Kifejezetten a megfizethetőséget szem előtt tartó lakáspolitikai koncepciót sürget a Habitat for Humanity Magyarország, amely idén 13. alkalommal publikálta éves jelentését a lakhatásról. Ezúttal a megfizethetőségről és az önkormányzatok beavatkozási lehetőségeiről szóló fejezeteket mutatták be.
A biztonságos és megfelelő minőségű lakhatás a jóllét alapfeltétele, de az ehhez való hozzáférés továbbra sem számít alapjognak Magyarországon. Évről évre nehezebb itthon megfizethető lakhatáshoz jutni: folyamatosan csökken a lakástulajdonhoz és a lakásbérlethez jutás lehetősége, mivel a magas albérletárakat és az EU-s szinten is elszálló lakásárakat nem követi a bruttó átlagbérek és reálbérek emelkedése, az eddigi állami beavatkozások pedig sok esetben inkább az árak növekedését eredményezték.
A lakásárak Magyarországon már a 2015-ös árszint 298%-áig emelkedtek – nominális árakon számolva. Bár egész Európában drágultak az ingatlanok ebben az időszakban, általában sokkal kisebb mértékben, mint Magyarországon (átlagosan 149%-kal).
A lakáspiaci árak, a lakbérek és az átlagkeresetek alakulása (2015=100%)
Link az interaktív, beágyazható infografikához
A lakhatás költségeinek biztosítása is a megfizethetőségi problémák része. Ha a háztartások rendelkezésre álló jövedelmük túl nagy – 40% vagy afölötti – hányadát költik lakhatásra, fennáll az eladósodás, lakásvesztés, elszegényedés kockázata. Ma Magyarországon ez a háztartások 13%-át érinti.
Minél alacsonyabb a háztartás jövedelme, bevételeinek annál nagyobb hányadát költi lakhatásra – mindegy, hogy lakástulajdonosról vagy bérlőről van szó. A lakásfenntartási költségek jóval magasabbak a piaci alapú lakást bérlők esetében: 42,5% azok aránya, akik bevételeik több mint 40%-át költik lakhatásra. Az albérletárak is tovább emelkedtek idén (országosan átlag 9,6, Budapesten 9,8%-kal).
Magas lakhatási költségekkel küzdő, valamint anyagi és szociális deprivációban érintett háztartások aránya 2023 (%)
Link az interaktív, beágyazható infografikához
“Bár a kormány 2024. októberben elismerte, hogy szükség van annak támogatására, hogy a megfizethető lakhatás minden társadalmi-gazdasági csoport számára elérhető legyen, továbbra sincs olyan lakáspolitikai koncepció, amely rendszerszinten foglalkozna a lakhatás megfizethetőségével, és az alacsony jövedelmű háztartások hosszú távú önálló lakhatáshoz jutását célozná” – magyarázta el Ámon Katalin, a Közép Európai Egyetem (CEU) PhD-hallgatója, a 2024-es Lakhatási jelentés 4. fejezetének szerzője.
További ok az önkormányzati bérlakásszektor alulfinanszírozottsága, az állami támogatás hiánya és ezzel összefüggésben az önkormányzati tulajdonú lakásállomány folyamatos csökkenése. Jóval kevesebben jutnak önkormányzati bérlakáshoz, mint ahány embernek létfontosságú lenne. Az önkormányzati lakásállomány 2023-ban 101 145 lakásból állt (ebből 3043 felújított, 1857 bontandó állapotú). Ennek többszörösére lenne szükség ahhoz, hogy segítse a nehéz helyzetben élőket.
Az önkormányzatok mozgásterét is jelentősen befolyásolják a lakásszektor egészére ható ingatlanpiaci folyamatok, pl. az ingatlanárak emelkedése, a befektetési célú ingatlanvásárlás, valamint a rövid távú szálláskiadás. Továbbá a lakásszektor működési kereteinek országos szintű szabályozása és az általános forráshiány is korlátozza a lehetőségeiket.
Az önkormányzat van a legközelebb a lakosokhoz, fizikailag is, ezért természetes, hogy az emberek oda fordulnak, ha problémájuk van. Ráadásul az önkormányzat ismeri a legjobban a helyi viszonyokat, ezért kiemelt szerepe van, ha korlátozott keretek között is, a lakhatási helyzetek megoldásában – mondta Kőszeghy Lea szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a 2024-es Lakhatási jelentés 3. fejezetének szerzője.
A kutató hangsúlyozta, hogy a települési önkormányzatoknak a mostani nehéz helyzetben, kompetenciák és pénzügyi források szempontjából szűk keretek között is vannak eszközeik a lakhatási szegénység csökkentésére – amennyiben felvállalják ezt a feladatot. A problémák és az erőforrások jellege és mértéke persze nagyon eltérő az egyes településrészeken, kerületekben.
Az önkormányzatoknak azonban érdemes tudniuk, hogy a rendelkezésre álló eszközök között vannak olyanok, amelyek viszonylag korlátozott források mellett is használhatók.
Az önkormányzati lakáspolitikák eszköztára nem kell, hogy csak a szociális bérlakásokra és a települési támogatásokra korlátozódjon, hanem nagyon fontos lenne, hogy minden önkormányzat átfogóan gondolja végig a településen jelentkező lakhatással kapcsolatos problémákat, és egy szélesebb eszköztárban próbáljon gondolkodni – hívta fel a figyelmet Kőszeghy Lea.
Ahhoz, hogy az önkormányzatok potenciálja kibontakozhasson a lakhatási problémák megoldása terén, elengedhetetlen lenne a szakpolitikai környezet újragondolása: egy átfogó, országos, hosszú távú lakáspolitikai stratégia megalkotása széleskörű társadalmi egyeztetéssel, a lakhatási szegénységi problémák azonosításával, közép- és hosszú távú célok kijelölésével, ehhez a megfelelő intézkedések, intézményrendszer, és források hozzárendelésével, és utóbbiak kiszámítható, közép- és hosszú távon is stabil működtetése, illetve biztosítása.
“Egy ilyen új környezetben számos új szereplő is bekapcsolódhatna a lakhatási problémák megoldásába, pl. lakásszövetkezetek, lakásügynökségek, közösségi földalapok, a lakhatási problémák megoldásához pénzügyi hátteret nyújtani képes etikus befektetők, továbbá az önkormányzatok is újragondolhatnák a szerepüket, és a többi szereplőhöz való kapcsolódásukat” – fejtette ki Kőszeghy Lea.
ehhez segítséget nyújthatnak a Habitat Önkormányzatok a lakhatásért c., idei, önkormányzatok innovatív eszközeit felkutató pályázatának tapasztalatai, valamint a beérkezett anyagokból készült Áttekintő tanulmány és Jó gyakorlatok gyűjteménye is. További javaslatok találhatóak a Lakhatási Koalíció 2024-es Önkormányzati Lakhatási Minimum c. anyagában.
