A legrosszabb energiahatékonyságú magyar otthonok közel 80 százaléka falvakban és kisebb városokban található, többségük családi ház. Ezekben az épületekben az átlagosnál nagyobb arányban élnek társadalmilag sérülékeny háztartások is, bár a rossz energetikai állapot és a sérülékenység nem fedi egymást teljesen. A JustReno tanulmánya ezért olyan felújítási politikát javasol, amely egyszerre veszi figyelembe az épület állapotát, a települési sajátosságokat és a háztartások anyagi helyzetét.
Az uniós felújítási célok miatt kulcskérdés, mely épületeket kell először korszerűsíteni
A Magyar Energiahatékonysági Intézet Igazságos épületfelújítások Magyarországon című tanulmányának hátterében az uniós épületenergetikai szabályozás átalakulása áll. Az átdolgozott Épületenergetikai Irányelv, az EPBD alapján a tagállamoknak Nemzeti Épületfelújítási Tervet (NÉT) kell készíteniük, amely kijelöli a 2050-re dekarbonizált épületállományhoz vezető utat. A terveknek többek között fel kell mérniük a nemzeti épületállományt, azonosítaniuk kell a legrosszabb energiahatékonyságú épületeket, továbbá meg kell határozniuk a felújítási célokat, a szükséges finanszírozást és szabályozási intézkedéseket.
A lakóépületeknél az EPBD szerint 2030-ig legalább 16, 2035-ig pedig 20–22 százalékkal kell csökkenteni az állomány átlagos primerenergia-felhasználását, és az energiamegtakarítás legalább 55 százalékának a legrosszabb teljesítményű épületek felújításából kell származnia. Ez utóbbi körbe az uniós meghatározás szerint az ország lakóépület-állományának energetikai teljesítmény alapján számított alsó 43 százaléka tartozik.
A JustReno tanulmány eredetileg a magyar Szociális Klímatervet vizsgálta volna ebből a szempontból, ám a dokumentum a tanulmány készítésekor még nem állt rendelkezésre. Ezért a kutatók a fókuszt a Nemzeti Épületfelújítási Tervre helyezték át. Mivel ennek teljes tervezete sem volt még nyilvános, a jelentés nem egy már elkészült stratégia értékelését végzi el, hanem ahhoz fogalmaz meg szempontokat és ajánlásokat. Központi kérdése, hogyan lehet azonosítani a legrosszabb energiahatékonyságú épületeket – az úgynevezett WPB-ket –, és mennyiben élnek ezekben társadalmilag sérülékeny háztartások.
Az elemzés elsősorban a 2022-es népszámlálás és az energetikai tanúsítványok összekapcsolásával létrehozott KSH-adatbázisra, valamint egy 2009 budapesti ingatlant vizsgáló reprezentatív CARES-felmérésre támaszkodik.
A magyar lakások csaknem fele a legrosszabb energetikai kategóriákban van
Az elemzés egyik legfontosabb kiindulópontja, hogy a KSH adatai alapján a magyarországi lakások és lakóépületek 47 százaléka H vagy I energetikai kategóriába tartozik. Ha az F–G kategóriákat is idevesszük, akkor a teljes lakásállomány több mint kétharmada tekinthető az optimálisnál rosszabb energetikai állapotúnak.
Az igazán markáns különbség azonban területileg látszik. Budapesten a lakások 23, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 22 százaléka tartozik a H–I kategóriába. A kisebb városokban már 53, a községekben pedig 76 százalék ez az arány. Országosan a legrosszabb energiahatékonyságú lakások 78 százaléka családi ház.
A tanulmány összesítése szerint a legrosszabb teljesítményű épületek közel 80 százaléka községekben vagy kisvárosokban található. Ezért a szerzők szerint a magyar épületfelújítás egyik központi kérdése valójában a vidéki lakhatás: az uniós célokat nem lehet teljesíteni úgy, hogy a felújítási programok nem jutnak el nagy tömegben a falusi és kisvárosi családi házakhoz.
A helyzetet tovább súlyosítja, hogy sok családi ház akkor épült, amikor az energiahatékonyság még nem volt meghatározó tervezési szempont. Gyakori a szigeteletlen falszerkezet, a rossz nyílászáró, az elavult födém vagy tető és a korszerűtlen fűtés.
A fatüzelés különösen rossz állapotú épületekkel jár együtt
Különösen szoros kapcsolat mutatható ki a fűtési mód és az épületek energetikai állapota között. A kizárólag fával fűtött lakások mintegy 90 százaléka a legrosszabb energiahatékonyságú kategóriákba tartozik. A tanulmány szerint ez arra utal, hogy Magyarországon a tűzifahasználat jellemzően nem korszerű biomassza-technológiához, hanem régi, rosszul szigetelt házakhoz és elavult fűtési rendszerekhez kapcsolódik.
Községekben még a kizárólag gázzal fűtött otthonok 71 százaléka is H–I kategóriájú. Ez fontos következtetéshez vezet: önmagában a fűtőberendezés cseréje nem oldja meg a problémát. A vidéki lakásállomány jelentős részénél az épület egészének energetikai korszerűsítésére – szigetelésre, nyílászárócserére, tető- és födémkorszerűsítésre, majd ezzel összehangolt fűtéskorszerűsítésre – van szükség.
A rossz lakás és a társadalmi hátrány összefügg – de nem ugyanaz
A tanulmány egyik legfontosabb szakpolitikai következtetése, hogy a rossz energetikai állapot és a társadalmi sérülékenység erősen összefügg, de a két kör nem azonos.
Az alacsonyabb foglalkozási státuszú vagy foglalkoztatott nélküli háztartások jóval gyakrabban élnek rossz energetikai állapotú otthonban. A legerősebb átfedés az alacsony értékű ingatlanoknál jelenik meg: a 30 millió forintnál kevesebbre becsült otthonokban élő sérülékeny háztartások körében mintegy 66 százalék lakik H–I kategóriás ingatlanban, míg a 100 millió forint felettiek körében ez az arány mindössze 8 százalék.
A tanulmány becslése szerint mintegy 1,4 millió sérülékeny háztartás él 30 millió forint alatti piaci értékű, rossz energiahatékonyságú otthonban, és ezeknek a lakásoknak háromnegyede családi ház. A szerzők szerint e háztartások jelentős része érdemi állami segítség nélkül várhatóan nem képes finanszírozni egy mélyfelújítást. Ezért számukra vissza nem térítendő támogatásokra és külön szociális támogatási mechanizmusokra lehet szükség.
Ugyanakkor nem minden rossz energetikai állapotú épületben él szegény vagy sérülékeny háztartás. Különösen a városokban sok magasabb jövedelmű, magasabb státuszú háztartás is energetikailag rossz épületben lakik. Fordítva pedig sérülékeny háztartások olyan lakásokban is élhetnek, amelyek nem kerülnek a legrosszabb energetikai kategóriába.
Ezért a tanulmány szerint hibás lenne kizárólag az épület energetikai besorolása vagy kizárólag a háztartás szociális helyzete alapján meghatározni a támogatottakat. A célzásnak egyszerre kellene figyelembe vennie az energiahatékonyságot, a településtípust, a fűtési rendszert, az ingatlan értékét és a társadalmi sérülékenységet.
Budapesten más típusú programra lenne szükség
Bár a legrosszabb épületek problémája alapvetően vidéki jelenség, Budapest sem hagyható ki a felújítási stratégiából. A fővárosban mintegy 117 ezer nem panel társasházi lakás tartozik a legrosszabb kategóriákba.
Itt azonban más a probléma szerkezete. Egyazon társasházban nagyon különböző jövedelmű és társadalmi helyzetű háztartások élhetnek, miközben az épület felújításáról közösen kell dönteniük és annak finanszírozását is össze kell hangolniuk. Emiatt a tanulmány külön, célzott budapesti társasház-felújítási megközelítést tart indokoltnak.
Érdekes eredmény ugyanakkor, hogy a panelépületek energetikai szempontból lényegesen jobb helyzetben vannak. Országosan a panellakások kevesebb mint fél százaléka tartozik a H–I kategóriába. Ebben szerepet játszik az épületek kedvezőbb geometriája és a távfűtés mellett az is, hogy az elmúlt két évtized felújítási programjai jelentős részben éppen erre az állományra koncentráltak. A tanulmány ezért arra is felhívja a figyelmet: a panelfelújítások továbbra is indokoltak lehetnek energia-, komfort-, város- vagy szociálpolitikai szempontból, de az EPBD legrosszabb épületekre vonatkozó céljainak teljesítésében nem ezek jelentik a fő célcsoportot.
Nem elég pénzt adni a felújításra
A tanulmány szerint a sikeres épületfelújítási politika nem pusztán támogatási kérdés. A helyi önkormányzatoknak fontos szerepük lehetne a rossz állapotú épületek és a sérülékeny háztartások azonosításában, a lakosság elérésében és a programok közvetítésében, jelenleg azonban ehhez sok esetben nincs elegendő emberük, pénzügyi forrásuk, megfelelő adathozzáférésük és intézményi kapacitásuk.
A JustReno projekt szakmai egyeztetésein az is kiderült, hogy sok háztartás maga sem érzékeli a felújítás szükségességét: a felmérések szerint kétharmaduk nem tervez energetikai korszerűsítést, miközben az országos adatok alapján a lakásállomány nagy része gyenge energiahatékonyságú.
Ezért a pénzügyi támogatás mellett szükség lenne szemléletformálásra, egyablakos tanácsadási szolgáltatásokra, szociális munkára és személyre szabott segítségre is.
Mit javasolnak a Nemzeti Épületfelújítási Tervhez?
A tanulmány ajánlásai alapján a magyar felújítási stratégia néhány fő iránya jól kirajzolódik:
- elsődlegesen a vidéki családi házakra kell koncentrálni, különösen az alacsony értékű, fatüzelésű, rossz műszaki állapotú ingatlanokra;
- külön megközelítés szükséges a budapesti és nagyvárosi társasházaknál, ahol a társadalmi heterogenitás és a közös tulajdon miatt más finanszírozási és célzási módszerek működhetnek;
- a műszaki és szociális szempontokat együtt kell alkalmazni a támogatási jogosultság meghatározásakor;
- a legszegényebb háztartások számára jelentős vissza nem térítendő támogatásra lehet szükség;
- a fűtés korszerűsítését mélyfelújítással kell összekapcsolni, különösen a vidéki, szilárd tüzelésű családi házaknál;
- nagyobb szerepet és megfelelő erőforrásokat kell adni az önkormányzatoknak, beleértve az adatmegosztást, kapacitásépítést és a lakosság segítését;
- a Nemzeti Épületfelújítási Tervet össze kell hangolni a Szociális Klímatervvel, a Nemzeti Energia- és Klímatervvel, valamint a helyi energia-, fűtési és hűtési tervekkel;
- végül a terv kidolgozásához a jelenlegi jogszabályi minimumnál lényegesen hosszabb és valódi társadalmi egyeztetésre lenne szükség.
A szerzők külön is hangsúlyozzák: egy olyan program, amely az egész országra azonos feltételeket alkalmaz, aligha képes jól kezelni a problémát. A vidéki, rossz állapotú családi házak és a budapesti társasházak esetében eltérő a műszaki helyzet, eltérőek a háztartások pénzügyi lehetőségei, és eltérő a felújítás megszervezésének módja is.
A Nemzeti Épületfelújítási Terv akkor lehet egyszerre hatékony és társadalmilag igazságos, ha ezeket a különbségeket már a programok tervezésekor figyelembe veszi. Ehhez nemcsak hosszú távon kiszámítható finanszírozásra, hanem pontos adatokra, az állam és az önkormányzatok együttműködésére, a különböző klíma- és szociálpolitikai programok összehangolására, valamint érdemi társadalmi részvételre is szükség van.
