A lakásügy közérdek: összehangolt kormányzati lakáspolitikára van szükség

A lakhatás a következő évek egyik meghatározó társadalmi és gazdasági kérdése lesz, ezért a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület szerint világos kormányzati felelősségi rendre, hosszú távú tervezésre és összehangolt lakáspolitikára van szükség.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) szerint a lakásépítés, a lakásfelújítás, a bérlakásfejlesztés és a lakhatási szegénység visszaszorítása csak hosszú távú állami lakáskoncepcióval, folyamatos szakmai egyeztetéssel és átlátható kormányzati koordinációval lehet eredményes.

A lakhatás jogszabályi szinten jelenleg a Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz tartozik, amelynek most kell felépítenie a lakáspolitikáért felelős ágazati szakterületet, hiszen nem egy kiépült struktúrát örökölt.

Ugyanakkor a lakásügy ennél jóval összetettebb terület. Számos olyan szakterület kapcsolódik hozzá, amely más minisztériumok felelősségi körébe esik. A lakástámogatások pénzügyi és költségvetési kérdéseket vetnek fel, ezért a Pénzügyminisztérium szerepe megkerülhetetlen. A családok, idősek, sérülékeny csoportok, fogyatékossággal élők és alacsony jövedelmű háztartások lakhatási problémái a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz kapcsolódnak. Az energiahatékonysági felújítások, az energiaszegénység kezelése és a gazdasági versenyképességi szempontok a Gazdasági és Energetikai Minisztérium bevonását teszik szükségessé. A települések, önkormányzatok, helyi fejlesztési programok és területfejlesztési források pedig a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium feladataival. Ezért a lakhatási célok megvalósítása több minisztérium összehangolt munkáját igényli.

A TLE kiemelten fontosnak tartja, hogy a lakáspolitika ne egymás mellett futó, elszigetelt részintézkedésekből álljon, hanem összehangolt szakpolitikaként működjön.

A lakhatás nem pusztán építésügyi, városfejlesztési, szociális vagy ingatlanpiaci kérdés; a lakáskörülmények alapvetően meghatározzák az emberek életminőségét, biztonságát, egészségi állapotát és jövőképét. A megfizethető lakhatás hiánya egyszerre érinti a családalapítást, a munkaerő mobilitását, a települések népességmegtartó erejét, az önkormányzatok mozgásterét, az energiafelhasználást és a gazdasági versenyképességet.

A lakásügy közérdek

A lakásállomány minőségi megújítása hatással van a gazdasági élénkítésre, a munkahelyekre, az adó- és járulékbevételekre, a településfejlesztésre, a fenntarthatóságra, az építési minőségre, a fiatalok hazai perspektívájára, a mobilitásra és a társadalmi integrációra is. A lakhatási feltételek nemcsak azt határozzák meg, hogy ki milyen lakásban él, hanem azt is, hogy milyen esélyei vannak tanulni, dolgozni, családot alapítani, egészségesen élni vagy egy településen hosszú távon megmaradni.

A TLE álláspontja szerint egy egészséges lakáspolitikának egyaránt lényeges eleme az új lakások építése, a meglévő lakásállomány korszerűsítése, az energiahatékony felújítások támogatása, a megfizethető bérlakásszektor fejlesztése és a célzott szociális lakhatási beavatkozások erősítése.

A lakásépítések, lakásfelújítások és bérlakásépítések száma, valamint a lakhatási szegénység visszaszorítása a mindenkori kormányzati teljesítmény egyik fontos fokmérője lehet.

A lakásügyi beavatkozások ráadásul hosszú távra szólnak. Egy lakás megépítésének vagy felújításának támogatása nemcsak az adott családot segíti, hanem mindazokat a későbbi tulajdonosokat, bérlőket és hozzátartozókat is, akik a következő évtizedekben abban az otthonban fognak élni.

Hosszú távú lakásprogramra van szükség

A lakásállomány megújításához felelős, hosszú távú lakásprogramra van szükség. A lakáspolitikában nem elegendőek a rövid távú, kampányszerű vagy egymástól elszigetelt intézkedések. Állami lakáskoncepcióra, lakásépítési és lakásfelújítási célszámokra, valamint bérlakásprogramra van szükség, amelyekhez a támogatási eszközök is igazodnak. Csak így teremthető olyan kiszámítható környezet, amelyben a lakosság, az önkormányzatok, az építőipari szereplők, a gyártók, a pénzügyi intézmények és a szakképzés szereplői is tervezni tudnak.

A KSH adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a lakásépítések száma.

Ez különösen indokolttá teszi a hosszú távú, kiszámítható lakásépítési és lakásfelújítási program kialakítását.

A tervezhetőség nemcsak a családok és az otthonteremtés szempontjából fontos, hanem a hazai építőipar érdeke is: hozzájárulhat a kapacitások jobb kihasználásához, a hazai gyártási kapacitások megtartásához és fejlesztéséhez, a munkahelyek stabilitásához, valamint a minőségi építések erősödéséhez.

A magyar lakásállomány jelentős része energetikai szempontból korszerűtlen, ami magas rezsiköltségeket, rossz komfortérzetet és jelentős környezeti terhelést okoz. Az energiahatékony felújítások támogatása érdemben hozzájárulhat az alacsony energiafogyasztású, alacsony rezsivel működő lakásállomány kialakulásához, vagyis a rezsicsökkentés hosszú távú, fenntartható és környezetbarát megvalósításához is.

Erős kormányzati képviselet kell a lakáspolitikának

Az elmúlt évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy a kormányzatok lakásfejlesztési politikája nem volt kellően kiszámítható. A támogatási rendszerek gyakran változtak, a beavatkozások sokszor nem illeszkedtek egységes lakáspolitikai keretbe, és nem volt mindig világos, hogy kormányzati szinten ki felel a lakáspolitikai célok összehangolásáért.

A TLE szerint ezért egyértelműen meg kell határozni, és a szakmai, civil, önkormányzati és piaci szereplők számára ismertté kell tenni a lakáspolitikáért felelős kormányzati szereplőt. Egy megfelelő felhatalmazással rendelkező kormányzati felelős feladata lehetne, hogy egyeztessen az érintett tárcákkal, összehangolja a különböző szakterületek szempontjait, képviselje a lakhatási célokat a kormányzati döntéshozatalban, és biztosítsa, hogy a szakmai javaslatok érdemben beépülhessenek a döntési folyamatokba.

A most formálódó kormányzati struktúra lehetőséget adhat arra, hogy a lakhatás átfogóbb, összehangoltabb és erősebben képviselt szakpolitikai területté váljon.

Erős kormányzati képviselet kell a lakáspolitikának

Az elmúlt évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy a kormányzatok lakásfejlesztési politikája nem volt kellően kiszámítható. A támogatási rendszerek gyakran változtak, a beavatkozások sokszor nem illeszkedtek egységes lakáspolitikai keretbe, és nem volt mindig világos, hogy kormányzati szinten ki felel a lakáspolitikai célok összehangolásáért.

A TLE szerint ezért egyértelműen meg kell határozni, és a szakmai, civil, önkormányzati és piaci szereplők számára ismertté kell tenni a lakáspolitikáért felelős kormányzati szereplőt. Egy megfelelő felhatalmazással rendelkező kormányzati felelős feladata lehetne, hogy egyeztessen az érintett tárcákkal, összehangolja a különböző szakterületek szempontjait, képviselje a lakhatási célokat a kormányzati döntéshozatalban, és biztosítsa, hogy a szakmai javaslatok érdemben beépülhessenek a döntési folyamatokba.

A most formálódó kormányzati struktúra lehetőséget adhat arra, hogy a lakhatás átfogóbb, összehangoltabb és erősebben képviselt szakpolitikai területté váljon.

A TLE javaslatai szerint szükség lenne:

kormányzati lakásügyi felelős kijelölésére, aki összehangolja a lakásépítési, lakásfelújítási, bérlakásépítési és lakhatási szegénységet csökkentő intézkedéseket;

tárcaközi lakáspolitikai egyeztető fórum létrehozására, amelyben az érintett minisztériumok rendszeresen összehangolják a lakhatáshoz kapcsolódó döntéseket;

• egy otthonteremtési tanácsadó testület felállítására, amelybe a szakmai, civil, önkormányzati és piaci szereplők is bekapcsolódhatnak;

hosszú távú állami lakáskoncepció kidolgozására, amely világos célokat ad a lakásépítés, a lakásfelújítás, a bérlakásfejlesztés és a lakhatási szegénység visszaszorítása területén;

lakásépítési és lakásfelújítási célszámok meghatározására, amelyekhez igazodni tudnak a támogatási eszközök, az építőipari kapacitások, a gyártók, a pénzügyi szereplők és a szakképzés is.

A TLE szakmai anyagai, elemzései, megfizethető bérlakásrendszerre vonatkozó és egyéb szakpolitikai javaslatai megtalálhatók az igylakunk.hu oldalon.