Milyen lakáspolitikát kínálnak a pártok?

Az LMP, az MSZP, a Jobbik, az Együtt, Párbeszéd, a Momentum és a DK lakhatással, lakáspolitikával kapcsolatos javaslatait, ígéreteit foglalta össze Kovács Vera szociális szakember a Mérce oldalán.

Véleménye szerint „a mostani választások egyik legkomolyabb tétje, hogy vajon lesz-e esély elmozdulni abból az átgondolatlan szociálpolitikából, amit a kormánypárt nyolc éve folytat, és aminek a következményeit egyre többen érzik már most is a bőrükön”.

Úgy látja, hogy az ellenzéki pártok lakáspolitikái kompatibilisek: ha összefognának a választásokon, akkor a lakáspolitikai elképzelések terén tartalmi egyeztetésre alig lenne szükség.

Ez jó eséllyel kecsegtetne egy olyan széleskörű konszenzus elérésével, amelyet évek óta szorgalmaz és próbált tető alá hozni a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) is. Ehhez természetesen elengedhetetlen a Fidesz részvétele is.

A négy évvel korábbi választások előtt a TLE is megkereste a pártokat ebben a témában, és az ígylakunk.hu-n tettük közzé a pártoktól kapott válaszokat. Sajnos a Fidesztől nem sikerült interjút kapnunk.

Most Kovács Vera sem tudta a Fidesz lakásprogramját elemezni, mert a kormánypárt ebben a választási kampányban sem adott ki programot. A szakember úgy látja, hogy „az „elmúlt nyolc év” lakáspolitikája, és a jelenlegi kormányzati kommunikáció alapján is azt feltételezhetjük, hogy a kormánypártnak nincsenek a jelen lakhatási helyzettel kapcsolatos rövid- vagy középtávú szakpolitikai javaslatai”. Ezért a legutóbi kormányzati ciklus intézkedéseit elemzi, és megjegyzi, hogy „A pártok jelenlegi lakáspolitikai javaslatai közt több olyan is van, amit a Fidesz az utolsó kiadott programjában szerepeltetett, de nem hajtott végre. A legutolsó, 2010-ben megjelent választási programjuk lakáspolitikai ígéretei között a leghangsúlyosabbak a magánháztartásokat segítő energiahatékonysági felújítások voltak – ezek és más lakhatást segítő elemek máig sem valósultak meg”.

A Momentum, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik, az Együtt, az MSZP és a DK programjainak lakáspolitikai elemeit végignézve elmondható, hogy „a hét program radikális változásokat sürget a lakáspolitika terén, a jelenlegi helyzetet egységesen tarthatatlannak ítélve”.

Összefoglalva:
„A programok között eltérő súllyal, de mindenütt szerepel a lakhatási válság megoldásának gondolata.

A legegyöntetűbb lakáspolitikai javaslatok, amelyek minden párt programjában szerepelnek valamilyen formában, a lakásfelújításal és lakásfenntartásal kapcsolatos támogatások bevezetése, és az energetikai korszerűsítések. Ez utóbbihoz majdnem minden párt EU-s forrásokat és a magántőke bevonását is megcélozná.

Jellemző közös pontok még a bérlakásépítés, lakásállomány-bővítés és a pártonként különböző szempontú szociális lakhatás támogatása. A pártok különböző szempontok mentén ugyan, de mindannyian bővítenék a lakásfenntartási támogatások rendszerét, és több program is kiterjedtebb albérleti támogatási rendszer bevezetését tervezi.

A pártok nagyobb része foglalkozik a hajléktalanság felszámolásának kérdéskörével.

Több programban szerepelt a szociális lakásügynökségek rendszerének kidolgozása, és ennek keretében, vagy emellett a Nemzeti Eszközkezelő szerepének, hatáskörének erősítése. Jellemző a pártprogramokban, hogy a fiatal pártok nagyobb hangsúlyt fektetnek a fiatalok lakhatási támogatásaira, kollégiumi férőhelyekre, és, hogy a devizahitelesek támogatása sem minden párt programjában kapott teret.”

A pártok lakáspolitikáinak bővebb elemzése a cikkben olvasható: Lesz hol lakni a választás után?

Forrás: Merce.hu

Ugyanerről a kérdésről a 24.hu is megkérdezte a pártokat. A válaszokat elolvashatja ITT.