Lezárult a jelentkezés a Lakhatási Tőkeprogramra, amelynek a keretében megfizethető lakásokat, bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket építhetnek a fejlesztők a kiválasztott alapkezelők projektjeiben. A pályázatra 20 piaci alapkezelő 23 alapja jelentkezett, összesen mintegy 393 milliárd forint összegű tőkeigénnyel. A közel kétszeres túljelentkezést mérlegelve, a lakáskínálat bővítését támogató tőkeprogram végül 100 milliárd forinttal megemelt, 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) együttműködésével, valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) finanszírozásával megvalósuló Lakhatási Tőkeprogram iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt.
A program a kormány 21+1 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének része, azon belül is a megfizethető lakhatást célzó pillér egyik kiemelt programeleme. A tőkeprogram ingatlanalapok fejlesztésein keresztül járul hozzá az ingatlanpiaci és építőipari aktivitás bővüléséhez, ezáltal támogatva a lakáspiaci kínálat növelését, az otthonteremtést és a magánszemélyek lakáshoz jutását.
A Nemzeti Tőkeholding által meghirdetett, 2025. március 17. és 24. között zajló pályázat sikeresen zárult, a Lakhatási Tőkeprogramra összesen 20 piaci alapkezelő adta le jelentkezését az alapjaival, közülük 19 megfelelt a kiírt követelményeknek. A piaci befektetési alapkezelők az eredetileg meghirdetett 200 milliárd forintos kereten jelentősen túlmutató, 393 milliárd forint értékben igényeltek forrást. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank és a Nemzeti Tőkeholding az igényeket figyelembe véve a keretösszeg megemeléséről határozott, így a program 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el. A megvalósítók azt várják, hogy további mintegy 1000 milliárd forintnyi fejlesztés indulhat el, és országszerte akár 30 ezer új ingatlan készülhet el.
A tőkeprogramra olyan hazai alapkezelők jelentkezhettek nyilvános pályázat útján, amelyek jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkeznek, és 2024. év végéig legalább 25 milliárd forint vagyont kezeltek ingatlan- és/vagy értékpapíralapokban, vagy átlagosan együttesen legalább 25 milliárd forint jegyzett tőkéjű magántőkelapot kezeltek. Egy alapkezelő akár több alappal is pályázhatott, így alaponként legalább 5 milliárd forint, alapkezelőnként maximum 20 milliárd forint tőkejuttatást kaphatnak. Az első források kihelyezése várhatóan a második negyedévben valósulhat meg.
Az MFB a magyar gazdaságfejlesztés kiemelt szereplőjeként, kontraciklikus szerepvállalásával hozzájárul a gazdasági teljesítmény stabilitásához, így a lakáspiaci ingadozások kisimítása is határozott célkitűzés. „A megfizethető lakhatás biztosítása kulcsfontosságú társadalmi és gazdasági kérdés. Az MFB elkötelezett a piaci szereplők katalizálását célzó kezdeményezések finanszírozásában, amelyek bővítik az ingatlanpiaci lehetőségeket. A stratégiai jelentőségű ágazat fejlődési pályára állítása kulcsfontosságú a magyar családok támogatása szempontjából, emellett jelentős mértékben hozzájárul a gazdasági teljesítményhez is” – emelte ki Katona Bence, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója.
A program keretében az ingatlanalapok az elnyert tőkejuttatás 100%-át kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre fordíthatják, azon belül is elsősorban lakások, valamint bérlakások és kollégiumi épületek fejlesztésére. A Lakhatási Tőkeprogram forrásainak 30 százaléka Budapest területén kívül megvalósuló projektekre irányulhat.
Buda Sándor, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta: „Örömmel tapasztaltuk, hogy a Lakhatási Tőkeprogram iránt ilyen kiemelkedő érdeklődés mutatkozott a piaci alapkezelők részéről, ez jó fokmérője a megfizethető lakóingatlanok fejlesztése iránti igénynek. A megvalósítási szakasz még az idén elkezdődik, 2-3 éven belül pedig már el is készülnek az új lakóépületek, kollégiumok.”
Az egyes tőkebefektetések piaci alapon, vagyis legalább 30 százalékos magánbefektetői hozzájárulással, a piaci feltételekkel megegyező hozamelvárások mellett valósulnak meg. Minden fejlesztéshez kötelező független szakértői (GAP és MEIP) vizsgálat is, amely igazolja a piaci hiányosságot és a projekt gazdasági racionalitását. A nyertes alapok a rendeltetésszerű felhasználás érdekében beszámolási kötelezettséggel bírnak az NTH felé, amely szankciókkal élhet a nem időarányos vagy nem megfelelő teljesítés esetén.
A sikeresen pályázó alapkezelők:
Adventum Befektetési Alapkezelő Zrt. |
Biggeorge Alapkezelő Zrt. |
Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt. |
CARION Befektetési Alapkezelő Zrt. |
Chi Fu Investment Fund Management Zrt. |
Equilor Alapkezelő Zrt. |
Erste Alapkezelő Zrt. |
Finext Befektetési Alapkezelő Zrt. |
Forestay Alapkezelő Zrt. |
Gladiátor Befektetési Alapkezelő Zrt. |
Gránit Alapkezelő Zrt. |
Indotek-Investments Alapkezelő Zrt. |
Innova-X Befektetési Alapkezelő Zrt. |
MBH Alapkezelő Zrt. |
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. |
Polaris Equity Alapkezelő Zrt. |
Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. |
Trustify Befektetési Alapkezelő Zrt. |
Xanga Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. |