A magyar lakások tulajdonosi arányait egy bérlakásépítési boom sem tudná kikezdeni. Az elmúlt tíz évben csökkent ugyan kicsit a tulajdonosok által lakott lakások aránya a mangánbérlet javára, az önkormányzati bérlakások száma szinte elhanyagolható.
A KSH „Miben élünk?” című 2015. évi lakásfelmérése azt mutatja, hogy hosszú idő után csökkent a tulajdonosok által lakott lakások aránya: a 2011. évi népszámlálás idején mért 92%-os arány 2015-re 89%-ra változott. A csökkenés oka a magánbérleti lakások arányának növekedése. Ez 2011-ben nem érte el a 4%-ot, most 6%-ra tehető. Az önkormányzati bérlakások aránya lényegében változatlan, 3%.
Ingatlanpiaci források szerint a magánbérletek aránya ennél biztosan magasabb – akár több tízezer lakással is – , legalább ennyi lehet a lakásukat feketén kiadók száma. A KSH felmérében szerelpő válaszadóktól nyilvánvalóan nem érkezett erre vonatkozó adat, pedig ide tartozik a rokonoknak, barátoknak „olcsón mmegszámított” albérlet is. Sőt ezek a feketén kiadott lakások nagy mértékben gyarapítják a nem lakottnak regisztrált, valójában tehát nem üres, ám a hivatalos bérleti piacon nem forgó lakások számát.
Célzott kutatással lehetne, és véleményünk szerint kellene felmérni, vajon mi a háttere ennek a kiegyenlítetlen magántulajdonú lakás – bérlakás aránynak Magyarországon. Vannak-e olyan társadalmi csoportok ma Magyarországon, amelyek átmenetileg vagy véglegesen, szükségből vagy más meggondolásból bérlakásba költöznének? Vajon milyen összefüggést mutathat ez a lakásállomány alacsony minőségével és elavultságával? Volna-e társadalmi igény bérlakásokra, ha, igen, milyen tulajdoni rendszerben és arányban: magánbérletben, közhasznú, vagy állami/önkormányzati tulajdonú, szociális alapú rendszerben? Ki és milyen konstrukcióban építene bérlakásokat, és kiknek?
A legtöbb bérelt magánlakás Budapesten van, itt arányuk meghaladja a 10%-ot. A kisebb települések felé haladva mind a magánbérleti, mind pedig az önkormányzati lakások aránya csökken, így ott egyre meghatározóbb a tulajdonosi lakáshasználat, ami Budapesten még csak 76%-os, a 10 ezernél kisebb népességű településeken pedig már meghaladja a 90%-ot.
Figyelemreméltó adat, hogy a saját tulajdonukban lakók csaknem fele (46,8%) egyszintes családi házban él, 53,9 százalékuk pedig olyan lakásban, amely 9 millió forint alatti helyi piaci árszintű területen található.
A bérelt magánlakások a többlakásos épületekben felülreprezentáltak: a nem zöldövezeti épületekben és a városi bérházakban előfordulásuk több mint kétszerese az átlagosnak (15, illetve 12%), de arányuk a lakótelepeken és a zöldövezeti többlakásos épületekben is magas, 11%.
A saját lakás használata az egyedülálló szülők és a fiatal vagy középkorú egyedülállók között a
legalacsonyabb (75%). Az egyedülálló szülők körében a magán és az önkormányzati lakások bérlete is magasabb az átlagosnál, míg a 65 év alatti (többségében fiatal) egyedülállók főként magánlakást bérelnek. Ugyancsak magas a magánlakásbérlés a 65 év alatti gyermektelen párok körében. Az idősebbek között és a többgenerációs együttélési formákban ugyanakkor szinte kizárólagos a saját lakás használata. Mindezek mellett az idős egyedülállók esetében számottevő az a gyakorlat, hogy a lakás nem az ott lakó, hanem a hozzátartozók tulajdonában van.
Korábbi saját kutatásaink szerint a még családalapítás előtt álló hazai egyetemisták – bár hosszú távon saját lakásban, házban képzelik el a jövőjüket – anyagai okokból rövidtávon a bérlakásban élést megfelelő alternatívának tartják. Kutatásunk óta a bérleti árak az egekbe szöktek, igaz a lakásárak is jelentősen megemelkedtek, de a kedvezőbbé vált lakáshitel-kamatokkal együtt hosszú távon nyereségesebbnek tűnik a saját tulajdon megvásárlása. Kérdés, hogy mennyire hitelképes és/vagy önerős ez a réteg a vásárláshoz. Egy átvezető, fecskeház-típusú konstrukció minden bizonnyal sok fiatal számára jelentene segítséget az itthoni életkezdethez.
Míg az önkormányzati lakásokban kimutatható az alacsony státusú rétegek túlsúlya, a magánlakások bérlőinek összetételére nagyobb heterogenitás jellemző. A magánbérlők között a vezetők és értelmiségiek, valamint az alsó értelmiségi rétegbe tartozók jelennek meg az átlagnál kissé magasabb arányban (7,2, illetve 6,4%), az önkormányzati lakásokban pedig főként a betanított vagy egyszerű munkát végzők laknak gyakrabban.
A magyarországi lakások többsége ma már összkomfortos, és csak 7 százalékuk nem éri el a komfortos fokozatot. A lakásméret szerint már nagyobb a szórás: a magántulajdonban lévő lakásoknál kiegyenlítettebb a lakásméret szerinti megoszlás, ám az önkormányzati bérlakások több mint fele (58,8%) 50nm alatti.
Jól látszik, hogy az egy főre jutó háztartási jövedelmi decilisekben felfelé haladva az önkormányzati lakásban élők aránya csökken, míg a magánbérlőké U-alakú görbét vesz fel, ahol az alsó kategóriákban főleg az egyszülős családokat, míg a felsőkben a magasabb státusú egyedülállókat találjuk.
További cikkek a KSH, Miben élünk? 2015. évi lakásfelmérése alapján:
Így lakunk: a gyermeküket egyedül nevelőknek a legnehezebb a lakásfenntartás
Így lakunk: valóban üresek a nem lakott lakások?