
Még mindig horribilis, 738 ezer forint az építőipari kontármunkák átlagos kára 2022-ben, ami valamivel kevesebb, mint tavaly. Enyhén javult, de továbbra is közepes az építőiparral szembeni általános bizalom. Jelentősen romlottak azonban a kilátások, az építtetők közel háromnegyede gondolja, hogy rossz irányban mennek a dolgok az építőiparban – állapítja meg a Mapei Kft. 7800 fő megkérdezésével készült kutatása.

A kontármunkák átlagos kárösszege régiónként, 2022. augusztus (a kárösszegek alatti zárójelben, a 2021. augusztusi adatokhoz viszonyított a változások láthatók)

A kontármunkák átlagos kárösszege megyénként, 2022. augusztus (a kárösszegek alatti zárójelben, a 2021. augusztusi adatokhoz viszonyított a változások láthatók)
A közép- és nyugat magyarországi régiókban emelkedett a kontárok okozta károk összege, míg Budapesten és Kelet-Magyarországon csökkent. Az átlagos kárösszeg továbbra is kiugróan magas Közép-Magyarországon, 1,12 millió forint. Ennél lényegesen kevesebb, 470 197 forint az észak-alföldi régióban. A jelentős eltérés oka, hogy Közép-Magyarországon több kár keletkezik, nagyobb a magas kárösszegek gyakorisága.
A kontármunka károsultak aránya 21 százalék, azaz a válaszadók egyötöde szenvedett el valamilyen kontárkárt építőipari munka miatt az elmúlt évben Magyarországon. Ez számottevő, 8 százalékpont csökkenés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A kontármunka aránya régiónként eltérő. A legmagasabb Budapesten, 26 százalék és Közép-Magyarországon, 25 százalék, a legalacsonyabb, 17 százalék az Észak-Alföldön.
„Figyelembe véve az építőanyagárak emelkedését, a kontárkárok kismértékű csökkenése valójában jelentős javulás! Sajnos ez nem jelenti azt, hogy kevesebb a kontár. Az építőipar lassulása miatt csökkent a szakemberek leterheltsége, enyhült a szakemberhiány és a megrendelők kiszolgáltatottsága, ezért megfontoltabban lehet döntéseket hozni. Ez vezetett a kontárkárok csökkenéséhez” – vélekedik Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
A válaszadók több mint ötöde, 22 százalék értékelte átlagosan kontármunkának vagy gyengének a nála dolgozó szakemberek munkáját, 2 százalékponttal többen, mint egy éve. Az elégedett megrendelők együttes aránya nem változott, viszont belső összetétele igen: 23 százalék jónak, 36 százalék mestermunkának értékelte a nála dolgozó szakemberek munkáját.
Markovich Béla szerint úgy lehet csökkenteni az esélyét annak, hogy kontárral végeztessük el az építési, felújítási munkákat, hogy alaposan körbejárjuk, kit bízunk meg. Nem érdemes bárkit elfogadni, csak azért, mert előbb ráér. Jobban járunk, ha kivárjuk a megfelelő szakembert. Érdemes kikérdezni az illetőt a korábbi munkáiról is, és kérjünk legalább három olyan referenciát is, aminek utánajárhatunk. Kérdezzük meg a korábbi megrendelőket, hogy hogyan dolgozott a szakember, hogyan kommunikált, kijavította-e az esetleges hibákat, rendet hagyott-e maga után.
Az sem mindegy, hogy milyen ajánlatot kapunk: egy fecnin átadott összegnél nyilván komolyabban vehetünk egy tételes árajánlatot. Érdemes írásban szerződni, ebben az esetleges hibák garanciális kijavításának feltételeiről is megállapodni. „Nincs 100 százalékos védelem a kontárok ellen, de ha körültekintően jár el az ember, jó eséllyel elkerülheti őket. A jó szakember is követhet el hibát, de ilyenkor visszamegy és kijavítja.’ – hívta fel a figyelmet Markovich Béla.
Javuló bizalom, romló kilátások

Építőipari bizalmi index (ÉBI) megyénként, 2022. AUGUSZTUS
Az Építőipari Bizalmi Index* (ÉBI) 3,62 csillag az adható ötből, a múlt évi 3,53 csillaggal szemben. Ez a kismértékű javulás ellenére közepes bizalmi szintet jelent, azaz közepes munkára számítanak a megrendelők.
„A közepes nem elfogadható! Minél magasabbak az alapanyag árak, minél magasabbak a munkadíjak a kontármunka annál drágább! Ha a kontármunka miatt valami nem a tervek szerint sikerül, az minimum kétszer annyiba fog kerülni a mai piaci helyzetben. Csak a jó és a kiváló munka fogadható el. Már elsőre végleges megoldást kell keresni, jó szakemberek és anyagok választásával” – hangsúlyozza Markovich Béla.
Az ÉBI megyénként és szakmánként is eltérő. A legmagasabb Békés megyében 3,8 csillag, míg a legalacsonyabb Budapesten, 3,42. A legpozitívabb a múlt évhez hasonlóan a villanyszerelők értékelése, 3,98 csillag, míg a legkedvezőtlenebb a generálkivitelezőké, 3,32. Idén a gépészek kapták a legkevesebb, 10 százalék kontárértékelést, a legtöbbet a generálkivitelezők, 21%-ot.
Borúlátók az építtetők az ágazat jövőjével kapcsolatban. A válaszadók közel háromnegyede, 71 százalék véli úgy, hogy inkább rossz irányban mennek a dolgok az építőiparban. Nem változik az ágazat helyzete a válaszadók 17 százaléka szerint. Mindössze a megkérdezett építtetők 12 százaléka gondolja azt, hogy jó irányba tart az építőipar. A kilátásokat a szakemberhiány, az emelkedő építőanyagárak és vállalási díjak, a kontármunka és a rossz tapasztalatok együttesen rontják.
A kutatás módszertana
Az országos kutatás 7800 fős, nemre, településtípusra és régióra reprezentatív mintán készült. Az adatfelvétel ideje: 2022. augusztus.
A kutatás célja felmérni a bizalom szintjét az építőiparban. Az ezt kifejező érték az Építőipari Bizalmi Index (ÉBI), az építőipari szakemberekbe vetett bizalmat mérő szám.
A kutatás önkitöltős online kérdőívvel készült.