Munkáshitel

2025. január 1-jétől igényelhető a munkáshitel, amely szabad felhasználású, támogatott kölcsön, így lakáscélokra is felhasználható.

A Munkáshitelt olyan fiatalok igényelhetik, akik

  • elmúltak 17 évesek, de még nem töltötték be a 26 évet,
  • nincs diplomájuk és nem járnak felsőoktatási intézménybe (tehát nem jogosultak diákhitelre),
  • heti legalább 20 órás alkalmazotti vagy vállalkozói jogviszonyuk van,
  • vállalják, hogy a hitel folyósításától számított legalább öt évig bejelentett magyarországi lakcímük lesz és dolgoznak,
  • nincs köztartozásuk és büntetlen előéletűek.

Természetesen a fentieken kívül a banki hitelbírálatnak is meg kell felelniük a kölcsön folyósításához.

A hitel

  • maximum összege 4 millió forint
  • a feltételek teljesítése esetén kamatmentes (egyéb esetben a felvevő elveszti a kamattámogatást, és az addig megkapott kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetnie a büntetőkamat mellett),
  • a futamideje maximum 10 év, amibe nem számít bele a törlesztés gyermek születése esetén igénybe vett szüneteltetésének időtartama,
  • szabad felhasználású.
  • A hitelfelvevő nők esetében
    • az első gyermek születése esetén a törlesztést 2 évre felfüggesztik,
    • a második gyermek után újabb 2 év moratórium lép életbe és a tartozás felét elengedik, míg
    • a harmadik gyermek születése esetén a teljes fennálló tartozást elengedik.
  • A munkáshitelre kezességvállalási díjat kell fizetni, amelynek mértéke a babaváró hitelhez hasonlóan évente a fennálló tőketartozás 0,5 százaléka, és ezt havonta kell megfizetni a tőketartozáson felül. 4 millió forintos hitelösszegnél ez az törlesztés megkezdésekor havi 1666 forintra jön ki.

A kamattámogatás elvesztése akkor történik meg, ha a támogatott 5 éven belül külföldre költözik (megszűnik a magyarországi lakcíme), emellett akkor is oda a támogatás, ha az adós 5 éven belül elveszti a munkáját és nem talál időben másik munkahelyet. A munkaviszonyon vagy vállalkozói jogviszonyon alapuló társadalombiztosítási jogviszonyban 90 napnyi folyamatos vagy összeadódó szünet után megszűnik a kamattámogatás. Ebben az esetben nemcsak a fennmaradó tőketartozást kell büntetőkamattal terhelve tovább törleszteni, hanem az addig igénybe vett kamattámogatást is vissza kell fizetni egy összegben, 120 napon belül.

A munkáshitel igénylése

  • kereskedelmi bankoknál lehetséges,
  • a banknak kedvező hitelbírálat esetén az igénylés benyújtásától számítva 10 napon belül kell folyósítaniuk a kölcsönt, amennyiben nem szükséges hiánypótlás.

A kereskedelmi bankok többsége már közzétette ajánlatát a munkáshitelre – esetenként igen eltérő feltételekkel

A munkáshitel részletes szabályozását a 372/2024. (XI.29.) kormányrendelet tartalmazza.