Az nem kérdés, hogy az európai épületek energetikai felújítását sürgősen meg kell valósítani. Az uniós irányelvek és a tervek világosan meghatározzák, hogy hány épületet kell felújítanunk, milyen módon és mennyiért. A kérdés az, hogy ki fogja ezt kifizetni. Ez volt az egyik központi témája volt a múlt heti Közép- és Kelet-Európai Energiahatékonysági Fórumnak, amelynek munkájáról Sümeghy Györggyel, a Habitat for Humanity közép-európai irodájának szakpolitikai igazgatóhelyettesével is beszélgettünk.
A Közép- és Kelet-Európai Energiahatékonysági Fórum háromnapos rendezvényén 23 ország kulcsfontosságú érdekelt felei vettek részt a horvátországi Cavtatban, hogy előmozdítsák a régió energetikai átállását és az Épületenergetikai irányelv (EPBD) végrehajtását. Kiemelt téma volt az EPBD jelentősége, céljai és megvalósítása, amely sok előkészületet igényel, de kevés idő áll rendelkezésre. A tagállamoknak ugyanis jövő év május végéig kell átültetniük az irányelvet nemzeti jogszabályaikba.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az alacsonyabb energiafogyasztás csökkenti a háztartások, vállalkozások és közintézmények energiaszámláit, és hozzájárul az energiafüggetlenséghez is, az energiaimport csökkentése pedig geopolitikai előnyöket és nagyobb gazdasági stabilitást eredményez a tagállamok és összességében az Unió számára. Tehát az energetikai korszerűsítés nemcsak környezetvédelmi, hanem társadalmi igazságossági, egészségügyi és önállósági kérdés is.
Úgy vélik, hogy ehhez már megvannak a világos célkitűzések és az ütemterv, de a megvalósításhoz elengedhetetlen az együttműködés a döntéshozók, iparági szereplők, civil szervezetek és egyéb érintettek között, ugyanakkor a kommunikáció az egyik legnagyobb kihívás az energiahatékonysági célok elérésében. Az is fontos, hogy a lakosságot is tájékoztatni és oktatni kell a felújítási előnyökről.
Ki állja a felújítási számlát?
Az egyik fő kérdés, természetesen, a források biztosítása. Ez akkor is kulcskérdés, ha elfogadjuk, hogy az energetikai felújítás nem pusztán pénzügyi befektetés, hanem társadalmi jelentőségű beruházás, amely az emberek életminőségét javítja.
Az energetikai felújítások finanszírozása című panelbeszélgetésen az állami és magánfinanszírozás összehangolása volt a fő kérdés. Az irányelvek és a tervek világosan meghatározzák, hogy hány épületet kell felújítanunk, milyen módon és mennyiért. Ebben 2030-ig mintegy 1,5 billió eurót kell befektetni.
Ugyanakkor elhangzott, hogy a közpénzek az energetikai felújítás legfeljebb 20 százalékát fedezhetik. A fennmaradó 80 százalékot a magánszektornak kell előteremtenie, legyen szó akár ingatlantulajdonosokról, akár magáncégekről, tehát „minden egyes befektetett euróból legalább öt eurónak a magánszektorból kell származnia”. A túlzott állami finanszírozástól való függőség problémás, ezért szükség van olyan pénzügyi eszközökre, mint a garanciaprogramok és hitelek bevonása.
Lengyelország és Horvátország jó példák arra, hogyan lehet különféle finanszírozási forrásokat – például uniós alapokat – kombinálni az energetikai felújítás érdekében. Lengyelországban és Horvátországban számos modellt dolgoztak ki az energetikai felújításra, különösen a finanszírozási források tekintetében. Így Lengyelországban a Modernizációs Alap eszközeit kezdték el használni, Horvátországban pedig több uniós alapot is felhasználnak a földrengésbiztos felújítás, az energetikai felújítás és a zöld technológiák kombinálására.
Bár a célok elérése érdekében optimizmus tapasztalható, mindenki tisztában van vele, hogy szűkös határidőkkel és komoly kihívásokkal kell szembenézni. A hosszú távú tervezés és a jól felépített pénzügyi modell – például adókedvezmények – kulcsfontosságú a sikeres felújításokhoz.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szegényebb háztartások nem képesek önerőből felújítani, számukra elengedhetetlen az állami támogatás.
A középületekkel indulnának
A résztvevők szerint a tagállamoknak érdemes a középületekkel kezdeni a felújítást, mivel ezek jól látható eredményeket hoznak, amelyek ösztönzőleg hatnak a lakosságra is. A középületek, különösen Kelet-Európában, nagy arányban igényelnek felújítást, amelyhez jelentős finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, és csekély kockázattal járnak. A középületek ugyanis nagyok, a tulajdonviszonyok egyértelműbbek, az eljárások világosabbak. Ami azonban ennél is fontosabb, a lakosság gyorsabban látja majd az eredményeket, és ezeket az eljárásokat és példákat saját épületeiben és otthonaiban is alkalmazni akarja majd.
A középületeket követhetik a társasházak, illetve a családi házak. A horvátországi tapasztalatok rámutatnak, hogy az energetikai korszerűsítés mellett sok esetben szerkezeti felújítás is szükséges a biztonságos lakhatás érdekében.
Sümeghy György, Habitat for Humanity közép-európai érdekképviseleti igazgatója az igylakunk.hu-nak mondta el tapasztalatait a múlt heti rendezvényről.
„Ez a Fórum nagyon jó példája annak, hogy minden érintett szereplőt be lehet vonni ezekbe a folyamatokba. Ezt a kétévente összeülő Fórumot eredetileg piaci szereplők – szigetelőanyaggyártók, mint a Knauf, a Saint-Gobain, a Velux, a Rockwool – találták ki 10 évvel ezelőtt, tehát ez volt az ötödik. Meghívják az európai és nemzeti döntéshozókat, önkormányzatokat, civil szervezeteket, kutatókat stb. Ez nem egy hivataloskodó konferencia, hanem valódi párbeszédek vannak. Ezen túlmenően a cégek a legtöbb közép-európai országban létrehoztak egy nemzeti platformot, amelyek lobbiznak a kormányaiknál a felújításokhoz szükséges szabályozásokért és forrásokért.
Magyar részről részt vett az Energiaklub, a MEHI és a Habitat for Humanity Magyarország is. Az energiahatékony felújításokért végzett munkájáért kitüntették Dr. Csoknyai Tamást, a Műegyetem tanszékvezetőjét, akinek a csapata állítja össze az adatokat és az elemzéseket a magyar döntéshozók számára.
Sok szó esett arról – számos ország minisztériumi szintű képviselői részvételével –, hogy hogyan történik az uniós politikák átültetése és megvalósítása. Őszinte párbeszéd alakult ki arról, hogy jól néznek ki az uniós politikák papíron, de a tagállami szintű megvalósítás attól függ, mire van pénz, és nagyon sokat számítanak az egyes országokban meghatározó politikai prioritások. Ebben óriásiak az országok közötti különbségek, és ennek megfelelően némelyek nagyon jól állnak a felújításokkal, máshol pedig nagy a lemaradás.
A Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapból (RRF – Recovery and Resilience Fund) rengeteg pénzt lehetett lehívni a többi között társasházfelújításra. Ezt szinte az összes közép-európai ország kihasználja, Magyarország kivételével. Soha nem állt rendelkezésre ennyi pénz felújításra, mint most. Ez a pénzbőség azonban véget ér 2026 végén, amikor kifut az RRF, és nem látszik, hogy honnan lesz majd utánpótlás.
Az EPBD-hez nem jár pénz, az majd a Szociális Klímalaphoz (Social Climate Fund) igen. Most a térségben valószínűleg minden ország lázasan dolgozik a szociális klímaterveken, amelyeket június 30-ig kell benyújtani. Az kiderült, hogy minden országban meglehetősen nehezem működik a minisztériumok közötti koordináció ezeknek a dokumentumoknak a kidolgozására, az azokban szereplő tervek, számok, költségvetések, hatáskörök összehangolására. Igaz, jelenleg meglehetősen kusza az európai szintű rendszer is abból a szempontból, hogy mikor melyik politikát, irányelvet kell átültetni.
A források elapadásával kapcsolatban többen kongatják már a vészharangot, hiszen számos országban a nagy mennyiségű felújítási munkára alapult az építőipar kapacitásépítése a közelmúltban, de a források elapadásával ezek feleslegesség válhatnak 2027-től.
Szerintem irreális az az elvárás, hogy a források megoszlásánál 20 százalékos közfinanszírozás mellett 80 százalékban számítanának a magánforrásokra. A nemzetközi Habitat projektjeiből, amelyekben a felújításokkal egyablakos tanácsadást alkalmazzuk, nagyon jól látszik, hogy azokban az országokban, ahol van elérhető állami támogatás a felújításokra, ott működik ez a megoldás, jönnek az ügyfelek. Ahol nincs ilyen támogatás, ott nem működik, nem jönnek információért a lakosok.
Azzal viszont egyetértek, hogy a középületekre kell az első körben helyezni a hangsúlyt. Az EPBD-ben a középületekre vonatkoznak a szigorúbb energiahatékonysági követelmények, a lakásokat ebből kivették, mert az jelenleg nem reális elvárás. Tehát mind üzleti, menedzsment és műszaki, mind energiahatékonysági és klíma szempontból van abban ráció, hogy a középületekre kerüljön elsőként a fókusz.”
