Győri diákok tervezték a nyertes ökoházat

A győri Hild József Építőipari Szakközépiskola két tanulója, Lukács Lili és Fleck Rajmund minimalista háza nyerte a 4. Tervezz Te is ökoházat versenyt.

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), valamint stratégiai partnere, a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégiuma szervezésében megvalósuló versenyen ezúttal egy háromgyermekes fiatal házaspár számára kellett tetszőleges anyagok és technológia felhasználásával ökoházat tervezniük a diákoknak. Az ősszel indult versenysorozat három fordulóból állt. Idén 18 pályázóból 7 csapat kapott meghívást a személyes részvétellel zajló döntő fordulóra. A székesfehérvári, veszprémi, salgótarjáni, győri építőipari technikumok diákjai szerdán prezentálták az általuk tervezett ökoházakat.

A zsűri a látványos makettek mellett elsősorban a koncepciót, a felhasznált anyagok harmóniáját, a praktikumot értékelte. Széll Attila Béla egyetemi docens az építészeti, Fülöp Attila egyetemi docens pedig az építőmérnöki szakmaterületet képviselte a kar részéről a pályamunkák értékelésében.

Az építészeti és építőmérnöki szakmai megoldások, a tervek kidolgozottsága, a makettek minősége, és végül, de nem utolsósorban, a fenntarthatóság elvének való megfelelés tekintetében együttesen a győri Hild József Építőipari Szakközépiskola tanulói, Lukács Lili és Fleck Rajmund tervei minősültek a legjobbnak. “Modern, minimalista házat szerettünk volna tervezni, amely a fenntarthatóság, a modern design és a funkcionalitás egyensúlyát képviseli.” – így mutatta be Fleck Rajmund pályaművüket a díjátadóról készült videóben.

Második helyen végeztek a salgótarjáni Stromfeld Aurél Technikum tanulói: Földi MilánSzénási László és Vida Bálint.

Értékelve a sok színvonalas munkát, két harmadik helyezettet hirdettek, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Technikum, Pap GáborTatai SándorVadász Bence, valamint a veszprémi Táncsics Mihály Technikum, Bokrossy BalázsNémeth NóraSzabó Bálint tanulói részére.

Forrás: Építészfórum