A lakásárak emelkedése a III. negyedévben megtorpant, az előző negyedévhez képest a használt lakások ára gyakorlatilag stagnált, az új lakásoké 2,2%-kal csökkent – olvasható le a KSH friss lakásárindexéről. Az MNB lakásárindexe szerint ugyanakkor országos átlagban 2,2 százalékkal emelkedtek a lakáspiaci árak, leginkább a községekben.
A KSH adatai szerint a lakáspiaci forgalom 2023 IV. negyedévében megállt, azóta mindegyik negyedévben több lakást adtak el az egy évvel korábbinál. 2024 I–III. negyedévében a használt lakások forgalma 29, az újaké 45%-kal nőtt. A III. negyedévben a teljes lakáspiaci forgalom 14%-kal haladta meg a megelőző évi értéket. Az új lakások súlya továbbra is alacsony, 2024 I–III. negyedévének eddig feldolgozott adataiban arányuk 3,9%-ot tett ki.

A 2023. évi visszaesés a nagyobb települések lakáspiaci eladásait súlyosabban érintette, azt követően azonban itt gyorsabban megindult és nagyobb arányú volt az élénkülés. A községek lakáspiaci forgalma csak 2024 I. negyedévében haladta meg az előző év azonos időszakit, miközben a nagyobb településeken ez már az előző negyedévben megtörtént.
2024 I. negyedévében Budapesten 56, a községekben 14%-kal több eladás történt az egy évvel korábbinál. A növekedés mértéke a II. negyedévben az előző időszakihoz hasonlóan alakult, és a III. negyedévben is az egy évvel korábbinál nagyobb lakáspiaci forgalom jellemezte az egyes települési kategóriákat. Kivételt csak a községek képeztek, ahol a lakáseladások száma gyakorlatilag az előző év azonos időszakinak felelt meg.
Mi történt a lakásárakkal?
A KSH úgy mérte, hogy az első két negyedéves lendületes áremelkedés után a III. negyedévben megállt az árak emelkedése.

Azt írják, hogy az előző évi lassulás után az előző negyedévhez képest 2024 I. negyedévében 8,5, a II. negyedévben 1,8%-kal emelkedtek a lakásárak az összevont lakáspiacon. A III. negyedévben az eddig beérkezett adatok alapján a használt lakások ára lényegében nem változott (0,1%-kal nőtt), az újaké pedig (2,2%-kal) csökkent.
Az egy évvel korábbihoz képest a használt lakások 12, az új lakások 11%-kal többe kerültek, így a 2015. évi bázisidőszakhoz viszonyítva 3,0-, illetve 3,4-szeresére emelkedtek az árak.
Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank lakásárindexe szerint országos átlagban 2,2 százalékkal emelkedtek a lakáspiaci árak. Budapesten 2024 harmadik negyedévében 1,0 százalékkal emelkedtek a lakásárak a megelőző negyedévhez képest, ezzel az éves növekedési ütem 14,0 százalékra gyorsult.

A nominális MNB lakásárindexek településtípusonként megbontva (2010 átlag=100%)
- A vidéki városokban 2,0 százalékkal növekedtek a lakásárak 2024 harmadik negyedévében, az éves lakásár-dinamika pedig 12,3 százalékot tett ki.
- A községekben 3,8 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető a harmadik negyedévben, ezzel az előző év azonos időszaki szintet 19,7 százalékkal haladták meg a lakásárak.
- A községekben 3,8 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető a harmadik negyedévben, ezzel az előző év azonos időszaki szintet 19,7 százalékkal haladták meg a lakásárak.
- Országos átlagban 2,2 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2024 harmadik negyedévében, éves alapon pedig 14,5 százalékkal nőttek.
Az MNB lakásárindex friss értékei szerint minden településtípuson gyorsult a lakásárak éves növekedési üteme 2024 harmadik negyedévében.

A városi lakások árváltozása 2023. III. és 2024. III. negyedév között, zárójelben 2023. II. és 2024. II. negyedév közötti változás, Forrás: MNB
Negyedéves alapon Budapesten a második negyedévi 4,5 százalékos drágulás után a harmadik negyedévben 1,0 százalékkal nőttek a lakásárak. A nominális éves lakásár-dinamika a fővárosban ezzel 10,4 százalékról 14,0 százalékra gyorsult. A vidéki városokban a megelőző negyedévi 2,1 százalékos drágulást követően a harmadik negyedévben is további 2,0 százalékkal emelkedtek a lakásárak, így az éves lakásár- dinamika 11,7 százalékról 12,3 százalékra gyorsult. A községekben a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal nőttek, az előző év azonos időszakához képest pedig 19,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak.
Az egyes régiók városi lakásárait vizsgálva a harmadik negyedévben emelkedés volt megfigyelhető Dél-Dunántúlon (+6,9 százalék), Észak- Alföldön (+4,6 százalék), Nyugat-Dunántúlon (+3,9 százalék) és Pest régióban (+2,9 százalék). A közép-dunántúli és észak-magyarországi városokban stagnálás vagy enyhe emelkedés volt megfigyelhető a lakásárakban negyedéves alapon, míg a dél-alföldi régió városaiban 2,5 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Éves összevetésben a legtöbb régióban 10 százalék feletti áremelkedést mérhettünk, a legnagyobb mértékben az Észak-Alföld (+15,6 százalék) és a Dél-Dunántúl (+15,1 százalék) városaiban emelkedtek a lakásárak.
A lakásárak alakulását országos átlagban bemutató aggregált MNB lakásárindex alapján 2024 harmadik negyedévében negyedéves alapon 2,2 százalékkal nőttek a lakásárak a második negyedévi 3,1 százalékos emelkedést követően. Az éves nominális növekedési ütem az előző negyedévben megfigyelt 13,1 százalékról 14,5 százalékra gyorsult, reál értelemben pedig éves szinten 10,6 százalékkal nőttek a lakásárak országos átlagban.
Újlakáspiac: alacsony forgalom, magas ár
2024 I–III. negyedévére vonatkozóan eddig mintegy 3,1 ezer eladott új lakás adata érkezett be a KSH-hoz. Az általuk megfigyelt eladások száma a III. negyedévben 599 volt.
- Az országos átlagár a 2023. évi 62,6 millió forintról 67,2 millió forintra emelkedett. A négyzetméterár megközelítette az 1,2 millió forintot.
- Budapesten átlagosan 78 millió forintba került egy új lakás, 7,0 millióval többe, mint 2023-ban. Az átlagos négyzetméterár megközelítette a 1,5 millió forintot.
- Országszerte Budapest XI. kerületében adták el a legtöbb (474) új lakást, amelyek átlagára 94 millió, négyzetméterára 1,6 millió forint volt.
- Egy új lakás átlagos ára 49 millió forint volt a vármegyeszékhelyeken, és 54 millió forint a kisebb városokban.
- A vármegyeszékhelyek és a kisebb városok 850 ezer, illetve 880 ezer forintot kitevő átlagos négyzetméterára mögött jelentős különbségek figyelhetők meg: az árak Székesfehérváron meghaladták az 1 millió, miközben Nyíregyházán nem érték el a 700 ezer forintot sem.
- A siófoki új lakások ára négyzetméterenként 1,4 millió forintot tett ki.
- A budapesti agglomerációban 66 millió forintért, 888 ezer forintos négyzetméteráron kelt el egy átlagos új lakás. Miközben az előbbi érték 8,2%-kal csökkent, a négyzetméterárak 6,2%-kal emelkedtek 2023-hoz képest, az agglomerációban eladott új lakások jellemző mérete tehát kisebb lett.
- Az agglomerációkon kívüli településeken 42 millióért, 680 ezer forintos négyzetméteráron értékesítettek új építésű lakásokat, ám ezek száma csekély volt. A kézirat lezárásáig mindössze 340 ilyen lakáseladást regisztráltunk, és e települések nagy többségében egyáltalán nem került a piacra új lakás.
Forrás: MNB, KSH