Szívesen választana magának vagy a gyerekének egy alulfizetett, alulbecsült, nehéz és piszkos munkát? Vagy inkább egy jól fizető, menő, alkotó szakmára szavazna? Melyikbe sorolná építőipart?
Előző két cikkünkben nem csak az építőipari szakemberhiány okait jártuk körbe, hanem azt is, mennyire fontos annak megszüntetéséhez az anyagi megbecsülés, a munkakörülmények szerepe, valamint az utánpótlás képzése. Mindezek jól mutatják a társadalmi megbecsültség mértékét. Vajon mit tehet azért a szakma, hogy jobb legyen a megítélése? Erre kerestünk válaszokat, ötleteket.
Nem ismerik a lehetőségeket
Kétségtelen, hogy az építőipari szakmák manapság nem népszerűek, sőt sokuk ismeretlen is a potenciális utánpótlás körében. A pályaorientáció nem a magyar iskola- és szakmai intézményrendszer erőssége. Pedig nagyobb szükség volna rá, mint valaha.
Az általános iskolák inkább abban érdekeltek – presztízs okokból -, hogy minél több gyerek menjen magasabb szintű középfokú oktatásba. Ez ma a gimnáziumokat, esetleg a szakgimnáziumokat jelenti. Nemhogy nem hívják, hanem előfordul, hogy be sem engedik az általános iskolákba a szakmaismertető kollégákat – hallottuk több helyről is.
A legtöbb helyen azonban egyszerűen „elfelejtenek” beszélni a kétkezi szakmákról, s erősen feltételezhető, hogy az osztályfőnökök nem is ismerik a lehetőségeket. A pályaorientációs foglalkozásokon a „mi szeretnél lenni” kérdést nem követi a „mi lehetnél még”.
Pedig ezeken a foglalkozásokon, tájékoztatókon volna lehetőség felkelteni a szülők és a tanulók figyelmét az építőipari mesterségekre, a hiányszakmák tanulásában rejlő képzési (ösztöndíj, gyakorlati képzés, versenyek) és munkalehetőségekre. (Sokan nem tudják pl., hogy a hiányszakmát tanuló diákok plusz ösztöndíjat kapnak, és vélhetően könnyebben is el tudnak helyezkedni.)
Pályaválasztási osztályfőnöki órákon és szülőértekezleteken érdemes volna levetíteni a gyerekeknek és a szülőknek néhányat a szakmanépszerűsítő kisfilmekből, amelyeket az elmúlt években készítettek pl. a kamarák. Szinte minden szakmáról készültek ilyen videók, de látja-e őket valaki?!
El kellene elcsábítani a gyerekeket a szakmák személyes bemutatóira, hiszen biztos, hogy sokan nem is tudják, mit csinál a szárazépítő, a mélyépítő technikus, mi a különbség az ács és a tetőfedő között, és műemléki díszítőszobrásznak is lehet tanulni. Más kérdés, hogy sokszor a szakma is alig tudja követni, pláne a gyakorlati képzés, a sok szakmaszerkezeti átalakítást.
A pályaorientációval – az összes szakmával – mindössze 1-2 munkatárs foglalkozik a megyei kamarákban – mondja Pete Zoltán, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ügyvezető igazgatóhelyettese. Pedig fontos volna, hogy ők átlássák a lehetőségeket, ismerjék a középiskolákat, a gyakorlati képzésben részt vevő vállalatok igényeit és kínálatát, kapcsolatban legyenek az általános iskolákkal.
Ez is csak partnerségben működik
Az általános iskoláknak kulcsszerepük van, nagyon fontos lenne velük a hatékonyabb és szélesebb körű együttműködés. De nem csak ők segíthetnének sokat a gyerekeknek, maguk is támogatásra szorulnak a pályára irányításban. Pete Zoltán is hangsúlyozza, hogy partnerségre volna szükség az érintett szereplők: szakmai szervezetek, a piaci szereplők, az iskolák és a családok között.
Vannak zászlóshajó vállalatok, szakmai szövetségek, amelyek komoly időt, pénzt és energiát fordítanak a programok kidolgozására, a tájékoztatásra, az iskolák segítésére szakemberekkel, oktatókkal, kapcsolatokkal. Ám sokkal szélesebbre kellene tágítani a kört, de sajnos a mai szabályozási környezet nem igazán ösztönzi a piaci szereplőket a komolyabb részvételre.
A gyerekek és szülők népszerűsítő rendezvényeken, kiállításokon (pl. Szakmák éjszakája, Szakma Sztár Fesztivál, SzakMÁzz! stb.) ismerkedhetnek a szakmákkal, már, ha tudnak róla és el elmennek. Az események időzítésén, szervezésén és legfőképpen a promócióján volna még mit javítani, hogy tényleg érjenek valamit. A színvonalas és vonzó népszerűsítő pályaválasztási és szakmabemutató rendezvények és versenyek (pl. SkillsHungary) tudnák felmutatni azt a példát, amit talán szívesen követne a jövő nemzedéke.
Példa egy másik ágazatból
Más ipari ágazatokban sem könnyű. A győri Nemak alumíniumöntöde számára is létfontosságú a magas szintű szakemberek folyamatos és megbízható foglalkoztatása. Ezt mostanában nem könnyű megoldani, mert kevés az utánpótlás és nagy a fluktuáció.
Ha nincs elég fiatal szakember, ki képezni kell maguknak a középfokú szakemberektől az öntész-mérnökökig. Komoly, a duális képzési rendszerre épülő programot építettek fel, amelynek a gyakorlati képzésben való részvétel mellett része a vállalat iránti lojalitás kialakítása is.
Nyilván a bér a legfontosabb tényező, de ezzel egyelőre nehéz operálni. Biztos pályakép felmutatásával, gyorsabb előrehaladási lehetőséggel, egyéb juttatásokkal és kedvezményekkel igyekszünk vonzóvá tenni magunkat – mondja Szilasi Tamás a cég társadalmi felelősségvállalás és duális képzési vezetője.
A vállalat részt vesz a győri pályaorientációs konzorciumban, együttműködik a kamarával, általános és középiskolákkal. Minél fiatalabb korban igyekeznek megismertetni a szakmákat a gyerekekkel, a szülőkkel és a pedagógusokkal. Kiadványokat készítenek, fórumokat tartanak, elmennek az iskolákhoz és fogadnak is érdeklődőket.
A duális képzésben mint gyakorlati oktatóhely vesznek részt, tanulói szerződéses szakmunkástanulókat képeznek, és ösztöndíjat, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítanak a Miskolci Egyetemen tanuló mérnökhallgatóknak.
Fontosnak tartják, hogy szakmai impulzust adjanak az iskolának a piaci igényekről és az új technológiák alakulásáról, aminek akkor van igazán értelme, ha az oktatás akar és tud ehhez alkalmazkodni. Ez persze függ a kormányzati hajlandóságtól és az szabályozás kialakításától is. Szilasi Tamás szerint intenzívebb, a valós aktivitáshoz mért támogatással növelni lehetne a piaci szereplők részvételét, ezzel a gyakorlati oktatóhelyek számát.
A mókus is rágcsáló
… mint a patkány, csak jó a PR-ja – szól a mondás. Az építőipari szakmák megítélése most sajnos nem a mókuséhoz hasonlít.
Hadd idézzük ismét a Mapei Kft. tavalyi felmérésének eredményeit: a megkérdezettek 51%-a nem adná építőipari szakembernek a gyermekét, mert alulfizetettnek, alulértékeltnek, piszkos és nehéz fizikai munkának látják. És nem csak a kívülállók érzik ezt, hanem maguk az építőiparban dolgozók is.
Lényeges kérdés, hogy milyen kép él a fejekben az egyes szakmákról. A fenti vélemények, bár a realitáson alapulnak, a valóságnak csak az egyik oldalt mutatják meg. A pályaválasztóknak ismerniük kell a valós körülményeket, a nehézségeket, az elvárásokat, de látniuk kellene a mesterségek szép oldalát is – mondja Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője. A kutatásból kiderült az is, hogy a kőműves-burkoló-hőszigetelő szakmában dolgozó válaszadók közel harmada fontos, mintegy negyede szép, alkotó szakmának látja, amit csinál. A laikusok is fontosnak gondolják, de az alkotás már alig jut eszükbe róla, és csak néhány százalékuk tartja divatos szakmának.
Ezt is kell látniuk a gyerekeknek az elején, de a pályaívet, amelynek végén sikeres önmagukat is el kellene tudni képzelniük ahhoz, hogy önszántukból, kedvvel és ambícióval nekivágjanak egy építőipari szakmának. Ezt jó néhány szakember hangsúlyozta az interjúk során, és a Mapei Kft. neki is állt, hogy felépítsen erre egy programot.
Életpályamodell
Nemzetközi szinten is egyedülálló életpályamodellt dolgozott ki a Mapei Kft. A program célja vonzóbbá tenni az építő szakmákat.
„Az az álmunk, hogy megváltozzon az építőipari szakemberekről élő kép. Azt szeretnénk, hogy egyre több legyen a szakmáját szenvedélyesen szerető, mesteri szinten művelő, modern szemléletű szakember, aki igényes a munkájával, környezetével és önmagával szemben is, és ezzel kivívja a társadalom megbecsülését” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
A program első lépéseként nagyszabású kommunikációs kampány indul általános és középiskolások számára az építési szakmák népszerűsítésére. Ennek keretében a Magyar Építőipari Szakember Közösség legjobb szakemberei az iskolákban mutatják be a szakma szépségeit és perspektíváit. „Be fogjuk mutatni a gyerekeknek és szüleiknek, hogy mit jelent ma a modern építőiparban igényes és sikeres szakmunkásnak lenni.”
Emellett arra ösztönzik a Szakember Közösség tagjait, hogy minél többen kapcsolódjanak be a gyakorlati szakmai képzésbe és minél több diáknak adják át a tudásukat. Ez egyben elhelyezkedési lehetőséget is biztosít a fiataloknak.
Ehhez persze az is kell, hogy megtaláljuk és megmutassuk a jó példát, a sikeres, fejlődni tudó, a munkájára, a tudására, sőt a megjelenésére is igényes szakembert. Ehhez rendet kell tenni a szakmán belül, a jó példát adó szakembereket pedig kell felépíteni – mondja Markovich Béla.
Az életpályamodell részeként a Mapei útjára indítja az Ideális Szakember Képzést, melynek célja egy kimagasló szintű szakmai továbbképzési rendszer megteremtése. A képzésen nem csak szakmai, hanem vállalkozási ismereteket és szakmai kultúrát is átadnának.
Az életpályamodell harmadik eleme a Szakember Közösség és a Mapei szakemberajánló rendszere. Előbbi szakmai fejlődés lehetőségét, gazdasági és szakmai előnyöket kínál, míg az utóbbi összekapcsolja a szakembereket és a megrendelőket.
Végül a szakmai pályafutás csúcsaként a szakemberek – kellő gyakorlattal és referenciával a hátuk mögött – nevezhetnek az évente kiosztásra kerülő Mesterek Mestere díjra, mely kimagasló erkölcsi elismerést jelent.
A foglalkoztatás átalakítása, egy képzési reform, egy ágazat rendbetétele nem megy egyik pillanatról a másikra. Ha ma el is indul valami, 1-2 év alatt jöhet létre egy jól működő rendszer. Igazán látható eredménye pedig talán csak 5-10 év múlva lehet. Pláne, hogy a fejekben is jó néhány dolognak változnia kell.
A többi között annak is, hogy a jó szakembert meg kell fizetni, meg kell becsülni – a munkáltatóknak, az építtetőknek, a társadalomnak is.
Előző cikkeink a témában:
Hogyan küzdheti le az építőipar a szakemberhiányt?
Hol vannak a jövő építői?