Egyetemisták próbálják megoldani épületeink innovatív korszerűsítését

wikimedia

Az idén először rendezik meg Magyarországon a világ egyetemeinek energiatudatos építészeti versenyét, a Solar Decathlont. Házépítő versenyről van szó, tehát a csapatok meg is építik, amit megterveztek. A Szentendrén megrendezendő verseny fő szakmai témája a meglévő épületállomány felújítását célzó megoldások bemutatása. 

A Solar Decathlon központi célja a napenergia, a megújuló energiák és az innovatív technológiák alkalmazásával összefüggő építészeti megoldások népszerűsítése az egyetemista csapatok által felépített pályaműveken keresztül.

A Solar Decathlonra a világ minden tájáról jelentkezhetnek egyetemi csapatok – függetlenül attól, hogy az eseményt Európában vagy más kontinensen tartják –, a benyújtott mintaháztervek közül pedig nemzetközi szakmai zsűri bírálata alapján választják ki azokat a nevezőket, akik pályaművükkel részt vehetnek a versenyen. Minden, versenyre bejutó – egyetemi diákokból és mentoraikból álló – csapat először a saját oktatási intézményének területén építi fel a megtervezett mintaházat, majd a kész építményt a verseny helyszínére szállítják, ahol annak végső összeállítása történik.

A versenyben résztvevők munkájának elbírálása széles körű kritériumrendszer alapján történik, melynek során építészeti, fenntarthatósági, energiahatékonysági, kivitelezési, esztétikai, és tájékozottsági szempontokat is figyelembe vesznek, továbbá vizsgálják azt is, hogy az épület mennyire állná meg helyét a piacon.

A csapatok és az általuk épített házaknak egy úgynevezett tízpróbán (decathlon) kell átesniük, melyek lefedik az összes lényeges környezeti, építészeti, társadalmi és piaci szempontot, amelyeknek napjainkban egy modern, fenntartható építészet népszerűsítését célzó versenynek meg kell felelnie.

A Solar Decathlon versenyek legfontosabb célkitűzései
– megfelelő kommunikációval felhívni a figyelmet az energiapazarló életmódunk visszafogásának módjaira;
– bizonyítani, hogy a világításra, fűtésre és hűtésre vonatkozó igényünket meg felelő technológiai szint mellett sokkal eredményesebben, fenntarthatóbban tudjuk kielégíteni;
– megmutatni, hogyan lehet az egyre növekvő energiaszükségletünket megfelelően biztosítani olyan, mindenhol jelenlévő megújuló forrásokból, mint a napenergia;
– ezeket a technológiákat integrálni megfizethető, megbízható építészeti megoldásokkal;
– jellemzően a sűrűbben lakott, jelentős történelmi múlttal és épített örökséggel rendelkező városok igényeihez igazodóan kell kidolgozni és megvalósítani olyan működőképes, az urbánus kihívásokra választ adó koncepciókat, melyek könnyen átültethetők meglévő lakóépületekre, és könnyen alkalmazhatók felújítási munkák során;
– a szakma és a piaci szereplők közös, csapatépítő munkájának ösztönzése, elősegítése.

A csapatok a felkészülési időszak alatt többek között megtervezik, modellezik és megépítik energiahatékony mintaházukat a saját campusukon (partnerség esetén a közösen meghatározott helyszínen), előzetes méréseket végeznek és intenzív kommunikációs kampányt folytatnak. Részletes szakmai dokumentációt nyújtanak be a szervezők részére az előzetesen meghatározott menetrend szerint.

A versenyt eredetileg a U.S. Department of Energy indította el, majd Európában is meghonosították. 2010-ben és 2012-ben Madridban, 2014-ben Versailles-ban rendezték meg, a 2019-es helyszín pedig Szentendre. A Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő verseny rendezési jogát az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. nyerte el, partnerségben Szentendre önkormányzatával, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.

Magyarok az idei versenyen

Az idei versenyen tíz csapat indul, melyekben három kontinens nyolc országának, 26 egyeteme képviselteti magát – köztük három magyar is. A Budapesti Műszaki Egyetem önállóan indul, míg a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel partnerségben alkot csapatot.

A Műegyetem öt kara (építészmérnöki, építőmérnöki, gépészmérnöki, villamosmérnöki és társadalomtudományi) közösen dolgozta ki a Koeb modult, ami szerintük leginkább az IKEA-bútorokéhoz hasonlító rendszer.
A miskolci, a pécsi, valamint a blidai egyetemisták és oktatók csapata A MAGYAR FÉSZEK + elnevezésű projektjükben tolófalrendszerrel vették körbe a kockaházakat, ezzel újrarendezték a ház alaprajzát, tájolását, így praktikusabban használható ki az alaprajz, és közvetlenebbé válik a kapcsolat a környezettel is. Erről részletek az Index cikkében.

A Budapesti Műszaki Egyetem 2012-es épületéről, az Odooról, amely Madridban a 6. helyezést szerezte meg az Index is forgatott videót.

Bárki megnézheti a végeredményt

A Solar Dechatlon június 27-én kezdődik Szentendrén, a csapatoknak 14 nap alatt kell felépíteniük egy komplett házat. Utána két héten keresztül mérésekkel vizsgálják az épületeket, hogy milyenek energetikai szempontból, és milyen lakni bennük. Eredményhirdetés július 28-án lesz.

A házakat bárki megnézheti július 13-tól szeptember 29-ig Szentendrén, az ÉMI telephelyén (Dózsa György út 26.).

További információ a verseny hazai oldalán