A következő években jelentős közlekedési, közterületi és városfejlesztési beruházások indulhatnak Budapesten, miközben a főváros fejlesztését egyre inkább az egész várostérséggel együtt kezelnék. Villamos-, metró-, út- és parkfejlesztésekről, hosszabb távú célként pedig egy integráltabb, stabilabban finanszírozható Budapest és agglomerációja kialakításáról beszélt a főpolgármester az Országos Urbanisztikai Konferencián. Arról is szó eset, hogy a jó városfejlesztéshez nem elég a terv – kell hozzá gazda, infrastruktúra és piaci együttműködés.
Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, milyen fejlesztési pályára kerülhet Budapest a következő években. Értékelése szerint a fővárosnak új növekedési modellre van szüksége ahhoz, hogy gazdasági erejét növelje és hosszabb távon meg tudja tartani lakosságát. Ehhez nemcsak új beruházásokra, hanem a fejlesztési döntések és a finanszírozás rendszerének átalakítására is szükség lesz.
2030-ig egyszerre több nagy fejlesztés indulhat
Karácsony szerint az európai források Budapestre érkezése „nagyon nagy fejlesztési potenciált” teremthet, és a fővárosnak már most számos előkészített közlekedési és közterület-fejlesztési projektje van.A következő időszakban villamos-, metró-, út- és parkfejlesztések futhatnak párhuzamosan, számos más beruházással együtt.
Ezt egy újabb nagy budapesti beruházási hullám kezdeteként írta le, amelynek jelentős része 2030 végéig valósulhat meg.
A fővárosban közben már folyamatban vannak olyan nagy léptékű városfejlesztési előkészítések is, mint Rákosrendező megújítása: a terület mestertervi tervpályázatának eredményét 2026 márciusában hirdették ki, és a nyertes koncepció a további tervezés alapjául szolgál.
Nem önálló projektekben gondolkodnának
A fejlesztések mellett Karácsony hangsúlyozta, hogy Budapestnek hosszabb távon stabilabb beruházási és működési modellre van szüksége. A különböző forrásokból megvalósuló projektek mellett olyan finanszírozási keretet tart szükségesnek, amely kiszámíthatóvá teszi a város működését és fejlesztését.
Ebben fontos szerepet szán a főváros és a kormány közötti együttműködésnek. Az előadásban a közös fejlesztési fórumot olyan intézményként említette, amelyen keresztül megállapodások születhetnek Budapest hosszabb távú fejlesztési kérdéseiről. Szerinte a következő időszak egyik feladata éppen annak tisztázása, milyen növekedési modell alapján fejlődjön Budapest a következő évtizedekben.
A fejlesztéseknek túl kell nyúlniuk Budapest határán
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a fővárosi fejlesztéseket nem lehet kizárólag Budapest közigazgatási határain belül kezelni. A főváros egyik legnagyobb jövőbeni kihívása valójában Budapest és a környező nagyvárosi térség közös működésének megszervezése. A munkahelyek, a közlekedés, a közművek és más közszolgáltatások régóta átlépik a települési határokat, miközben az intézményi és finanszírozási rendszer továbbra is nagyrészt ezekhez a határokhoz igazodik.
A főpolgármester úgy fogalmazott: „Egyszerűen muszáj lebontani azt a városhatárt.”
Vagyis Budapestnek és az agglomerációs településeknek több területen közösen kellene szolgáltatást szervezniük, fejlesztésekről dönteniük és jövőképet kialakítaniuk.
Ennek legkézzelfoghatóbb területe a közlekedés. Karácsony szerint a cél nem egyszerűen Budapest belső közösségi közlekedésének fejlesztése, hanem egy jó minőségű, ütemes, az egész várostérséget kiszolgáló rendszer kialakítása.
Ehhez a beruházások mellett egységesebb szolgáltatási elvekre és új finanszírozási modellre is szükség lenne. A főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapest közösségi közlekedési hálózata nem csak a fővárosi lakosságot szolgálja: naponta jelentős számú ingázó használja, ezért a rendszer működését sem lehet kizárólag a városhatár alapján kezelni.
Az elképzelés szerint tehát a következő időszak fejlesztéseinél a közlekedési infrastruktúrát, az elővárosi kapcsolatokat és a városfejlesztést egy rendszerként kellene kezelni.
A nagy projektek mellett a működési modell is változhat
A következő évek kérdése így nem csupán az lehet, hogy mennyi beruházás indul Budapesten, hanem az is, hogy ezek mennyire illeszkednek egymáshoz, milyen városfejlesztési jövőképet szolgálnak, és sikerül-e Budapestet az agglomerációval együtt működő várostérségként kezelni.
Lopez Benjamin településfejlesztő közgazdász azt a kérdést vetette fel, hogyan lesz a jó városfejlesztési elképzelésekből ténylegesen megvalósuló beruházás. Szerinte önmagában sem a közpénzből finanszírozott állami beruházás, sem a teljesen szabadon működő magántőke nem ad jó választ. Az állam forrásai korlátozottak, a piac pedig oda viszi a tőkét, ahol a legjobb megtérülést látja. A kulcs ezért a kettő tudatos együttműködése, világos fejlesztési koncepcióval és egyértelmű projektgazdával.
Nemzetközi példaként a londoni King’s Cross fejlesztését emelte, ahol a pályaudvar megújítása nem önmagában történt, hanem a környező raktár- és vasúti területek átalakításával együtt. Az állami infrastruktúra-fejlesztés és a magánberuházások így egy új városrészt hoztak létre. Hamburgban hasonló logikával alakult át a vízpart, ahol sétányok, kulturális beruházások, lakások és új közterek kapcsolódtak össze. Madridban pedig a Chamartín pályaudvar környezetének fejlesztését emelte ki: a közlekedési infrastruktúra, a zöldterületek, a munkahelyteremtés és a piaci beruházások egyetlen koncepció részeként jelennek meg.
Lopez szerint ehhez szükség van átfogó masterplanre, de ez még önmagában nem elég. A döntő kérdés az, hogy „ki a gazda mögötte?” Olyan fejlesztő szervezet kell, amely képes egyszerre képviselni a közérdeket, érteni a piaci szempontokat és végigvinni a projektet az előkészítéstől a megvalósításig. Londonban köz- és magánszereplők közös fejlesztő szervezete működött, Hamburgban városi fejlesztő társaság, Madridban pedig piaci konzorcium dolgozik folyamatos közszféra-felügyelet mellett.
Fontos tanulságként azt emelte ki, hogy a közszférának a beruházások elején kell megteremtenie a fejlesztés feltételeit. Előbb kell kialakítani a közlekedési kapcsolatokat, parkokat, köztereket, rendezni a tulajdonviszonyokat és előkészíteni a területet, majd erre tud ráépülni a magántőke. Londonban előbb az intermodális közlekedési csomópont jött létre, Madridban már zajlik a Chamartín állomás fejlesztése, Hamburgban pedig a város területeket vásárolt fel, infrastruktúrát épített ki, majd célzottan értékesítette az ingatlanokat.
Budapesti példaként a Corvin Sétányt emelte. Itt a kerület először fejlesztő társaságot hozott létre, előkészítette a területet, rendezte a tulajdonviszonyokat és egységes koncepciót alakított ki, amelyre később a piaci szereplők már rá tudtak építeni. Lopez ezt olyan példaként mutatta be, ahol az önkormányzati és magánszereplők közötti munkamegosztás végig következetes maradt.
Ugyanakkor olyan budapesti fejlesztést is említett, ahol bár tervekben nem volt hiány, a projekt mégsem haladt koherensen. A problémát az együttműködés, az egyértelmű tulajdonosi felelősség és a folyamatos projektgazda hiányában látta. Ebből vezette le az egyik legfontosabb következtetését: a masterplan csak akkor ér valamit, ha végrehajtási szerkezet, felelősségi rend és folyamatos koordináció is tartozik hozzá.
Húsz év múlva melyik mostani beruházásra fogunk úgy visszanézni, mint ma a Lánchídra vagy más meghatározó városi projektekre, tette fel a kérdést. Szerinte ehhez arra van szükség, hogy a jó tervek ne „a fiókban” maradjanak, hanem megfelelő köz- és magánszereplői együttműködésben valóban meg is valósuljanak. A jó városfejlesztéshez nem elég a terv – kell hozzá gazda, infrastruktúra és piaci együttműködés.
A nagy projektek mellett a működési modell is változhat
Karácsony egyik fontos üzenete az volt, hogy a beruházási hullám önmagában nem oldja meg Budapest problémáit. A fejlesztések mögött olyan intézményi rendszerre lenne szükség, amely képes a főváros és az agglomeráció egészét kezelni, és amelyben a beruházási döntésekhez tartós finanszírozási megoldások társulnak.
A közlekedés mellett a közművek, a hulladékgazdálkodás, a területfejlesztés és más közszolgáltatások esetében is erősebb várostérségi együttműködésre lenne szükség. Egyik település fejlesztési döntése ugyanis közvetlenül befolyásolhatja a szomszédos településeket és Budapest működését is.
Karácsony történelmi példákkal érvelt amellett, hogy Budapest fejlődését korábban is nagy léptékű beruházások határozták meg. Ebből kiindulva azt mondta: „Ne féljünk a nagy projekttől.”
A következő évek kérdése így nem csupán az lehet, hogy mennyi beruházás indul Budapesten, hanem az is, hogy ezek mennyire illeszkednek egymáshoz, milyen városfejlesztési jövőképet szolgálnak, és sikerül-e Budapestet az agglomerációval együtt működő várostérségként kezelni.
