Így építettünk az elmúlt 20 évben

MKpartners

Az elmúlt 20 év lakásépítési statisztikái szerint Magyarországon elsősorban földszintes és egyemeletes lakóépületek és üdülők épültek. Ezek az épületek döntően téglából épülnek, de az jelentősen változott, hogy milyen fedél kerül a bentlakók feje fölé – olvasható ki a KSH adataiból.

A 2000-es években döntően 15 ezer fölött volt az évi építési szám a lakóépületeket és az üdülőépületeket együtt számolva, de ez 2004-ben a 21 ezret is meghaladta.

2013-ra alig több mint 3500 ilyen jellegű építést regisztráltak, ez volt a 20 éves mélypont, sőt, tágabb időintervallumot nézve valójában ez 100 éves mélypont volt.

2016-ot követően megint fokozatos emelkedés látható az építésekben, ez tavaly több mint 13.800 épületet jelentett, amelyekben 28.208 új lakást adtak át.

Az elmúlt 20 évben épült lakó- és üdülőépületek döntően földszintes és egyemeletes épületek voltak, 95-98 százalékban.

Az elmúlt négy évben az új lakóépületben épült lakások 50-54 százalékban családi házak.

Az átlagos kivitelezési idő erősen hullámzó volt az elmúlt két évtizedben. Míg a 2000-es években 425 és 835 nap közötti idő alatt épültek a lakóépületek, a 2010-es évek közepén a többszintes, többlakásos épületek átlagosan 900 nap, a családi házak átlagosan 1000 nap alatt készültek el. Lakóparki épületeknél ebben az időszakban 1800 napba is telt a kivitelezés. Az elmúlt néhány évben ismét a korábbi szintre mérséklődött a kivitelezési idő, 500-600 nap alatt készülnek el a lakóépületek.

A családi házak jelentős arányát tekintve nem meglepő, hogy a lakó- és üdülőépületek többsége (84-91 százalék) tégla falazattal épült.

A tetőfedés anyagában már jelentős eltérések látszanak. Míg korábban a mázas és mázatlan kerámia cserép volt a meghatározó, mára a betoncserép-fedés van túlsúlyban.

Adatforrás: KSH