Felpöröghetnek a felújítások, ha csökkentik az adminisztrációt

TLE-interjú – A vártnál rosszabbul alakult eddig az idei év a lakásfelújítások és újlakásépítések szempontjából – válaszolta kérdésünkre Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Magyar Építőanyag-gyártói Tagozatának elnöke. Véleménye szerint a júliusban elindult lakásfelújítási támogatás azért kevésbé népszerű, mert túlságosan bürokratikus, pedig a konstrukció vonzó lehetne, hiszen a támogatás széleskörű korszerűsítést kínál a háztulajdonosoknak.

„Az idei év mindenképpen a várakozásoknál rosszabbul alakult. A lakásépítés várt visszaesése mellett gyakorlatilag a felújítási piac felpörgése sem tudott elindulni. Ennek az az oka, hogy az otthonfelújítási program rendkívül bürokratikus, és ezért kevésbé népszerű” – értékelte az idei év eltelt időszakát az igylakunk.hu kérdésére Tibor Dávid.

„Az ismert korlátozások miatt továbbra is nagyon kevés szerződés köttetik és nagyon kevés megbízás jön állami oldalról. A magán/vállalati beruházások terén pedig jellemzően az ipari csarnokok, épületek azok, ahol a nagy volumenű beruházások futnak. Általánosságban a kereskedelmi és a logisztika ingatlanoknál is – ha nem vesszük a nagy külföldi invesztíciókat – relatíve gyenge a piac” – egészítette ki a képet.

Az otthonfelújítási programmal kapcsolatban hangsúlyozta: nagyon fontos lenne, hogy ebben mielőbb változások legyenek, a programot egyszerűsíteni és az adminisztrációs terheit csökkenteni kell.

„Én úgy látom, hogy maga a rendszer, ami termékoldalról a felújítási támogatás mögött áll, jól összerakott, és a hazai építőanyag-gyártók érdekeit is jól biztosítja. A baj az, hogy kicsi a beadott, és még kisebb az elbírált és elindult projektek száma. A kivitelezőket érintő bürokratikus korlátozások és a banki oldalról jelentkező adminisztratív elvárások miatt veszik igénybe kevesen a támogatást. „Egyébként anyagilag kedvező és vonzó programról van szó” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy esetleg az ingyenes födémfelújítási lehetőség is eltereli a tulajdonosokat az otthonfelújítási támogatástól, Tibor Dávid úgy reagált, hogy a födém szigetelése nem alternatívája egy teljes épületfelújításnak. „A födémszigetelés, természetesen, segít, és mivel nagyon egyszerű igénybe venni, és egyelőre ingyenes, nyilvánvalóan vonzó. De nem konkurál azzal a programmal, amely az épület külső szigetelésével és a nyílászárók cseréjével egy teljes épületszigetelés. Ez az, ami megoldást jelent, ehhez szükség van a 6-7 millió forintra, és ennek a födém a legolcsóbb része” – fejtette ki.

„Mivel a kiíró és a minisztériumok látják azt, hogy hol vannak a problémák, és erre az ÉVOSZ is tesz jelzést, ezért azt gondolom, lesz ebben érdemi változás, könnyítés. Mi arra számítunk, hogy a jövő év tavaszától fel fog pörögni a támogatás igénylése” – mondta Tibor Dávid.

Az építési ágazat közeljövőjét firtató kérdésünkre Tibor Dávid bizakodva válaszolt, miszerint 2025 tavaszán jóval élénkebb piacra számít, remélve az otthonteremtési támogatás könnyítését. A piac egészét tekintve nagyon sok függ attól, hogy mikor és milyen mértékben tudnak tovább csökkenni a jelzáloghitel-kamatok, vagy mikor lesz újból zöldhitel. Ha jövő tavasszal lesz megint zöldhitel, akkor az biztosan élénkülést tud hozni az újlakásépítésben is.

„Én azt látom, hogy rövidtávon a felújítás ladhati valamekkora lendületet a piacnak. Az újlakásépítés dinamikusabb újraindulása csak a jelzáloghitel-kamatok 5 százalékig csökkenése esetén tud megtörténni” – szögezte le.

Az építőanyag-gyártók helyzetét értékelve úgy fogalmazott, hogy minkéképpen nehéz helyzetben vannak vállalatok, többen kényszerültek üzembezárásra, üzemidő- vagy kapacitáscsökkentésre. Műszakszámot csökkentettek, de létszámcsökkentés is volt az ágazatban a visszaeső megrendelésszámok miatt. „Az ágazat a tartalékait éli fel, de nagyon bízunk abban, hogy a pozitív változások a jövő év tavaszára érezhetővé válnak” – zártaTibor Dávid.