Ma már nem kérdés, hogy a lakóingatlanok korszerűsítése kulcskérdés a tulajdonosok számára, akár eladni, akár maradni szándékoznak. Kérdés, lesz-e elég minőségi építőipari szakember, mennyibe kerül majd a munkaerő és az építőanyag, és miből lehet a munkálatokat finanszírozni?
Azt már most lehet látni, hogy 2023-ra elég sok építőipari munkát visszamondtak a megrendelők, mintegy 70-80 százalékos megrendelés-visszaesésről beszélhetünk – jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós szakmai vezetője. Az állami beruházásokat visszafogták, sokkal kevesebb az építkezés, és minimális mértékben zajlanak csak felújítások. Jelenleg leginkább azok a felújítási munkálatok maradtak meg az építőipari szakemberek számára, melyeket még a tavalyi támogatásokból indítottak el.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már könnyű lenne jó szakembert találni. A folyamatban lévő fejlesztések ugyanis még mindig felszívják a jó munkaerőt, a jó generálkivitelezőket, így a szabadpiacon továbbra is kevés az igazán jó szakember.
Hozzátette, ennek oka többek között az is, hogy sokan dolgoznak még mindig közülük külföldön, miközben egy jelentős részük lassan kiöregszik a szakmájából, a képzéssel pedig komoly gondok vannak Magyarországon. Nagy Csaba személyes tapasztalatai szerint a legnagyobb problémák a tetőfedő, a bádogos és a burkoló szakmákban fordulnak elő.
A helyzetet csak tovább rontja, hogy megszaporodott a hazai építőiparban működő külföldi cégek száma is, amelyek természetesen külföldi munkásokkal (románok, törökök stb.) dolgoztatnak. Ők azonban nem csak árban mennek alá a magyar konkurenciának, hanem minőségben is.
Jelenleg azok közül válogathatunk leginkább, akik nem végeznek minőségi munkát, ugyanakkor azt a pénzt próbálják elkérni, amit a jó mesteremberek. Nagy Csaba szerint azok nagy része, akik minősíthetetlen munkát végeznek, ki fog hullani a közeljövőben az építőiparból. Hozzátette, hogy jelenleg is rengeteg per zajlik kivitelezési hibák miatt.
Fontos kérdés az is, miként változnak a jövőben az építőipari munkák árai. A jó szakemberek esetében véleménye szerint nem várható csökkenés, már csak azért sem, mert ők jó előre le vannak kötve, illetve az üzemanyagárak drasztikus növekedése és KATA körüli változások tovább emelik a költségeiket.
Ugyanakkor a kevésbé jó szakemberek esetében biztosra vehető az áresés. Ezt már most is lehet látni, Nagy Csaba tud olyan esetről, ahol az elmúlt évben még 13-15 ezer forintos négyzetméteráron végzett burkolást idén már 8 ezer forintos áron is megcsinálják. A piac törvényei tehát működnek: aki munkát akar szerezni, az kénytelen lesz árat csökkenteni, vagy kimenni külföldre dolgozni.
Az alapanyagoknál is kezd kiéleződni a verseny.
Egyes termékeknél már itt-ott árcsökkenést lehet tapasztalni: ilyenek például a vasanyagok vagy a faanyagok, ahol az év végén érezni lehetett a visszaeső keresletet, amire sok kereskedő némi árcsökkentéssel reagált. Ráadásul hiány sem igazán tapasztalható most már ezen termékeknél, csak a speciális igények felmerülése esetén jelentkezhet várakozási idő.
Természetesen akadnak olyan alapanyagok is, például tégla vagy a kerámia, ahol az eddigi óriási mértékű drágulás ellenére nem tapasztalni az árak mérséklődését. Ennek az is oka, hogy ezen termékek gyártása meglehetősen energiaigényes folyamat, márpedig az energia most nem olcsó – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba.
Azt azonban nagyon nehéz lenne most megjósolni, hogy ebben az évben milyen változásokra készülhetnek az építőiparban és az alapanyagoknál a felújítani vagy építkezni szándékozó ingatlantulajdonosok.
Miből lehet korszerűsíteni az idén?
2022 év végén kevés kivétellel szinte az összes vissza nem térítendő kedvezmény, támogatás és a hozzájuk kapcsolódó kedvezményes kamatozású hitelkonstrukció igénylési határidejét további két évre hosszabbították meg a döntéshozók. A sorból kimaradt azonban a gyermeket nevelő családok körében elérhető, maximum 3 millió forint értékű, vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás és a hozzá kapcsolható, kedvezményes, 3%-os kamatozású otthonfelújítási hitel, amely jelentős segítséget jelentett a felújításra vállalkozók számára az elmúlt időszakban.
A lakásfelújításra használható támogatás igénylésének határidejét két meghatározott esetben* 2023. március 31-ig kitolták, akik azonban lemaradtak vagy nem jogosultak a támogatásra, az alábbi finanszírozási lehetőségek közül választhatnak:
- A gyermeket tervező családok számára talán a legkézenfekvőbb választás a Babaváró támogatás, amely 2024 év végéig minden változtatás nélkül, tovább igényelhető. A maximum 20 éves futamidőre szóló, legfeljebb 10 millió forint összegben kérhető kamatmentes kölcsön verhetetlen előnye, hogy bármire felhasználható. A Credipass 2022-es adatai alapján az ügyfelek ezt a szabadságot ki is használják, volt, aki autóvásárlásra, mások utazásra költötték a kapott összeget, ugyanakkor a 2022-es év során a pénzügyi közvetítő cég által 11,2 milliárdos volumenben közvetített támogatást az igénylők 15%-a ingatlanfelújításra, bővítésre fordította.
- A Családi Otthonteremtési Kedvezmény csak meghatározott kistelepüléseken igénybe vehető változata, a Falusi CSOK szintén 2024 év végéig kérhető a gyermeket nevelő vagy tervező házaspárok számára. A kedvezményre ingatlanvásárlás mellett felújítás, korszerűsítés és bővítés esetén is pályázhatnak a családok, összege a hitelcéltól és a gyermekek számától függ. Meglévő ingatlan felújítása esetén 1 gyermeknél és minimum 40 négyzetméteres ingatlan esetén 300 ezer forint; 2 gyermeknél és minimum 50 m2-es ingatlan esetén 1,3 millió forint, 3 gyermeknél és minimum 60 m2-es ingatlan esetén 5 millió forint, 4 vagy több gyermek és legalább 70 m2 nagyságú otthon esetén szintén 5 millió forint igényelhető. Amennyiben lakásvásárlásra is fordítja a kedvezmény összegét a család, úgy minden esetben a fentiek duplájával számolhatnak az ügyfelek, azonban a teljes összeg maximum fele költhető a vételárra.
- A CSOK és a Falusi CSOK mellé minimum két vállalt vagy meglévő gyermek esetén fix, 3%-os kamattámogatott kölcsön is felvehető, amely 10, kettőnél több gyermek esetén 15 millió forint pluszt jelent.
- Azok az egyedülállók, vagy párok, akik nem terveznek gyermeket, ingatlanfelújítási, -korszerűsítési vagy -bővítési célból a magasabb kamatszinteken álló, piaci hitelek (felújítási, korszerűsítési vagy bővítési célú lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel, személyi kölcsön) közül kénytelenek választani.
Forrás: Balla Ingatlan, DunaHouse