Akár 2 milliárd euró is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Program megvalósítására: 550 millió euró uniós forráshoz banki és piaci társfinanszírozás társulhat – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Megkezdődik a Wekerle Lakásépítési Program részleteinek kidolgozása, amelynek keretében az állam a korábbinál aktívabb szerepet vállalna a lakáspolitikában. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében a program szükségességét a magyarországi lakhatási problémák súlyosbodásával indokolta.
„Magyarországon ma lakhatási válság van: az albérletárak elszálltak, a saját lakás átlagfizetés mellett is csak távoli álom lehet, nincs elég kollégiumi férőhely, nem épül elég új lakás, miközben a meglévő lakásállomány állapota is folyamatosan romlik a felújítások hiánya miatt” – fogalmazott Vitézy Dávid.
A miniszter által közölt adatok szerint 2015-ben egy átlagos magyar lakás ára 5,9 évnyi nettó átlagkeresetnek felelt meg, 2025-ben viszont már 7,1 évnyinek. Az elmúlt 15 évben a reál-lakásárak 120 százalékkal, a reálbérek 60 százalékkal emelkedtek. Ugyanebben az időszakban a lakásbérleti díjak reálértéken 30 százalékkal nőttek. A felsőoktatási lakhatás problémáját jelzi, hogy a posztban szereplő adatok szerint 320 ezer hallgatóra mindössze 49 ezer kollégiumi férőhely jut.
Aktívabb szerepet vállalna az állam
Vitézy szerint a lakhatási válság olyan mély, hogy annak kezelése aktív állami beavatkozás nélkül már nem képzelhető el. Ennek egyik eszköze lehet a kormány által nemrég elhatározott Wekerle Lakásépítési Program.
„Azzal, hogy a kormány nemrég döntött a Wekerle Lakásépítési Program kidolgozásáról, azt üzenjük, hogy az elmúlt másfél évtized semmittevése után az állam aktív, ösztönző, támogató és fejlesztő szereplőként fog megjelenni a lakáspolitikában, és egyszerre fogja érvényesíteni a társadalmi, szociális, minőségi és városfejlesztési szempontokat” – írta a miniszter.
A program részleteinek kidolgozása most indul, így Vitézy bejegyzése egyelőre nem tér ki arra, hogy milyen típusú lakások építését támogatnák, kik lehetnének a program kedvezményezettjei, illetve milyen konstrukcióban valósulhatnak meg a fejlesztések.
Akár 2 milliárd euróra nőhet a keret
A finanszírozás nagyságrendjéről ugyanakkor már konkrét összegeket közölt Vitézy Dávid. A hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudnak a programra fordítani.
Ehhez banki és piaci társfinanszírozás társulhat, amellyel a rendelkezésre álló teljes összeg akár 2 milliárd euróra emelkedhet. A bejegyzésből egyelőre nem derül ki, hogy ezt a forrást milyen ütemezésben, illetve pontosan milyen lakásépítési, lakhatási vagy kapcsolódó fejlesztési célokra használják majd fel.