Az építkezések negyedében kárt szenved a megrendelő

Alig javul az építőipari szakemberek iránti bizalom a Mapei Kft. friss kutatása szerint. Csaknem minden negyedik építtető kárt szenved, amelynek összege átlagosan még mindig több mint 800 ezer forint.

A negyedik éve elvégzett kutatás* idei eredményei szerint az Építőipari Bizalmi Index idén 3,6 csillagra emelkedett a tavalyi 3,35 csillagról. Bár ez mérhető javulásnak számít, még mindig csak átlagos eredményt jelent. Ezzel párhuzamosan a kontárkárok átlagos mértéke is kismértékű csökkenést mutat: 2024 augusztusában az átlagos kárösszeg 814.791 forint volt, ami 5 445 forinttal kevesebb az egy évvel korábbi értéknél.

Az építőipar lassulása jelentős változásokat hozott a piacon. A szakemberek leterheltsége csökkent, enyhítve ezzel a szakemberhiányt, ami lehetővé tette a megrendelők számára, hogy megfontoltabban válasszanak kivitelezőt és anyagokat. Emellett a megrendelők is tudatosabbak lettek, egyre többen kérnek referenciákat, és alaposabban tájékozódnak a szakemberek múltbeli munkáiról, mielőtt megbízást adnak. Ezek a tényezők együtt vezettek az adatok javulásához” – fejtette ki Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A Mapei kutatása szerint az építési munkák 23 százalékában, tehát gyakorlatilag minden negyedik építkezésen kár éri a megrendelőt.

Budapesten a legtöbb a kontármunka

A kontármunka országos átlaga 23 százalék, ami megegyezik az egy évvel korábbi értékkel, azonban a régiók között jelentős eltérések figyelhetők meg. A legmagasabb arányt Budapesten mérték, ahol a válaszadók 35 százaléka számolt be kontármunkáról, Pest vármegyében pedig ez az arány 30 százalék.

Az Észak-Alföldön is magas, 32 százalékos előfordulást mért a kutatás. Ezzel szemben a legalacsonyabb kontármunka arány Közép-Dunántúlon volt, ahol mindössze 17 százalék tapasztalt ilyen jellegű problémát, Nyugat-Dunántúlon pedig 19 százalékot mértek. Dél-Dunántúlon 21 százalék, míg Dél-Alföldön 20 százalék volt az érintett válaszadók aránya.

Az ország Budapestre koncentrálódó gazdasági és társadalmi központi szerepe az építőiparban is kiütközik. A főváros vonzza a legtöbb építkezést és felújítást, ami magasabb keresletet eredményez a szakemberek iránt. Ez azonban megnöveli a kockázatát annak, hogy megjelennek kevésbé megbízható kivitelezők, akik nem tudják garantálni a megfelelő minőséget. A szakemberhiány és a nagy volumenű munkák időszakos leterheltsége miatt Budapesten gyakoribbak a kontármunkák. Az ország főváros-központúsága ebben a statisztikában is megjelenik” – magyarázta Markovich Béla.

A kárösszegek régiónként

A kutatás eredményei alapján a kontármunkák okozta károk továbbra is jelentős problémát jelentenek. Bár csökkentek a kárösszegek, még mindig nagy anyagi terhet rónak az érintettekre. Dél-Dunántúlon mérték a legmagasabb átlagos kárösszeget, 1.624.630 forintot, ami 772.660 forintos emelkedést jelent az előző évhez képest. Észak-Magyarországon, Budapesten és Közép-Magyarországon szintén nőtt a kárérték.

Ezzel szemben a legalacsonyabb átlagos kárösszeget Dél-Alföldön regisztrálták, ahol 547.969 forintra csökkent az átlagos kár, ami 669.120 forintos visszaesés az előző évhez képest. Fontos megjegyezni, hogy a nagyobb értékű, 10 millió forint és afeletti kárösszegek torzíthatják a megyei átlagokat, ez magyarázza a nagy változásokat.

A károk ellen védelmet nyújthat, ha szerződést köt a megrendelő és a kivitelező, ami a nem engedélyköteles munkálatoknál még mindig nagyon gyakori” – mutatott rá Markovich Béla. Pedig a kár értéke általában meghaladja azt az áfát, amit a hivatalos munkavégzés után be kellene fizetni. Azt is érdemes ellenőrizni, hogy a kivitelezőnek van-e felelősségbiztosítása, és az kiterjed-e a működési körben okozott károkozásra.

Így változott területenként a bizalmi index

A MAPEI Építőipari Bizalmi Index (ÉBI) 2024-es nyári eredményei változatos képet mutatnak az építőipari szakemberekbe vetett bizalom terén az ország különböző régióiban. A legmagasabb értékeket Veszprém (4,16), Heves (4,06) és Zala (4,02) vármegyékben regisztrálták, ahol a lakosság továbbra is kedvezően ítéli meg az építőipari szakemberek munkáját. Ezzel szemben Hajdú-Bihar (3,11) és Jász-Nagykun-Szolnok (3,19) vármegyékben az építőipar iránti bizalom alacsonyabb, átlag alatti szinten van.

Néhány régióban jelentős javulás figyelhető meg: Zalában a bizalmi index 3,31-ről 4,02-re nőtt, Veszprémben pedig 3,53-ról 4,16-ra változott. Ezzel szemben Hajdú-Biharban (3,45-ről 3,11-re) csökkent. Ez utóbbi értéknek oka lehet, hogy a vármegyében folyó több nagyberuházás elszívja a jó szakembereket, így a lakosság a kevésbé jók közül tud csak válogatni.

Javult a szakmák iránti bizalom

Ami a szakmánkénti bizalmi indexet illeti, sokkal több szakmánál javult (zölddel jelölve) a bizalom, mint amennyinél romlott (pirossal jelölve). Utóbbiaknál egyébként minimális az elmozdulás lefelé, míg a javulás több szakmánál is jelentősebb. Tanulságos információ, hogy a megrendelők nem csak az elvégzett munka alapján ítélik meg a kivitelezőket, hanem azt is számításba veszik, hogy viselkedik a szakember, hogyan kommunikál, milyen munkaterületet hagy maga után.

„„A korrekt, tiszta üzleti kapcsolat alapja a bizalom. A bizalomhiány pedig növeli a kontármunka és a károk esélyét. A bizalmatlan megrendelő igyekszik lenyomni az árat, hogy maradjon tartaléka, ha valami nem a tervek szerint alakul. Az olcsó anyagokban és kivitelezésben mindig nagyabb az alacsony színvonal esélye” – hangsúlyozta a Mapei ügyvezetője. Azt is hozzátette, hogy kivitelezők elmondása szerint körülbelül szintén százalékos arányban ők futnak a pénzük után a fizetni nem akaró megrendelőknél.

Az Otthonfelújítási Program csökkentheti a kontármunkát is

A kutatás szerint az Otthonfelújítási Program társadalmi megítélése, a nehézségek ellenére is kedvező. A válaszadók 75 százaléka hasznosnak tartja a programot, elsősorban az energiaköltségek csökkenése, az ingatlanok értéknövekedése és a környezetvédelmi előnyök miatt. Sokan kiemelik a program beruházásösztönző hatását.

Itt meg kell jegyezni, hogy összességében még kevesen vannak, akik belevágtak a programba, tehát valósan belülről látják a hasznosulását.

A programot kritizálók aránya mindössze 4 százalék, akik főként a bonyolult jogosultsági feltételeket és az adminisztráció nehézségeit említik negatívumként. Emellett néhány esetben az állami támogatások árfelhajtó hatását is problémaként vetik fel.

A válaszolók 34 százaléka szerint a program miatt több lesz, 39 százalék szerint nem fog változni a kontármunkák aránya. Markovich Béla ennek épp az ellenkezőjére számít, hiszen szerinte a  szigorú pályázati követelmények, a regisztrált kivitelezők alkalmazásának kedvezőbb elszámolhatósága, a kulcstermékek regisztrációja, a kötelező energetikai tanúsítvány és az előírt energiamegtakarítás mind jelentősen csökkentik a kontárkárok kockázatát. „Ennek köszönhetően a program nemcsak az energiaköltségek csökkentéséhez és az ingatlanok értéknövekedéséhez járulhat hozzá, hanem az építőipari bizalom javulásához is” – nyilatkozta a Mapei Kft. ügyvezetője.”

Egyébként úgy értékelte, hogy az Otthonfelújítási Program eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a nehézkessége, bonyolultsága, kevéssé hozzáférhetősége miatt. Úgy véli, változtatni kell a program feltételein, hogy a tulajdonosok motiváltabbak legyenek, és a kivitelezők is szívesebben vegyenek részt benne.

Óvatos optimizmus, lassan épülő bizalom

Az adatok alapján az építőipar iránti bizalom javulása mérsékelt, amit az is tükröz, hogy a válaszadók 41 százaléka szerint mennek rossz irányba a dolgok, míg tavaly ez az arány 49 százalék volt. Ez a 8 százalékpontos csökkenés pozitív elmozdulást jelez, azonban az optimizmus még nem általános.

Mindössze a válaszadók 25 százaléka gondolja úgy, hogy a dolgok jó irányba haladnak, ami arra utal, hogy a bizalom fokozatosan épül, de a lakosság többsége még mindig bizonytalan vagy kritikus az építőipar jelenlegi helyzetével kapcsolatban.

Összességében a lakosság nagy része még mindig szeptikus azzal kapcsolatban, hogy az építőiparban jó irányban mennek a dolgok.

A Mapei folytatja a kontárok elleni harcot

A Mapei Kft. sokat dolgozik azon, hogy megmutassa a megrendelőknek, hogyan válasszanak tudatosan kivitelezőt, hogy elkerüljék a kontármunkát és a károkat.

Az igylakunk.hu kérdésére válaszolva Markovich Béla elmondta, hogy természetesen folytatják a kontárok elleni harcot.

Képzéseket tartanak a szakkivitelezőknek, de nem csak a szakmai munkák minél színvonalasabb elvégzésére, hanem kommunikációs, értékesítési, vállalkozási ismeretek terén is.

Edukálják a megrendelőket videókampányokkal, amelyekben abban segítenek, hogyan válasszák ki a megfelelő szakembereket, hogyan döntsenek az ajánlatok közül. Mint elmondta, a közeljövőben az építőanyagárak nem fognak megint drasztikusan emelkedni, tehát emiatt nem érdemes silányabb kivitelezésbe azonnal belevágni, inkább érdemes összegyűjteni a forrást egy jobb minőségű munkára.

*A kutatás módszertana:

Az országos kutatás 1400 fős, régióra reprezentatív mintán készült. Az adatfelvétel ideje: 2024. augusztus. A kutatás célja felmérni a bizalom szintjét az építőiparban. Az ezt kifejező érték az Építőipari Bizalmi Index (ÉBI), az építőipari szakemberekbe vetett bizalmat mérő szám. A kutatás önkitöltős online kérdőívvel készült.

** Kontármunka: A megkérdezettek értékelték a náluk végzett munkát 1-100% között. Jónak a 90% feletti értékelést ítélték, kontármunkának a 40% alatti, valamiféle károkozással járó munkákat.