Bemutatta céljait és csapatát az új építésügyi miniszter

MFpartners

Országépítő munkaként írta le tárcája feladatát Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol célként jelölte meg, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye.

A politikus miniszterjelölti meghallgatásán úgy fogalmazott: „építeni jöttem és nem rombolni”.

Elmondta, hatékonyabbá és gyorsabbá tenné a beruházások előtt az utat, és azon fog dolgozni, hogy az országban mindent magyar építészek tervezzenek és magyar vállalkozások építsenek.

Lázár Jánost azt mondta, hogy mit építenek, azt a kormány dönti el, azt, hogy hogyan építik, az ő feladatkörébe tartozik.

A jelölt 10 ezer milliárd forintra becsülte a jelenleg folyamatban lévő és hozzá tartozó állami beruházásokat, amelyeket szerinte számba kell venni. Ígéretet tett egy új állami beruházási kerettörvény kidolgozására is.

Lázár János úgy fogalmazott, hogy vidéki képviselőként neki a vidék az első, de híve Budapestnek, a főváros nem fog kevesebbet kapni, a vidék fog többet kapni.

Az Index tudósítása szerint az új misztérium profilja az építés, az országépítés és az állami beruházások megvalósítása lesz.

Mint írják, Lázár János azt szeretné, ha optimalizálnák az állami beruházások és az építések ügyét. A vizes beruházások szintén Lázár János minisztériumához fognak tartozni.

A miniszterjelölt a mostantól rábízott építésügy terén mindenkinek nyugalmat és kiszámíthatóságot ígér. A magyar építészek és az építőipar szereplői, a beruházók számára ez a legjobb évtized kell hogy legyen – jelentette ki Lázár János, aki hozzátette: mérnöki kiszámíthatósággal tervezi létrehozni és működtetni ezt a minisztériumot.

A lap szerint Lázár János megígérte:

  • nagyon fontos bázis számára Budapest és Budapest vezetése, számíthatnak a Lázár Jánossal való együttműködésre;
  • meg fognak állapodni a főváros vezetésével;
  • az ő ajtaja, minisztériumának ajtaja mindenki számára nyitva áll;
  • ő csak az együttműködést fogja keresni;
  • el fog menni az iparkamarához, a budapesti önkormányzathoz, az építőipari szakszervezetekhez, a települési önkormányzatok szövetségeihez és a területen tevékenykedő civil szervezetekhez.

Az Építési és Beruházási Minisztérium átvilágítást fog készíteni a következő hetekben, hogy jelenleg mennyi állami beruházás zajlik az országban, illetve ezek épp milyen szakaszban tartanak, mert azt szeretnék, az építkezések és a beruházások ügyében átlátható hazai viszonyok legyenek. Lázár új építési beruházási modell felállítására kapott engedélyt Orbán Viktortól, ennek keretében átszerveznék, hogyan valósítja meg az állam az építkezéseket.

Új információ, hogy lesz önálló építészeti államtitkár, aki megmondja, hogy mit, hol és hogyan, milyen minőségben lehet építeni. Az örökségvédelem szerepét Lázár János szintén radiálisan erősítené, és azt a szemléletet képviseli, hogy csak azt lehessen helyben megépíteni, amit az ottani lakóközösség is támogat.

Csepreghy Nándor lesz miniszterhelyettesként a minisztérium politikai államtitkára, aki Áder János leköszönő államfő Kék Bolygó Alapítványától érkezik. Juhász Tünde, a Csongrád-Csanád megyei kormányhivatal vezetője lesz a minisztérium közigazgatási államtitkára, Nagy Bálint, Keszthely fideszes polgármestere pedig a beruházások felelőse lesz. Lánszki Regő építész felel majd az építésügyért.

Forrás: MTI, Index, 24.hu