
„Ha nem lesz valami gyors, hathatós kormányzati segítség a következő időszakban, ami az építőipart fel tudja pörgetni, akkor a jövő év is gyenge lesz, akár még rosszabb is, mint a 2023-as – jelentette ki Juhász Attila, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke, aki egyúttal az Új Ház Zrt. társtulajdonosa és igazgatóságának elnöke, valamint a Piramis Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
Az ÉVOSZ podcastjában a kereslet visszaesése kapcsán Juhász Attila komoly problémaként beszélt az építőipart sújtó ciklikusságról. Ennek csökkentésére tettek javaslatokat a kormányzat felé.
Mivel a magasépítési, lakásépítési beruházások egyaránt hitel felhasználásával működnek, jelenleg azonban nincs olyan hitel, amelyet akár a vállalkozók, akár a magánépítők felvennének. Ezért javasolják, hogy legyen a lakásépítéseknek, lakásfelújításoknak egy olyan típusú finanszírozása, amely államilag támogatott kedvezményes hitel felvételét teszi lehetővé.
Fontos lenne, hogy beinduljanak a lakásépítések, és a lakásfelújítások is. A korábbi otthonfelújítási támogatást sikertörténetnek tartja Juhász Attila, amit vissza kellene hozni, ám a fókusz megváltoztatásával. Úgy véli, hogy a korábban nagyon széles körben támogatott felújítások helyett most az energetikai korszerűsítéseket kellene ösztönözni. Ez a családok energiakitettségét is scükkentené, az építőiparnak pedig megrendeléseket jelentene.
Ha nem épül fal, kifesteni sem kell
A tavalyi átlagon felüli jövedelmezőség után 2023-ra az építőanyag-kereskedők 80 százaléka visszaeséssel számol – ezt mutatta az ÉVOSZ 150 fő megkérdezésével végzett idei felmérése. A legnagyobb, 50 százalékos keresletcsökkenés idén a falazóanyagoknál és a tetőfedő-anyagoknál tapasztalható. Ez intő jel, mert az építés technológiai sorrendjéből következően, ha a téglát és a tetőcserepet nem veszik, akkor a többi anyagra és építési termékre sem lesz szükség.
Az egész ágazatban, az építőanyag-kereskedelemben is hosszú távú beruházásokra van szükség a fejlesztésekhez, a hatékonyságnöveléshez, ez a kiszámíthatatlan körülmények között nagyon nehéz és rendkívül kockázatos. Példaként említette, hogy a tavaly év eleji óriási kereslet idején megrendelt speciális építőanyagszállító teherautók most érkeztek meg, most viszont már nincs nagyon mit szállítani.
A munkatársak megtartásáért is mindent megtesznek, hiszen az egyik legnagyobb érték a hozzáértő munkaerő. Az építőanyag-kereskedés nyitvatartási idejének meghosszabbításával, új szolgáltatások elindításával, pl. gépek és eszközök bérbeadásával, új értékesítési csatornák bevezetésével igyekeznek a kieső forgalmat visszahozni, ezáltal a kollégákat is megtartani.
Nincs szükség Nemzeti Tüzépre
Fontos törekvének tatja, hogy az építőanyagellátás stabilitása érdekében a Kormány a magyar építőanyag-gyártókat preferálja, ezzel támogatva a magyar gazdaságot. Ugyanakkor az építőanyag-gyártás speciális terület – mondta. Szemben az építőanyag-kereskedelemmel, ahol a cégek 80-90 százaléka magyar tulajdonban van, az építőanyag-gyártóknál ez csak 10-20 százalék. A többi építőanyag vagy külföldről érkezik, vagy olyan gyártótól, amely itthon gyárt, de külföldi tulajdonosa van. Utóbbiaknál is jellemzően magyar menedzsment van, magyar munkavállalókkal dolgoznak, magyar alapanyagokból gyártanak, Magyarországon adóznak, és a fő céljuk, hogy a termékeik stabilan elérhetőek legyenek Magyarországon. „Úgy gondolom, hogy egy ilyen külföldi tulajdonú, de Magyarországon működő gyártók a hazai ipart képviselik” – mondta Juhász Attila.
Ugyancsak a termékhiány megakadályozását célozná az új építészeti törvény tervezetében felvázolt Nemzeti Tüzép hálózat koncepciója, de Juhász Attila szerint erre így nincsen szükség. Úgy gondolja, hogy a magyar építőanyag-kereskedelmi rendszer mind infrastruktúrában, mind humán erőforrásban teljes egészében alkalmas arra, hogy ezt a feladatot el tudja látni. Ezért nem tartja indokoltnak, hogy az ellátási láncba ilyen módon belenyúljon a Kormány.
Vágjunk bele!
Juhász Attila úgy véli, hogy akinek szándékában áll építeni, felújítani, annak érdemes most belevágnia: olcsóbb lett az építőanyag, könnyebben találni kivitelezőt, elindult a versenyhelyet, úgyhogy lehet kérni kedvezményeket is.