A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) projektje, a TÁJTÉKA bemutatta A Balaton-felvidék jövőképe kiadványt, amely a régió intelligens tájhasználatát, fenntartható gyakorlatait, innovatív kezdeményezéseit és közösségi dilemmáit tárja fel. A kiadvány nem csak helyieknek és nem csak szakembereknek szól.
A TÁJTÉKA a Kortárs Építészeti Központ kétéves Balaton-felvidéki projektje, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében valósul meg.
A frissen megjelent könyv, A Balaton-felvidék jövőképe egy háromrészes eszköztár első kötete. A TÁJTÉKA féléves kutatását összegzi, amely során a KÉK urbanistái és tájépítészei a 71-es és 77-es főutak közötti 40 települést vizsgálva közel 100 jó gyakorlatot gyűjtöttek több száz személyes interjú után – a jó gyakorlatokat gyűjtő adatbázisba szívesen látják a további javaslatokat is.
A 153 oldalas kötet olyan térségi, de országosan is releváns és aktuális tanulságokat összegez, mint például a Balaton környékének túlépítése és az erre adott helyi megoldások, a tömegturizmus és a turistaszezon okozta problémák, helyi termelők dilemmái (úgymint a biotermesztés, vagy a fenntarthatóság), a fenntartható turizmus lehetőségei, illetve a helyi közösségek kezdeményezései, konfliktusai és az innovátorok szerepe a közösségfejlesztésben.
A Balaton-felvidék jövőképe bemutatóján a kerekasztal-beszélgetést Zubreczki Dávid újságíró moderálta, az alábbi nyitómondattal: „A KÉK engem már nagyon sokszor átvert, mert mindig azt hiszem, hogy ti szorosan véve építészettel foglalkoztok, és amikor kinyitottam ezt a könyvet, meglepődve tapasztaltam, hogy ennél sokkal többről szól”.
A kiadványról Zubreczki Dáviddal Szemerey Samu építész, urbanista (KÉK), Varga Anna ökológus, etnobiológus kutató (PTE) és Wettstein Domonkos építész (BME) beszélgettek.
A TÁJTÉKA által feltárt jó gyakorlatok közül a beszélgetést követő Pecha Kucha esten be is mutatkozott néhány. A hét lendületes prezentációban turisztikai és oktatási kezdeményezés, szociológiai kutatás, alternatív életmódközösség és innovatív borászati kísérlet is helyet kapott.
A könyvet október 19-én bemutatják Budapesten is, a Kortárs Építészeti Központban. A kötet megvásárolható a KÉK közösségi irodájában, a veszprémi KUNSZT! kávézóban és hamarosan elérhető lesz több Balaton-felvidéki helyszínen is.
A TÁJTÉKA programjai tovább folytatódnak workshopok, beszélgetések formájában a helyi döntéshozókkal, főépítészekkel, szakemberekkel és tájhasználókkal, 2023-ban pedig közösségi programokat valósítanak meg
Forrás: KÉK