Felpörgött a társasházi lakásépítés 2024 végén

Jelentős ugrás következett be az elindított építőipari kivitelezések értékében 2024 utolsó negyedévében, az Aktivitás-Kezdés meghaladta a 830 milliárd forintot, ami kiemelkedően magasnak számított – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. A társasházépítéseknek köszönhetően nőtt erőteljesen a magasépítési kivitelezések összértéke.

A jó utolsó három hónap révén a korábbi két gyengébb negyedév ellenére 2024-ben végül közel 2800 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák az építőiparban, ami közel a 2023 évivel azonos szintet jelentet. Ugyanakkor jelentős elmaradást mutatott a 2021-2022-es számokhoz képest, míg változatlan árakon továbbra is az elmúlt évek legalacsonyabb Aktivitás-Kezdését jelentette.

Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2024. 4. negyedév)

Jelentősen növekedett a megkezdett kivitelezések összege a magasépítések esetén az év utolsó negyedévében a harmadik negyedéhez képest. Október és december között összesen közel 500 milliárd forint értékben indultak el projektek. 2024 egészét nézve a kivitelezési fázisba lépő magasépítési beruházások összege közel 2 ezer milliárd forint volt, így a tavalyi Aktivitás-Kezdés elmaradt a 2021-2023 közötti éves számoktól, 2023-hoz képest a különbség 6 százalékos volt, míg 2022 és 2021-hez képest 15, illetve 13 százalékos. Változatlan árakon nézve utoljára 2015-ben volt mérhető a 2024-esnél alacsonyabb érték.

A magasépítések jobb negyedik negyedéves Aktivitás-Kezdés számai mögött egyértelműen a társasházi lakásépítések álltak, ahol rekordnövekedés volt mérhető az előző negyedévekhez képest, és 3 hónap alatt eddig soha nem látott összegben indultak el építkezések. Ugyanakkor a nem lakáscélú magasépítések esetében az Aktivitás-Kezdés a negyedik negyedévben is alacsonyan alakult, szinte megegyezett a harmadik negyedéves számmal.

A társasházi beruházások húzták fel a magasépítési számokat

2024 utolsó negyedévében valósággal kilőttek a társasházi lakásépítések hazánkban, a megkezdett kivitelezések 300 milliárd forinthoz közelítő értéke szinte duplája volt az eddigi rekord Aktivitás-Kezdésnek. A kiemelkedő utolsó három hónapnak köszönhetően végül összességében is rekordévnek számított 2024. Az elindított társasházi kivitelezések összege meghaladta a 600 milliárd forintot, ami 66 százalékkal múlta felül a 2023-as Aktivitás-Kezdés értéket, 2021 és 2022-höz képest pedig körülbelül 45 százalékos növekedést jelentett folyóárakon. Változatlan árakon nézve a 2024-es társasházi kivitelezés-indítás összege nagyobb volt ugyan a 2023-asnál és a 2022-esnél, illetve nagyjából a 2019-es és 2021-es szinten mozgott, ugyanakkor továbbra is elmaradt a 2017-ben és 2018-ban mérttől, áll az EBI Építésaktivitási Jelentésben.

A társasházi lakásépítési szegmens utolsó negyedévben történő nagyobb sebességre kapcsolása nem meglepő, a fejlesztők nem csak a tavaly már érzékelhető keresleti élénkülésre reagálhattak, de a piaci várakozások szerint az idei évben még jelentősebb keresletnövekedésre is készülhettek. A 2025-ös támogatási lehetőségek, a lejáró állampapírállomány, illetve kamatkifizetések, valamint a csak idei évben lakáscélra felhasználható magánnyugdíjpénztári megtakarítások ugyanis jelentősen erősíthetik az idei évi lakásvásárlási hajlandóságot.

2024-ben körülbelül 400 milliárd forint értékben fejeződtek be társasházi kivitelezések, ami így meghaladta az elmúlt három év Aktivitás-Befejezés mutatóját, tavaly a valaha mért második legmagasabb összegben történtek társasházi átadások 2020 után.

A legtöbb társasházi kivitelezés most is Budapesten indult, 2024-ben a főváros részesedése több, mint 70 százalékos volt a megkezdett építkezések értékéből, a korábbi 60 százalék alatti arányhoz képest. Kelet-Magyarországhoz a társasházi Aktivitás-Kezdés 10 százaléka, míg Nyugat-Magyarországhoz 18 százaléka kapcsolódott, mind a kettő esetében jelentős csökkenés következett be részesedésben.

A legtöbb projekt Közép-Magyarországon indult

Az elmúlt 4 negyedévet nézve a beruházások nagyjából fele kapcsolódott Közép-Magyarországhoz, ezen belül, a megkezdett kivitelezések közel 40 százaléka Budapestet érintette. Az Aktivitás-Kezdésből Kelet-Magyarország 23, míg Nyugat-Magyarország 26 százalékkal részesedett. A régiók közül a mohácsi Duna-híd fejlesztésének köszönhetően a Dél-Dunántúl részesedése ugrott meg, elérte a 14 százalékot a korábbi 5 százalékos szinteket követően. Az Észak-Alföldé ugyanakkor visszacsökkent, már csak 9 százalékos volt a korábbi kétszámjegyű arányokhoz képest.

. A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2024. 4. negyedév)

Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés – iBuild / ELTINGA / Buildecon