Így lehet több szakember és hatékonyabb vállalkozások az építőiparban

MKpartners

Lesz bőven munkája az építőiparnak idén is, sőt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elemzése szerint 2023-ban is növekedési pályán maradhat. Azonban azt is kiemelik, hogy az ágazatban minden területen kevés a megfelelő felkészültségű szakember. A szakszövetség számos javaslatot tett a minap a helyzet javítására.

A helyzetelemzésük szerint az építési kereslet magas szintje 2022 év elején is fennmaradt, az általuk 2022. évre prognosztizált építés- szerelési munkák értéke elérheti a 5.100 Mrd Ft nagyságrendet. Mint írják a kivitelező vállalkozások nagy többségének kapacitásai 80%-ban le vannak kötve már most is. (120 ezer vállalkozás van az ágazatban, melyek nagy többsége mikro- és kisvállalkozás.)

Az ÉVOSZ anyaga számos problémát sorol fel, amelyekre megoldási javaslatokat is tesznek. Mint írják, az elmúlt öt évben az építőipar tevékenységét legnagyobb mértékben akadályozó tényező a szakmunkás- és mérnökhiány volt és a 2022-es év legnagyobb kihívása is a foglalkoztatási nehézségek lesznek.

Van még hová fejlődni

Helyzetelemzésükben megállapítják, hogy a 2013. évi foglalkoztatási mélyponthoz képest jelenleg mintegy 125 ezer fővel foglalkoztat többet az ágazat, így a jelenlegi mintegy 375.000 fős foglalkoztatotti létszám 25 ezerrel több a járvány előtti 2019. évi foglalkoztatotti létszámnál. Várhatóan a foglalkoztatotti létszám várhatóan 2022-ben a 375 ezer fős szinten marad.

Ugyanakkor a létszámbővülés meghatározóan a segédmunkás és betanított munkások körének bővülését jelentette és elsődlegesen az extenzív, a létszámtöbblettel történő munkavégzés jellemzi az építőipart. A járvány időszaka csaknem két éve visszafogja a foglalkoztatási hatékonyság növekedését, a foglalkoztatás extenzív bővítési lehetőségei kerültek előtérbe, ami csak részleges megoldást jelenthet a megfelelő építőipari kapacitás rendelkezésre állásához – írják.

A korábbi problémák velünk maradnak: „az építőipari munkaerőpiacot 2022-ben is erősen sújtja a 2008-2014 évek intenzív munkaerőelvándorlása, a munkaerő elöregedése és a generációváltás nehézségei, az iskolarendszerből kikerülő szakemberek alacsony számossága”. További jól ismert nehézség, hogy a magyar munkaerő kevésbé mobil, mint más országoké, sokan nem hajlandók az országon belül sem költözni egy munkahelyért.

A szakemberhiány ellensúlyozására bővülhet a külföldi vendégmunkások száma, de elősorban a szakképzett munkaerőre kell a hangsúlyt helyezni. Ugyanakkor idén várakozásaik szerint nem mennek el többen az országból, mint amennyien hazajönnek. Rövid távon így 2022-ben is a jelenleginél nagyobb figyelmet indokolt fordítani az unión kívüli, ún. harmadik országból érkező szakmunkások és mérnökön hazai foglalkoztatására – írja az ÉVOSZ.

Nem csak összességében kevesen vannak a szakemberek, de egészségtelenül magas a segédmunkások és betanított munkások aránya az összes építőipari foglalkoztatott létszámon belül. Mindez elvezet az oktatás témájához is, hiszen egyaránt lényeges lenne a fiatalok bevonzása az építőipari szakképzésbe, illetve a meglévő munkaerő át- és továbbképzése is.

Az egyik kulcs a jelenlegi és a belépő munkaerő oktatása, hiszen – mint megjegyzik – a hazai munkaerőpiacról felvett új munkaerő szakmai képzetlensége rengeteg nehézséget okoz. A fiatalokat még mindig nem könnyű az ágazati képzésbe bevonni, és bár a szakképzés átalakítása megkezdődött, számos feladat van még hátra.

A Szakképzési Törvény módosítása lehetővé tette a képzésben érdekelt vállalkozások, képző intézmények és a tanulók szorosabb együttműködését, a munkaerőkereslet igényeiből kiindulva. A lehetőségek kihasználása azonban számos korlátba ütközik – jegyzi meg az elemzés. Az építőipari duális képzésben továbbra sem vesznek részt kellő számban a vállalkozások, a pályaorientáció gyenge.

Magas a végzettség nélküli iskolaelhagyók száma, az iskolarendszerből nem jön ki elegendő szakmunkás és mérnök. Az állami képző intézményi rendszer szétaprózott és műszaki állaga fejlesztést igényel.

Az új alapok azonban már megvannak; kialakult az új képzési struktúra és a tananyag követelmények is kidolgozásra kerültek, megvannak az új oktatási státuszok.  Elfogadottá kell válnia, hogy az építőipar tudásigényes ágazat – hívják fel a figyelmet.

Lehetőségek, javaslatok

Kulcskérdés a fiatalok építőipari szakmák felé vonzása, hiszen hosszú évek óta gond, hogy kevesen választják ezeket a foglalkozásokat. Ezért az általános iskolások számára tartott pályaorientációs foglalkozásokon, tájékoztatókon az építőipari hiányszakmákra, a bennük rejlő lehetőségekre (ösztöndíj, gyakorlati képzés, munkalehetőség) kiemelt odafigyeléssel kell felhívni a szülők és tanulók figyelmét – írja az ÉVOSZ. A színvonalas képzés és a vonzó lehetőségek megteremtésével természetesen sokkal könnyebb kampányolni.

A gyakorlati képzés lehetőségei valóban bővültek, de még számos ponton lehetne javítani, hogy az építőipar egyedi jellemzőihez igazodva jobban alkalmazható legyen. Az ÉVOSZ anyagából kiderül, hogy a duális tanulóképzésben résztvevő mikro- és kisvállalkozások – tevékenységi körükből és méretükből adódóan – nem tudják az adott szakma teljes spektrumát a tanulóikkal begyakoroltatni. Másrészt az ágazat szezonális jellegéből adódóan főleg a téli hónapokban nem tudják a tanulók foglalkoztatását biztosítani. Ez elrettenti a vállalkozókat, hogy részt vegyenek a képzésben, és a képzést hatékonyságát is jelentősen csökkenti.   

Az ÉVOSZ szerint azonban a gyakorlati képzés a vállalkozások és az üzemközi gyakorló központok közötti megosztásával ez a probléma eredményesen orvosolható. Ehhez a gyakorlati képzőközpontokat centralizálva, nagyvállalatok közreműködésével, megyénként, régiónként javasolják kialakítani. Így egy-egy oktatási központ több elméleti képzést végző szakiskola tanulóinak gyakorlati képzését el tudja látni. A centralizált gyakorlati oktatási központok esetében a tanulók közlekedési, szállás és ellátási költségeit is meg kell finanszírozni.

A szakoktatók továbbképzése is régi probléma, hiszen elengedhetetlen, hogy „az építőipari szakmáktól uniós szinten elvárt követelmények, műszaki megoldások  és minőség” megjelenjen a szakiskolákban, mind a tanárok felkészítésében, továbbképzésében, mind a tanulók oktatásában. Ennek finanszírozási hátterét kormányzati, pályázati eszközökkel mindenképp segíteni kell – írja a Szakszövetség.

Felvetik azt is, hogy a szakképzésben és a felsőfokú képzésben egyaránt nagyobb teret kell adni a határon túli fiatalok beiskolázásának. Azt az uniós tapasztalatot idézik, hogy sokan a végzettséget megadó országban kezdenek el munkát vállalni.

Több javaslatot tesznek a felsőoktatást érintően is, a többi között, hogy a duális képzést az építőipari, felsőfokú mérnökképzések területén is erősíteni kellene.

Oktatással a hatékonyságért

Az oktatás színvonala szorosan összefügg az építőipari teljesítések minőségével, hatékonyságával is – erre is kitér az ÉVOSZ elemzése.

Mint írják, „a közelmúltbeli jelentős keresletbővülés felszínre hozta az építési vállalkozások hatékonyságának problémáit: a kereslet növekedése, a több feladat – a szakemberlétszám ismert gondjai miatt is – hatékonyabb működést követel meg az építési vállalkozásoktól. A gépi eszközök alkalmazott technológiák sok vállalkozásnál elöregedettek, elavultak. A járványhelyzet a hatékonyság javulása ellen hat.

Javaslataik között kifejtik a beruházási, technológiai fejlesztési program folytatásának szükségességét, a beruházási folyamatok rendszerének javítását, átláthatóvá tételét, a mikro- és kisvállalkozások segítését mintaszerződésekkel, a generációváltást és a mikrovállalkozások fúzióját ösztönző, segítő pályázati program kidolgozását, az egyéni vállalkozói igazolványok kiadásának feltételeként kötelező vállalkozói vizsga teszt bevezetését, valamint célirányos felnőttképzési programok létrehozását.

Ezek között javasolják, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a kockázatkezelésre, a költségkalkulációkra és az árképzésre mind az iskolarendszerű oktatásban, mind a felnőttképzésben.

Országos programot sürgetnek a digitalizáció, a Mesterséges Intelligencia (MI) építésgazdaság területére gyakorló, várható hatásainak tudatos kezeléséhez. A hazai BIM folyamatok felerősítéséhez a Kormányzattól várnak segítséget.

Kiemelik, hogy az ágazat hatékonyságnöveléséhez nélkülözhetetlen építési-szerelési technológiák, szervezési és menedzsment-módszerek, informatikai megoldások oktatásának lényegesen nagyobb szerepet kell kapnia a mérnökképzésben és -továbbképzésben.