Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők

Ha nem is a családi házak fénykora volt az elmúlt néhány hónap a hazai lakáspiacon, azért a kereslet nem szűnt meg irántuk. Ráadásul most ebben a kategóriában nagyobbat lehetett alkudni, mint a lakásoknál.

A Balla Ingatlan szakétrőinek beszámolói alapján a családi házak piacán leginkább a 70–80 millió forintos árkategória volt keresett, ám ezek többnyire erősen felújítandó ingatlanok voltak. A vevőknek gyakran további 30 millió forintos ráfordítással kellett számolniuk, mire beköltözhető állapotba kerültek. Ez jól mutatja, hogy a kedvezőbb vételár sok esetben csak látszólagos előnyt jelentett.

A dél-pesti kerületekben a kínálati négyzetméterárak átlagosan 850 ezer forint körül alakultak, ugyanakkor a tényleges eladási árak ennél akár több mint 20 százalékkal is alacsonyabbak voltak. A családi házak értékesítése lassabb volt, mint a lakásoké, különösen a nagy alapterületű, felújítandó vagy nem hitelezhető ingatlanok esetében, ahol az eladási idő akár évekre is nyúlhatott.

Más kerületekben ugyanakkor a felújítandó családi házak is szóba jöhettek a vevők számára, főként azért, mert ezeknél volt a legnagyobb alkulehetőség. Érden az eladási négyzetméterárak jellemzően még 1 millió forint alatt maradtak, sőt a nagyobb házak esetében az 500 ezer forintot sem érték el, ami jól elkülönítette ezt a piacot a fővárosi árszintektől.

Az újépítésű családi házak szegmensében jelentős árszórás volt tapasztalható, de átlagosan 120–140 millió forintos árakon jelentek meg az ingatlanok. A magas vételárak miatt egyre gyakoribbá vált, hogy a vevők többféle állami támogatott hitelt – Otthon Start, CSOK Plusz és Babaváró – is igénybe vettek egyszerre a finanszírozáshoz, ami jelzi a piac árérzékenységét.

A Velencei-tónál élesen kettévált a lakóingatlanok és a hétvégi házak piaca. A korlátozott hitellehetőségek miatt a nyaralók iránt gyengébb lett a kereslet, ami mintegy harmadával alacsonyabb árakat eredményezett: míg egy hétvégi ház 35–40 millió forintba került, addig egy hasonló adottságú lakóingatlan ára akár 65 millió forintig is felment.

A Balatonnál mérsékelt piaci lendület volt tapasztalható: a déli parton az újszerű családi házak négyzetméterára 1–1,5 millió forint között alakult, míg az északi parton ennél magasabban, 1,2–2 millió forint között.

Akadtak olyan budapesti kerületek is, ahol a családi házak az elmúlt hónapokban egy kicsit háttérbe szorultak, így például a XIV. és XVI. kerületben. A 100–150 millió forintos árak és az ezekhez szükséges jelentős hitelösszegek fogták vissza a keresletet a családi házak iránt.