TLE-interjú – Sokan várják az állami támogatást a lakásfelújításra, talán lassan csordogálnak is az EU-s források. De érdemes-e várni? Hiszen nem tudjuk mikor, nem tudjuk mennyien jutnak majd valamilyen segítséghez. Addig is minden nap veszteség. Erről beszélgettünk Gulyás Istvánnal, a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesületének (MCSTE) elnökével az új energiatanúsítási rendszer bevezetésének apropóján.
ígylakunk: Elindultak a tél előtti felújítások vagy mindenki a remélt állami támogatásra vár?
Gulyás István: Az év első felében mindenki arra várt, hogy állami oldalról megérkezik az új felújítási támogatás. Ezért aztán még azok is, aki startra készen álltak, akiknek például már mi előkészítettünk felújítási terveket, azok is megálltak, vártak, hogy hátha lesz valami támogatás. A hatodik hónap környékén már világossá vált, hogy nem lesz az idén ilyen támogatás, úgyhogy júliustól, akinek volt pénze, nem várt tovább. Nekünk is hirtelen ötször annyi megrendelésünk lett, mint az év első felében összesen. Akinek volt pénze és tudta, hogy kell a felújítás, mert, ha vár, akkor beleszalad egy olyan télbe, mint a tavalyi, az belevágott állami segítség nélkül. Ezt a bankbetéteket elértéktelenítő infláció is támogatta. Azok az egyesületi tagok, akiknek mi előkészítettünk korszerűsítési beruházást, 50 százalékban el is indították a munkálatokat.
Az viszont nagyon nem jó, hogy folyamatosan lebegtetik a kormányzati támogatásokat. Ezért még azok az emberek, akiknek lenne rá pénzük, ők is inkább várnak, hátha lesz ingyenpénz. Sokan persze nem is tudnak anélkül elindulni.
Hallottunk pl. az 5+5 milliós lehetséges támogatásról, szerencsére már kifejezetten energetikai korszerűsítésre (hősszigetelésre, ablakcserére, kazáncserére, megújuló energia beépítésére) – mint ahogy azt már a korábbi otthonfelújítási támogatásnál is javasoltunk. Ha lesz, örülni fogunk, de egyelőre ez csak ígéret, forrás nélkül. Úgy gondolom, hogy ha komolyan gondolja a kormány ezt a támogatást, akkor konkrétumokat kellene mondania, hogy az emberek fel tudjanak rá készülni, és ne kapkodás legyen, amikor esetleg megjelenik.
Véleményem szerint a magyar családiházas piac önmagában segíteni tudna az építőiparon, mert minden adott hozzá a hazai piacon, ha a politika is úgy akarja a húzd meg, ereszd meg energiajátszma helyett. A 20 ezer lakás korszerűsítésére kért EU-s forrás semmi ahhoz képest, amire szükség lenne. Ráadásul a 20 ezren felüli 80-100 ezer család, akinél ugyancsak szükséges lenne a sürgős felújítás (ha csak az évi felújítási szükségletet nézzük), ő is várja a pénzt, és kivár, nem dönt, nem áll neki.
Pedig, a tapasztalatom szerint már egy 30 szálakényi támogatással is elindulnának sokan. Vagy, ha utólag visszaadnák az áfa felét. A gazdaságnak is nagyon kellene ez a megrendelés.
ígylakunk: Most, hogy az építőipar padlót fogott, valóban olcsóbb felújíttatni: építőanyagot venni, szakmunkát megfizetni, könnyebb szakembert találni?
Gulyás István: Valóban voltak kisebb-nagyobb csökkenések az építőanyagok árainál, de szerintem ez nem tartható fenn sokáig. Ugyanis a magas energiaárakkal gyártott termékek nagy része egy idő után veszteséget termel a gyártóknak. Például a gipszkarton-gyártás előállítási árának fele az energiaköltség, itt brutális áremelés lenne logikus.
A legjobb munkaerőt, főleg, akinek még nincs családja, elviszik külföldre. Én is így jártam egy kollégával, de az 50 eurós bruttó óradíjjal (+ plusz utazás, szállás, max. 8 óra munkaidő) nem tudok versenyezni. Ezt én nem tudnám érvényesíteni az árainkban, mert akkor egyáltalán nem lenne megrendelésünk. Viszont a fix költségek (teherautóbérlés, üzemanyag, minimálbér-emelés stb.) megemelték a kiadásokat. Ha nem adom meg a 15 százalékos béremelést, elmegy a munkaerő. A másik oldalon a megrendelők szorítanák lefelé az árakat, mondván megy lefelé az építőipar, nincs munkájuk, kevesebbért is eljönnek.
Én úgy látom, hogy a következő hónapokban erősödni fog a feketegazdaság előretörése. Tőlünk is vittek már el munkát nettó nettójáért, számla nélkül. A kisvállalkozók szorítása (a kata kivezetésével, az esetleges mellékállású vállalkozók járulékfizetésének bevezetésével) efelé fogja terelni a piacot. A magánvevő is inkább választja ezt, a kockázatokkal együtt is. Vállalják a 27 százaléknyi, gyakran több millió forintot jelentő spórolásért a kockázatot, hogy nem kapnak semmire garanciát, és esetleg majd a megtakarításból kell a kárt enyhíteni.
Sajnos az emberek zöme csak a legszükségesebbre költ, maximum kicseréli azt, ami tönkrement. Most elhalasztják egyrészt az esztétikai felújításokat, de sajnos az előremutató, megtakarítást hozó korszerűsítéseket is. Ha lesz támogatás, akkor lesznek majd energetikai beruházások is.
A rezsicsökkentés csökkentése igenis jót tett a magyar energetikának, mert akinek többet kellett fizetnie, egyből komolyan vette a helyzetet: minimum lejjebb tekerte a hőfokot, és akinek nagyon fájt, az elindított valamilyen beruházást. De tízből csak két ember az, aki ezt egyébként is meglépné.
ígylakunk: Többször elmondtad már, hogy az emberek többsége azt sem tudja, miben lakik, milyen ingatlant vesz. Az új energiatanúsítvány javíthat ezen?
Gulyás István: Maga a tanúsítvány jó, ügyfélbarátabb, értelmezhetőbb, hasznosabb, mint a korábbi. A most bekerült ún. Felújítási útlevél tulajdonképpen ugyanaz, amit mi már tíz éve csinálunk: a lakás teljes felújítási szükséglete, terve. Ebből a tulajdonos aztán választhat, hogy mikor mit csináltat meg. Sajnos egyelőre a szoftver nem tud kezelni pl. többféle szigetelőanyagot, csak egyféle szerepel benne, arra ad javaslatot, és nem lehet mással kiváltani.
Az is nagyon jó lesz, ha majd működik, hogy a Lechner Központ oldaláról le lehet tölteni az elkészült tanúsítványokat.
Az energetikai tanúsítványokkal kapcsolatos legfontosabb változások:
Az új besorolás meghatározásakor két tényezőt vesznek a tanúsítók figyelembe: egy referenciaként meghatározott, ideális és optimális épülethez/szerkezethez képest az ingatlan hőátbocsátási képessége, ill. a CO2 -kibocsátása hány %-kal rosszabb. Fontos újítás, hogy a CO2-kibocsátási érték külön, részletes számítása, ill. a szerkezetek és az épülettechnikai rendszerek külön értékelést kapnak ebből a szempontból is. Láthatóvá válik, hogy CO2-ben mérve mennyi az ingatlan fogyasztása.
Az épületek besorolási kategóriái is változnak, ezen túl A+++-tól I-ig terjed a skála.
A tanúsítvány ezen túl nem 10, hanem 5 évig lesz érvényes, ill. ha valamilyen változás történik, akkor a régi tanúsítványok csak 60 napig maradnak életben.
A megújult tanúsítvány része az Összefoglaló lap. Ez tartalmazza az épület adatait, a hatékonysági kategóriát és az épület jelenlegi értékeit, tanúsító adatait és a tanúsítvány érvényességét (5 év). A tanúsítvány részletesen kitér a szerkezeti elemek (falak, tető, nyílászáró stb.) állapotára, energetika minőségére, illetve az épülettechnikai rendszerek (fűtés, használati melegvíz, hűtés, világítás) energetikai minőségére is. A számításon túl megtalálható a tanúsítványban, hogy az épület milyen energiaforrást használ (fosszilis, megújuló, távhő stb.), és jelöli az alternatív energiaforrásokat. Mindezek mellé azt is meg kell fogalmazni, hogy a jó és kiváló állapot eléréséhez mennyi energiát kell megspórolni a jelenlegi állapothoz képest.
A tanúsítvány részletes korszerűsítési javaslatokat is tartalmaz az ingatlan szerkezeti elemei, ill. technikai-gépészeti rendszerek esetében is. Ebből az ún. Felújítási útlevélből a tulajdonos pontosan látja, hogy milyen energetikai felújításokat kell elvégezni.
Ez a megoldás nagyban megegyezik a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete által nyújtott felújítási terv megoldásával, hiszen az egyesület már évek óta szolgáltat és készít tagjai számára részletes felújítási tervet. Ezt az változást az egyesület kifejezetten hasznosnak és előre mutatónak tartja.
Ezen felül kötelező a fotódokumentáció, illetve a számítás magyarázata és egy fogalommagyarázat is – mindezek nagyban segítik a hétköznapi felhasználók, nem szakmabeli ingatlantulajdonosokat abban, hogy pontosabban értsék és lássák az épületük energetikai tulajdonságait.
A változásokról részletesen tájékozódhat az MCSTE oldalán.
Csakhogy hiába lépett életbe a rendelet november 1-jén, egyik magyarországi szoftver sem tudja az új jogszabály szerint számolni, kiállítani a tanúsítványt. Így most még nem lehet kinyomtatni az új törvény szerinti dokumentumot, amelyet azonban a bankok már kérnek azoktól, akik most nyújtanak be lakáshitel-kérelmet. Mi nem is adunk most ki tanúsítványt az ügyfeleinknek amíg nem működik jól a szoftver..
December 31-jétől az összes eddig kiállított tanúsítvány érvényét veszíti majd, a 60 napos türelmi idő lejártával. Lehet, hogy egy most, még a régi formában kiállított tanúsítványt mondjuk egy önkormányzat elfogadja egy használatbavételi engedélyhez, de a bankhitelhez, vagy adásvételhez valószínűleg már nem lesz jó, legalábbis én biztos nem vállalnám be.
ígylakunk: Mennyibe kerül az új energetikai tanúsítvány? Nyilván itt már nem lehetséges olcsó ajánlatokkal egy nap alatt bemondásra tanúsítványt kiállítani.
Gulyás István: Most már nem lehet kibújni az alól, hogy a tanúsító elmenjen a helyszínre, hiszen fotókat is kell betölteni a rendszerbe. Szerintem a 20-30 százalékkal drágább lesz, hiszen jóval több munkaórát kell beletenniük az adatfelvételbe, a feldolgozásba. Mi eddig 65 ezer forint + áfáért készítettünk egy komplett tanúsítást, felújítási tervvel, ami 4-5 tanúsítványból állt (előtanúsításokkal kiegészítve az adott műszaki tartalomra vetítve). Ez ennyiből biztosan nem lesz kivitelezhető.
Egyébként akár az is lehetne egy önerő-elvárás az állam részéről, hogy a tulajdonos csináltassa meg a komplett felmérést, tanúsítást. Ebből a legnagyobb energiamegtakarítást hozó elemet támogathatná meg az állam. Így is működhetne, és mekkora lökést adna!
Most csak az előre gondolkodó, tudatos réteg keres meg minket tanácsért, segítségért. A többiek várnak az államra. De az, aki állami támogatásra vár, beleszalad megint a télbe, ő a magasabb rezsit fogja fizetni a felújítatlan házban, és hiába várja meg a pályázati pénzt, az neki veszteség marad.
Az energetikai korszerűsítéssel és a tanúsítással kapcsolatban érdemes meglátogatni az MCSTE Zöld otthont mindenkinek weboldalát, valamint YouTube-oldalát, ahol rövid videókban magyarázzák el a tennivalókat.