Indul az Év háza pályázat közönségszavazása

Két kategóriában, 53 épülettel versenghetnek idén az építészek családi házak és kis társasházak, valamint középület kategóriában az idén az Év háza pályázaton, ahová eddig rekordszámú pályázati anyag érkezett.

A Noll Tamás elnökletével felálló zsűri hamarosan megkezdi a munkáját, de az eredmények a hagyományokhoz híven az őszi díjátadóig titokban maradnak.
A díjátadó időpontja és helyszíne: 2020. szeptember 25. Symbol Budapest, amelyre minden, a pályázaton érdekelt szakember meghívást kap. Így a dátumot érdemes már most előjegyzésbe venni! A részletekkel kapcsolatban természetesen időben jövünk!

Újdonság! Közönségszavazás májusban!
Egyik idei újdonság a május folyamán várható közönségszavazás, ahol a két kategóriában egy-egy pályamű nyerheti el a szavazók tetszését és ezzel az idei közönségdíjak egyikét. A közönségszavazás az Év háza pályázat Facebook oldalán indul 2020. május 20-án.
Készüljenek, szavazzanak, likeoljanak!

Forrás: https://evhaza.hu/