Egyre többen fedezik fel újra az agglomerációs övezetet, ahol egy budapesti eladó lakás árából kertes házat is lehet vásárolni. Nem csoda, hiszen Budapesten februárban ismét kétszámjegyű volt a lakásárak emelkedése. Érthető módon változatlanul a kisebb, olcsóbb ingatlanok iránt van a legnagyobb kereslet a fővárosban – bár olcsónak mondható lakást találni már gyakorlatilag lehetetlen.
“Az ingatlan.com lakásárindexe alapján Budapesten februárban éves szinten közel 17 százalékkal, januárhoz viszonyítva pedig 4,4 százalékkal emelkedtek az árak. A jelentős fővárosi drágulás hátterében egyértelműen a befektetési célú vásárlók állnak. Eközben viszont az agglomerációs településeken az áremelkedés üteme havi és éves szinten is feleakkora volt. Ennek eredményeként a saját célra lakóingatlant vásárlók közül egyre többen fordulnak ismét a vonzáskörzet irányába. A Pest vármegyei településeken tapasztalható kereslet élénkülése éves szinten 6 százalék volt januárban, februárban pedig már 9 százalék” – ismertette a piaci helyzetet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Konkrét példaként elmondta, hogy a legnépszerűbb agglomerációs települések közül Dunakeszin 20, Budaörsön 37, Budakeszin 49, Gödön pedig 56 százalékkal több érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra februárban, mint egy évvel ezelőtt. Ehhez képest az ingatlanárak közel sem emelkedtek ilyen tempóban az agglomerációs övezetben. A legnagyobb kínálattal rendelkező 15 agglomerációs település közül csak négy olyan volt, ahol februárban a drágulás éves üteme meghaladta a 10 százalékot.
A budapesti és a vonzáskörzet négyzetméterárai között kialakult különbség miatt ismét reálissá vált budapesti lakásból agglomerációs kertes házba költözni. kerületekben lévő kisebb lakások eladásából származó összegből egy jóval nagyobb lakóingatlan megvásárlását az agglomerációban.
A Duna House adatai szerint a fővárosban már a milliós átlaghoz (990-995 ezer forint) közelít a felújítandó téglaépítésű lakások négyzetméterára is. a budapesti szerződők 8%-a döntött ilyen minőségű lakás vásárlása mellett, amelyek zömében a befektetők és az első lakást szerzők körében keresettek. „Egy ingatlan teljes körű felújításának koordinálása figyelmet, hozzáértést és időt igényel. Érthető tehát, hogy zömében befektetők vállalkoznak a feladatra: 2024-ben 55, idén már 75%-ban befektetési céllal szerződtek felújítandó fővárosi ingatlanra a vevők. Emellett a 40 év alatti, első lakásukat vásárlók körében is keresettek: 2025 eddigi adatai alapján a felújítandó lakásra kötött adásvételek 13%-ában voltak jelen” – mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese. Felújítandó lakás vásárlására tavaly átlagosan 50,5 millió forintot szántak a vevők, idén pedig ez az összeg már megközelítette a 60,5 millió forintot.
Az ingatlan.com statisztikáiből kiderül, hogy a budapesti eladó használt lakások átlagos négyzetméterára már 1,38 millió forintnál jár, miközben Pest vármegyében az eladó használt kertes házak négyzetméterára átlagosan 712 ezer forint. “Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az átlagárakkal számolva egy 60 négyzetméteres budapesti használt lakás árából 116 négyzetméteres kertes ház is kijöhet az agglomerációban.” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője. Balogh László rámutatott, hogy az egyes települések árai között jelentősek a különbségek, ezért érdemes alaposan körbenézni az agglomerációs övezet teljes kínálatában. Jelenleg ugyanis több mint 24 ezer eladó lakóingatlan-hirdetésből válogathatnak a Pest vármegyébe költözők, ami csak 14 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt. Ezzel szemben a budapesti kínálat egy év alatt több mint 25 százalékkal csökkent az élénkülő kereslet hatására.
Az ingatlan.com szakértője hozzátette azt is, hogy a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca a következő időszakban nagy átalakuláson mehet keresztül nem csak a kereslet eltolódása miatt, hanem a települések önazonosságának védelmét célzó jogszabályok miatt is. A települések kezébe adott lehetőségek konkrétumai még nem ismertek, így még korai lehet várakozásokat megfogalmazni ezzel kapcsolatban.
Budapesten a kisebb lakásokat keresik
Az elmúlt fél évben a legnagyobb kereslet változatlanul a kisebb, olcsóbb lakások iránt mutatkozott, ugyanakkor ahogy kezdett felpörögni a kereslet, fokozatosan megjelent a nagyobb értékű ingatlanok iránti érdeklődés is – összgezhetők a Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai. Úgy tűnik, ez mind a belső, ind a külsőbb kerületek keresletére igaz.
Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta, a leginkább keresett lakások a közepes méretű ingatlanok voltak, de figyelembe vették a vevők a fenntartási és a felújítási költségeket is. Valamint azt is, hogy jó legyen a közlekedés és az infrastruktúra, és leginkább a tiszta, parkosított, kulturált lakókörnyezetet preferálják.
Azt is hozzátette, hogy habár sok újépítésű ingatlan is megfelelne az előbbi feltételeknek, ezek iránt mégis erősen lecsökkent az érdeklődés, aminek a túl magas ár volt az oka: a belvárosban kialakult 1,5-2,5 millió forintos átlagos négyzetméterár egyszerűen túl sok volt a vásárlóknak, így aki újépítésű lakást szeretett volna venni, az inkább a külső kerületekben nézett körül.
De a kereslet például Érden is inkább a kisebb méretű, kisebb értékű ingatlanok iránt mutatkozott az elmúlt hónapokban, melyekből nincs túl sok az agglomerációs településeken, hiszen jellemzően családi házas, ikerházas övezetekről van szó – magyarázta Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője, aki szerint ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a 70 millió forintnál olcsóbb, kisebb méretű ingatlanokat – például az Érden nagyon ritkán felbukkanó panellakásokat – keresték leginkább a vevők.
Ezzel együtt arról is beszámoltak a szakértők, hogy az idei év elején erősödött a kereslet a nagyobb méretű, nagyobb értékű ingatlanok iránt is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 100 millió forint feletti kategória esetében is voltak hívások, viszont, a korszerűtlen, komoly felújítást igénylő, kifejezetten nagyméretű házakat továbbra is kerülik a vevők.
Forrás: ingatlan.com, Duna House, Balla Ingatlan