Nagyot esett az építőipari szakemberek iránti bizalom

Jelentősen csökkent tavalyhoz képest a lakosság építőiparba vetett bizalma, amit a Mapei Építőipari Bizalmi Indexének a visszaesése mutat – derült ki a vállalat ügyvezetőjének szavaiból a mai sajtótájékoztatón. Sokat emelkedett viszont a kontármunkák kárösszege egy év alatt. Sajnos sokan vannak, akik nem várnak javulást az építőiparban – mondta Markovich Béla -, de a Mapei továbbra is elkötelezetten dolgozik a kontárok kiszorításán, a bizalom növelésén.

 A tavalyi 3,6-ról 3,35-re esett a Mapei Építőipari Bizalmi Indexe, ezen belül 22-ről 35%-ra nőtt az legrosszabb értékelések száma az ötfokú skálán. Markovich Béla szerint az lenne a jó, ha az index legalább 4-essel kezdődne. A romlás mindenképpen negatívum, de – mint mondta – ennek az is oka lehet, hogy sz idén jóval kevesebben töltötték ki a kérdőívet, így a rossz értékelések nagyobb hatásúak. 

2023 augusztusában 2000 fő válaszolt a Mapei kérdéseire az elmúlt évek 4-5000 kitöltéséhez képest, ami azt is mutatja, hogy sokkal kevesebben építtettek, újíttattak fel az elmúlt évben. (Olyan magánszemélyeket kértek kitöltésre, akik az elmúlt 1 évben bármilyen építőipari munkát megrendeltek.)

„A bizalom ilyen mértékű csökkenése elsősorban az építőipar helyzetének szól. Nem a szakemberek lettek rosszabbak, hanem az árak emelkedése, a szakemberhiány, az infláció, a magas hitelkamatok miatt büntették a korábbinál több negatív értékeléssel a szakembereket” – fejtette ki Markovich Béla.

A területi adatokból jól látható a hangulat változása. Minden vármegyében csökkent az Építőipari Bizalmi Index. A legnagyobb mértékű változás Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, 3,70 pontról csökkent 3,16 pontra! Ugyancsak jelentős csökkenés történt Zala vármegyében, ahol a bizalom 3,76 pontról 3,31 pontra esett. A legmagasabb a bizalom Heves, Békés, Tolna és Veszprém vármegyékben. A legalacsonyabb Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Nógrád vármegyékben és Budapesten.

Még drágábban fizetünk a kontármunkáért

Nemcsak a kontármunkák károsultjainak aránya nőtt 23%-ra a tavalyi 21-ről, hanem jócskán emelkedett az egy kontármunkára eső átlagos kárösszeg is: a tavaly augusztusihoz képest 82.235 forinttal több, 820.236 forint lett. Ez igen nagy emelkedés, igaz az építőipari kivitelezés termékárai és szakmunkás díjai is jelentősen emelkedtek.

Markovich Béla úgy véli, hogy a kontármunkák növekedése jelentős részben az áremelkedések hatásaival, valamint a beruházások számának csökkenésével magyarázható. A szakember szerint az emelkedő építési költségek és az általános gazdasági nehézségek hatására az építtetők alacsonyabb minőségű és árú anyagokkal, valamint alacsonyabb áron dolgozó szakemberek választásával igyekeztek csökkenteni a költségeiket, ami megágyaz a kontármunkának.

Térképre téve a kontármunkákat az is kivehető, hogy ott emelkedett jelentősen az átlagos kárösszeg, ahol viszonylag kevés kivitelezés zajlott, mert ott egy nagyobb értékű munka során elszenvedett kár értéke is nagyobb súllyal mutatkozott meg. A kontármunkák átlagos kárösszegének regionális megoszlása egyenetlen képet mutat. Idén Észak-Magyarországon a legalacsonyabb a kontármunkák átlagos kára, 413 ezer forint. Ennek majdnem háromszorosa, 1,2 millió forint lett a Dél-Alföldön. A régióban közel kétszeresére emelkedett a kontármunkák kára az egy évvel korábbi eredményekhez képest, aminek az oka, hogy néhány kiemelkedően magas káresemény jelentősen megemelte az átlagot.

A szakembereken csattant az ostor

A szakmák megítélése hasonlóan alakult. Három szakmát kivéve minden szakmacsoportban csökkent a bizalmi index. A legalacsonyabb az ács szakma bizalmi indexe, mindössze 2,91 pont. Ez a szakma szenvedte el a legjelentősebb bizalomvesztést is. A bizalom alakulására bizonyára kihatott a fa árának jelentős drágulása, ami miatt az építtetők az „ácsokon verik el a port”.

Ugyanaz a három szakma kapta a legjobb értékelést, mint a múlt évben. A legmagasabb, 3,97 pontos, jó értékelést a víz- és gázvezeték-szerelők kapták. Ettől alig marad el a gépészek és a villanyszerelők értékelése, 3,96 ponttal holtversenyben.

Az építtetők pesszimistának látszanak az ágazat jövőjét illetően. A megkérdezettek majdnem fele, azaz 49 százalék úgy érzi, hogy az építőipar rossz irányba halad, 27 százalék szerint az ágazat helyzete stagnál. Azért nincs veszve minden, némi bizakodásra ad okot, hogy a válaszadók 25 százaléka látja pozitívnak az építőipar jövőjét.

A kontármunka területén nem várnak jelentős javulást az építtetők: 79 százalék nem számít fejlődésre az évtized végéig, és csupán 20 százalék gondolja, hogy csökkenni fog a kontármunkák száma.

A cél a kontárok kiszorítása a piacról

A Mapei sokat tesz azért, hogy ne rémálmok valósuljanak meg az építkezéskor. Markovich Béla szerint nehéz megtalálni a jó szakembereket, még akkor is, ha ajánlásokat kapunk. Mint mondja, annak is nagy szerepe van ebben, hogy a megrendelők nem tudják, hogyan érdemes kiválasztani a kivitelezőt. A vállalat jövőre is igyekszik segíteni abban a megrendelőket, hogy néhány jól irányzott kérdés segítségével hogyan kérhetnek referenciát, ajánlást a szakemberektől. 

Olcsón is, jót is, gyorsan is egyszerre nem nagyon lehet Markovich szerint, de mivel itt hosszú távú beruházásokról van szó, inkább a minőséget tartsuk szem előtt. A gyanúsan olcsó ajánlatokat különösen járjuk körbe. „A minőségen spórolni drága! Ne a jó minőségű építőanyagokon és a jó szakembereken spóroljunk, hanem a jó minőséget igyekezzünk jó áron megszerezni. Hosszú távon ez mindig jobban megéri” – tanácsolja Markovich.

A Mapei szakemberajánló rendszere is nyújthat referenciákat a megrendelőknek, hiszen ebbe csak szűrés után, referenciákkal kerülhetnek bele a szakemberek. Már 1100 kivtielező szakember közül választhatjuk ki a nekünk legmegfelelőbbet. Céljuk, hogy mielőbb 3000 fősre nőjjön az adatbázis.

A vállalat a szakembereknek is segít, hogy megmutassák magukat, a munkájukat. A szakmai, értékesítési és kommunikációs képzéseken túl arra is szeretnék megtanítani őket, hogyan készítsenek referenciavideót, amelyet aztán az ajánló rendszerben is promotálni lehet. 

A Mapei idén is meghirdette az Év szakembere díjat több kategóriában, amelyre még várják a nevezéseket.