Felhívás energia-hatékony épületek bemutatására: A GreenDependent Intézet ismét megszervezi tavalyi nagy sikerű kampányát, melynek célja kézzelfogható tapasztalatot nyújtani az alacsony (közel nulla) energiaigényű épületekről az érdeklődők számára.
A felhívás célja energetikailag hatékony, A+ kategóriás házak, passzív házak felkutatása, adatbázisban való összegyűjtése, majd látogathatóvá tétele.
A felhívásra magánszemélyek nevezhetnek lakóépületeket és irodaépületeket.
A szervezők a projektben olyan épületeket kutatnak fel, melyeknek jóval átlag alatti az energiafogyasztásuk, és ezekről hasznos adatokat, információkat tesznek elérhetővé weboldalukon, melyet az érdeklődök, leendő felújítók, építtetők haszonnal böngészhetnek.
A legjobb kb. 50 új és felújított lakóházat, középületet az érdeklődök meg is látogathatják majd a nyílt napok során. Így első kézből ismerhetik meg a hatékony épületek előnyeit, építésének körülményeit és a használattal kapcsolatos tapasztalatokat. A látogatók így szakmai és megbízható információt kapnak a házban élő és az építkezési/felújítási munkálatokat átélt lakóktól, tulajdonosoktól és kivitelezőktől.
Forrás: GreenDependent Intézet