermek(ek)re vonatkozóan is).
- A támogatásra az igénylő valamennyi, vele azonos lakóhelyen élő gyermeke után együttesen jogosult. Egyazon gyermek csak egy igénylés során vehető figyelembe.
- A támogatást a korábbi 2021-22-es otthonfelújítási programban részt vevők is igényelhetik akkor, ha azt nem használták ki teljes mértékben, és a 3 milliós támogatásból van még fennmaradó keretük. Ez esetben csak a fennmaradó támogatási összeget kérhetik.
A kormány döntésének értelmében az öregségi nyugdíjasok és a korhatár előtti ellátásban részesül, ötezer lakos alatti településeken élő lakosoknak nem kell teljesíteniük az igényléshez az alábbiakat:
- nem kell gyermeket nevelniük,
- nem szükséges legalább 1 éves, folyamatos TB-jogviszonnyal rendelkezniük.
A legtöbb felújítási munkálathoz nem kell engedély, illetve bejelentés, azonban van több olyan is, ahol ennek hiányában bírságra, akár bontásra is számíthat a tulajdonos.
- Fürdőszoba, WC: új fürdőszoba vagy WC kialakítása esetén akkor szükséges a hatósági eljárás, ha az ingatlan alapterülete megváltozik.
- Kémény: ha új égéstermék-elvezető épül és magasabb 6 méternél.
- Tető: a tető cseréje, felújítása, szigetelése engedélyköteles, amennyiben az épület beépítési magassága változik.
- Nem lakás célú helyiség: nyári konyha, mosókonyha, tároló felújításakor ha az alapterület módosul, akkor engedélyköteles ez a munkálat is.
- Gépjárműtároló: akkor szükséges engedély, ha a gépjárműtároló/gépkocsibeálló mérete meghaladja a 35 négyzetmétert, vagy a gerincmagassága a 4,5 métert, lapos tetőnél a 3,5 méteres párkánymagasságot.
- Melléképület építése, bővítése: engedélyköteles az építési tevékenység, ha elvégzése után a 60 m2 összes hasznos alapterületet meghaladja vagy nagyobb mint 6,0 méteres gerincmagasságú vagy lapos tetős melléképület esetében nagyobb mint 4,5 méteres párkánymagasságú.
- Terasz, lodzsa, erkély építése, felújítása: engedélyköteles, ha a terasz összes hasznos alapterülete meghaladja a 35 négyzetmétert. Ugyanez vonatkozik az erkélyekre, lodzsákra is.
Aki nem biztosak abban, hogy egy felújítási tevékenységhez szükséges-e engedély vagy bejelentés, érdemes felkeresnie az ingatlan fekvése szerinti jegyzőt. Ő tud segíteni tisztázni az előírásokat, így elkerülhetjük a későbbi kellemetlenségeket.
A vidéki otthonfelújítási programról szóló jogszabály a Magyar Közlöny 2024. decembr 11-i számában jelent meg.
A 36/2025. (III. 11.) módosító rendelet szerint a munkálatok költségének megelőlegezésére felvehető kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön 2025. 30. 26-tól fix kamatozású.
További változások:
- A NAV a Kincstár kérésére a támogatáshoz benyújtott számlák ellenőrzését már a bírálat során elvégezheti. Ellenőrzik példaául azt is, hogy a számla kiállítója nem szerepel-e valamilyen negatív közzétételi listán (pl. nagyösszegű adóhiánnyal, adótartozással rendelkezők listáján, vagy a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztatók listáján).
- nem kaphatja meg a támogatást az, akit 5 éven belül a felújítási támogatás visszafizetésére köteleztek, ide értve a 2021-2022-ben elérhető támogatást is. A támogatás maximális, 3 milliós összegéből nemcsak az igénylő által felvett korábbi, 2021-2022-es felújítási támogatás összegét kell levonni, hanem
- ha az igénylő olyan gyermek után veszi igénybe a támogatást, aki után a másik szülő kihasználta a korábbi kedvezményt, akkor a korábbi összeget le kell vonni az új támogatás maximális összegéből, illetve
- ha az igénylő olyan lakásra venné fel az új támogatást, amelyre közeli hozzátartozója – aki jelenleg is tulajdonosa az ingatlannak – kihasználta az előző felújítási támogatást, akkor az új támogatás maximális összegéből le kell vonni az előzőleg kihasznált kedvezmény összegét.
- Ugyanazon számlát nem lehet benyújtani a falusi CSOK és az RRF-REP-10.13.1-24 azonosító jelű pályázat mellett újdonságként a KEHOP_Plusz-4.1.7-24 azonosító jelű pályázathoz, az RRF-6.2.1 azonosító jelű pályázathoz és a Napenergia Plusz Programhoz sem.
- Az otthonfelújítási támogatott hitel maximális összegénél is figyelembe veszik, hogy az igénylő kihasználta-e valamilyen formában a 2021-2022-es felújítási támogatást. A bank ugyanis az ily módon meghatározott maximális vissza nem térítendő támogatás négyszeresét adhatja oda támogatott hitelként, de legfeljebb 6 millió forintot.