A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés az OTP Ingatlanpont szakértője szerint, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban.
„A jelenlegi általános fellendülés ellenére egyelőre nem valószínű, hogy a bérleti díjak az ingatlanáraknál nagyobb mértékben fognak növekedni, illetve hogy elérik a korábban Európa-szerte jövedelemarányosan rekordközelinek számító szintjüket, ezért az elérhető bérleti hozamok emelkedésére nem számíthatunk. Célszerű a megtérülési számításba a bérleti hozam mellett az ingatlan árának hosszú távú emelkedéséből származó értéknövekedési potenciállal is kalkulálni” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
A bérleti díjak zuhanása ugyanis már megállt, ugyanakkor az ingatlanpiac csúcsnak számító 2020. januárhoz képest 2021 áprilisában országosan még közel tíz, Budapesten 15 százalékkal alacsonyabb áron lehetett lakást bérelni.
Értéknövekedés szempontjából különleges helyet foglalnak el a rozsdaövezetek, hiszen itt gyakorlatilag a semmiből jönnek létre új lakóterületek és így hatalmas értéknövekedési potenciállal rendelkeznek – mutatott rá a szakértő.
Forrás és részletek: vg.hu