Január 20-tól életbe léptek a tavaly júliusban indult, az energiahatékonysági korszerűsítéshez igényelhető otthonfelújítási támogatás új szabályai. A program hasonló feltételekkel, kibővített pályázói körrel, kevesebb adminisztrációs teherrel lesz igényelhető.
Elindult a tavaly kezdődött energiahatékonysági Otthonfelújítási Program utódja, a KEHOP Plusz Otthonfelújítási Program lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához néven, külön a budapesti és külön a fővároson kívüli pályázóknak (a korszerűsítendő ingatlan helye szerint).
A családi házak energiahatékonysági korszerűsítésére kérhető kölcsön és vissza nem térítendő támogatás együttes összege minimum 2.500.000 Ft, maximum 6.000.000 Ft. Ezt kell az igénylőnek önrésszel kiegészítenie, így programban 7 millió forint összköltségű beruházás számolható el.
A program keretösszege budapesti felhasználás esetén 6,19 milliárd forint. Budapesten kívül, Magyarország egész területén pedig 66,82 milliárd forint, azzal, hogy a keretösszeg 65%-a a négy legkevésbé fejlett régióban, azaz Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország végzett korszerűsítések megvalósításához kerül felosztásra a kölcsönigénylők között.
A program feltételei az új szabályozás szerint
Az ingatlan
A programban Magyarország területén fekvő, 2007. január 1. előtt használatbavételi engedélyt kapott, életvitelszerűen lakott, egy-és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítésére lehet támogatást kérni.
Kizárólag a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban belterületi-, külterületi-, kivett lakóház besorolású, szabadon álló családi ház, sorházi családi ház, ikerház bejegyzett, életvitelszerűen lakott ingatlan energetikai korszerűsítése támogatható.
Egy 2025 áprilisában megjelent módosítás szerint új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás. Így elegendő a kölcsönkérelem benyújtásáig igazolni, hogy a felújítani tervezett ingatlan az igénylő vagy közeli hozzátartozójának állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye.
A korszerűsítéssel érintett ingatlanban csak lakáscélú energiafelhasználás történhet. A beruházással érintett ingatlan címén vállalkozás székhelye fennállhat, de tényleges vállalkozási, gazdasági tevékenység folytatása nem megengedett. Amennyiben az ingatlanban vagy egy részében tényleges vállalkozási, gazdasági tevékenység végzése történik, biztosítani kell a vállalkozási tevékenységhez szükséges energiafelhasználás elkülönítését: külön mérőórával és közüzemi számlával. Telephely létesítse nem megengedett, ez érintett ingatlan csak vállalkozás székhelyeként lehet bejelentve.
A korszerűsítéssel érintett ingatlant nem szükséges fedezetként bevonni, tehát nem kerül rá jelzálog.
Ugyanakkor az ingatlan a futamidő végéig vagy a teljes visszafizetésig nem adható el.
A finanszírozás
A teljes finanszírozási összeg saját forrásból (önerőből), kamatmentes kölcsönből és vissza nem térítendő támogatásból áll.
A kölcsön és vissza nem térítendő támogatás együttes összege minumum 2.500.000 Ft, maximum 6.000.000 Ft. Ezen belül a vissza nem térítendő támogatás aránya 50%, vagyis beruházás elszámolható költségében a finanszírozási összeg, vagyis a kölcsön és a vissza nem térítendő támogatás összege egyaránt legfeljebb 3 millió – 3 millió forint.
A projekt teljes elszámolható költségének minimum 1/7-ét (a maximális 6.000.000 Ft-os finanszírozási összeg igénylése esetén ez 1.000.000 Ft) saját forrásból kell a pályázónak előteremtenie. Az önerő felhasználását folyósításkor a forrásaránynak megfelelően igazolni kell. A minimumon felüli további saját erő is felhasználható az ingatlan korszerűsítéshez a 30 százalék primer energiamegtakarítás elérése érdekében.
A 6 milliós támogatásnál magasabb összegű korszerűsítés is végrehajtható, azonban ebben az esetben sem lehet több támogatást, vagy hitelt felvenni. Ha a beruházás összköltsége alacsonyabb 7 millió forintnál, akkor a saját erő, a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsönrész is arányosan kisebb lesz.
Alapesetben elő kell finanszírozni a munkálatokat, és amikor megvalósult a korszerűsítés, és annak eredményét leellenőrizték, akkor kapja meg a pályázó a teljes finanszírozási összeget.
A saját forrás igazolt felhasználását követően előlegszámla (vagy előlegbekérő /díjbekérő/ proforma számla) benyújtásával – teljesítési igazolás csatolása nélkül – szállítói előleg igénybevételére van lehetőség, amennyiben a kivitelező szerepel az ÉMI NKft. által üzemeltetett ofp.emi.hu oldalán nyilvántartott Kivitelezői Regisztrációs Listáján.). Ebben az esetben a folyósítás közvetlenül a szállító fizetési számlájára történik. A projekt keretében lehívott szállítói előleg mértéke nem haladhatja meg szállítónként és összesen a finanszírozási összeg 50%-át.
A kölcsönrész és a vissza nem térítendő támogatás összegét külön, de ugyanazon napon folyósítják a kölcsönszerződésben meghatározott arány szerint.
A kamatmentes kölcsön futamideje legfeljebb 12 év, amely a türelmi és a rendelkezésre tartási időt is magában foglalja. A rendelkezésre tartási idő 6-24 hónap, amely indokolt esetben maximum 6 hónnappal hosszabbítható meg. A türelmi idő a rendelkezésre tartási idő végétől számított 3 hónap. Szabályos megvalósítás esetén csak a kölcsönrészt kell visszafizetni.
Nem kell fizetni kezelési költséget, rendelkezésre tartási jutalékot, előtörlesztési díjat és szerződésmódosítási díjat, illetve más, a kölcsönkérelem bírálatával, a kölcsönszerződés megkötésével és módosításával, valamint a kölcsön folyósításával összefüggésben általában felmerülő díjat.
Költséget jelentenek azonban a harmadik félnek fizetendő díjak, mint pl. energetikai tanúsítványok díjai, tulajdoni lap, illetve statikai szakvélemény költsége, valamint közjegyzői díj. Ezeket az önerő terhére is el lehet számolni.
A kölcsön elő- vagy végtörlesztésére a lakástakarékpénztári számlán lévő, az állami támogatással és betéti kamattal növelt megtakarítások is felhasználhatók.
Az energiahatékonysági beruházás
Épületenként legalább 30%-os mértékű primerenergia-fogyasztás csökkenést szükséges elérni az energetikai korszerűsítés eredményeként a projekt megvalósítását megelőző (kiinduló) állapothoz képest. Ezt energetikai tanúsítvánnyal kell igazolni, melyet a korszerűsítés előtt és után is el kell végeztetni, és Hiteles Energetikai Tanúsítvánnyal (HET) szükséges alátámasztani. A 30% primerenergia-megtakarításba nem számítható be a megújuló alapú villamosenergia előállításra számított energiamegtakarítás.
Az energiahatékonysági beruházás megvalósítását a kölcsönszerződés megkötést követő 24 hónapon belül kell befejezni. Ez a határidő indokolt esetben egy alkalommal további maximum 6 hónappal meghosszabbítható.
Az alábbi munkálatok finanszírozhatóak a programban:
- épület külső határoló elemeinek hőszigetelése: fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épület külső határoló elemeinek rendszerszintű (teljeskörű) hőszigetelése, födémszigetelés. Támogatott a külső fal (tűzfalat, oromfalat, lábazatot is beleértve), lapostető, fűtetlen tetőtér esetén a padlásfödém, fűtött tetőteret határoló szerkezetek, alsó zárófödém árkád felett, alsó zárófödém fűtetlen pince feletti szerkezetek hőszigetelése és a kapcsolódó munkálatok elvégzése.
- nyílászárócsere: fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energiamegtakarítást eredményező korszerűsítése. A nyílászáró cseréhez kapcsolódó árnyékoló, árnyékvető és rovarvédő szerkezetek beépítése a projekt keretében kizárólag el nem számolható költséggel valósítható meg, így a pályázat keretében támogatás nem igényelhető rá.
- használati melegvíz (HMV) rendszerek korszerűsítése csak abban az esetben támogatható, ha a projektben hőszigetelés vagy nyílászárócsere is történik. Önállóan, illetve kizárólag fűtéskorszerűsítéssel kiegészítve nem támogatható tevékenység, továbbá a földgáz alapú használati melegvíz rendszer korszerűsítés nem támogatható.
- fűtésrendszer korszerűsítése csak abban az esetben támogatható, ha a projektben hőszigetelés vagy nyílászárócsere is történik. Önállóan, illetve kizárólag használati melegvíz rendszerek korszerűsítésével kiegészítve nem támogatható tevékenység.
- hőtermelő berendezések cseréje korszerű berendezésekre: levegő-víz hőszivattyú fűtési rendszerként,
- szekunder fűtési kör átalakítása, hőleadó berendezések korszerűsítése vagy cseréje, amely vonatkozik a padló és /mennyezethűtési/fűtési rendszerekre is,
- automatikus központi (hőforrás oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése.
- kizárólag az energetikai korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó elemként a helyreállításhoz, javításhoz kapcsolódó költségek, melyek a fajlagos maximum költségek meghatározásánál beszámításra kerültek, és a költségvetésben nem külön, hanem az adott támogatható tevékenység költségei között szükséges szerepeltetni.
Nem támogatható:
- fosszilis energiahordozó alapú (vegyes-, szén-, vagy gáztüzelésű) tüzelőberendezések, illetve használatimelegvíz-rendszer korszerűsítése (az Épületek Energiateljesítményéről szóló (EPBD) 2010/31/EU irányelv alapján,
- fatüzelésű fűtésrendszer, illetve HMV-korszerűsítés (így a brikett-, pelletalapú tüzelőberendezések sem).
Határidő
Kölcsönkérelmet 2025. január 20-tól a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2027. március végéig lehet benyújtani személyesen, a Lakossági MFB Pont Plusz fiókokban.
Az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) kialakított egy felületet, amelynek segítségével a leendő pályázó előzetes kalkulációkat végezhet el a várható költségeket és energiamegtakarítást tekintve. Utóbbi megmutatja, hogy a tervezett beruházással elérhető-e a támogatás feltételeként meghatározott, épületenként legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítás. A program keretében kivitelezői minősítéssel is segítik a lakosságot a megfelelő szakemberek megtalálásában.
ÉMI – engedélyezett termékek, regisztrált kivitelezők, tanácsadók