Az elmúlt másfél évtizedben drámai mértékben emelkedtek az Európai Unióban a lakásárak, a bérleti díjak és az építési költségek, miközben a fizetések sok helyen nem tartottak lépést ezzel a növekedéssel. Ma az EU lakosságának közel tizede olyan otthonban él, ahol jelzálog-, bérleti vagy közüzemi hátralékok halmozódtak fel, és a városokban minden tizedik ember jövedelme több mint 40%-át kénytelen lakhatásra fordítani – derül ki az Eurostat ma kiadott Lakhatás Európában című jelentéséből.
Az Eurostat kiadta a „Lakhatás Európában” (Housing Europe) című interaktív kiadvány 2025-ös kiadását, amely statisztikai áttekintést nyújt az európai lakhatási trendekről.
Az elmúlt másfél évtizedben az európai lakhatás egyik legmeghatározóbb problémájává vált a lakásárak és a lakhatási költségek meredek emelkedése. 2010 és 2024 között az EU-ban átlagosan 53%-kal drágultak a lakások, és bár 2023-ban rövid ideig enyhe korrekció látszott, 2024-ben ismét emelkedés következett. A drágulás különösen Magyarországon, Észtországban és Litvániában volt drámai, ahol az árak több mint kétszeresére–háromszorosára nőttek. Ezzel párhuzamosan a bérleti díjak is folyamatosan emelkedtek: 14 év alatt átlagosan 25%-kal, néhány országban – például Észtországban vagy Írországban – azonban 100% feletti, rendkívüli ugrás történt. Ezek a tendenciák messze meghaladják a 39%-os inflációt, ami azt jelenti, hogy a lakhatás költségei sok helyen gyorsabban nőnek, mint a bérek vagy az általános életszínvonal.
A lakhatási kiadások nemcsak a vásárlást és a bérlést érintik, hanem a fenntartási költségeket is. A víz-, villany- és fűtésszámlákat is tartalmazó lakhatási költségek között hatalmas különbségek vannak EU-szinten: míg Írországban, Dániában és Luxemburgban az uniós átlagnál 80%-kal magasabbak ezek a kiadások, addig Bulgáriában vagy Horvátországban közel a felét sem érik el. Összességében azonban a tendencia egyértelmű: a lakhatás minden formája egyre drágul, ami különösen a városokban élőket sújtja. Ennek következményeként 2024-ben az uniós lakosság közel 10%-a élt olyan városi háztartásban, ahol a lakhatási költségek felemésztették a jövedelem több mint 40%-át.
A jövedelmekhez viszonyítva is jól látható a növekvő teher: egy átlagos EU-háztartás 2024-ben jövedelmének 19%-át költötte lakhatásra, de ez az arány egyes országokban – például Görögországban vagy Dániában – jóval magasabb. A legkiszolgáltatottabb csoportok helyzete a legkritikusabb: azoknál, akik a medián jövedelem 60%-a alatt élnek, a lakhatási kiadások már a bevétel 37%-át elviszik, ami jelentősen korlátozza a megtakarítási és kilépési lehetőségeket. Az is árulkodó, hogy a lakosság 9%-a él olyan háztartásban, ahol már a jelzálog-, bérleti vagy közüzemi számlák befizetése is gondot okoz – a görög háztartások több mint 40%-a küzd ilyen tartozásokkal.
Ezek az adatok összességében azt mutatják, hogy a lakhatás megfizethetősége egyre több országban jelent rendszerszintű kihívást.
A lakásárak és bérleti díjak gyors emelkedése, a fenntartási költségek növekedése, valamint a jövedelmi különbségek fokozódása együttesen azt eredményezik, hogy a lakhatás sok európai számára válik elérhetetlenné vagy fenntarthatatlanná – különösen a nagyvárosokban élők, az alacsony jövedelműek és a bérlők körében.
A lakhatási helyzet legfontosabb mutatója a túlzsúfoltság, amely 2024-ben az EU lakosságának 17%-át érintette. Bár ez a 2010-es adatokhoz képest 19%-os javulást jelent, továbbra is komoly problémát jelez.
Ebben élnek az EU-s háztartások
A lakások méretét a személyenként jutó szobaszámmal mérik, amely 2024-ben átlagosan 1,7 volt az EU-ban. A legnagyobb lakóteret Máltán regisztrálták 2,2 szobával személyenként, míg Belgium, Luxemburg és Hollandia is kedvező méretekkel rendelkezik. A skála másik végén Szlovákia és Románia áll 1,1 szobával, valamint Lengyelország és Lettország 1,2 szobával személyenként.
Az uniós átlag szerint 2024-ben 2,3 fő élt egy háztartásban, ám ez is nagy szórást mutat országonként. A legnagyobb átlagos háztartásméret Szlovákiában (3,1 fő) és Lengyelországban (2,9 fő) figyelhető meg, de Horvátország és Írország is a 2,7 fős átlag felett van. A legkisebb háztartások Észak- és Nyugat-Európára jellemzőek: Németországban, Dániában és Svédországban átlagosan 2 fő él egy otthonban, míg Finnországban és Litvániában még ennél is kevesebb, 1,9 fő.
Az EU lakosságának körülbelül 17%-a túlzsúfolt, 33%-a alulhasznosított otthonban él.
Az, hogy 2024-ben az EU lakosságának 17%-a élt ilyen otthonban, ami 2010-hez képest 19%-os csökkenést jelent. Tavaly a legmagasabb túlzsúfoltsági arányt Romániában (41%), Lettországban (39%) és Bulgáriában (34%) figyelték meg, a legalacsonyabbat pedig Cipruson (2%), Máltán (4%) és Hollandiában (5%).
Ugyanakkor 2024-ben az EU-ban a lakosság harmada (33%) élt kihasználatlan otthonban, ez az arány 2010 óta meglehetősen stabil. A legmagasabb arányban Cipruson (70%), Írországban (67%) és Máltán (64%) voltak alulhasznosított otthonok, a legalacsonyabb arányban pedig Romániában (7%), Lettországban (10%) és Görögországban (13%). (Az alulhasznosított otthon, ami azt jelenti, hogy a benne élő háztartás igényeihez képest túl nagynak tekinthető. A kihasználatlan otthonok klasszikus oka az, hogy az idősebbek vagy párok gyermekeik felnövése és elköltözése után is otthonukban maradnak.)
Társadalmi és környezeti aspektusok
A lakhatás minőségének másik fontos kérdése az energiahatékonyság és az otthonok megfelelő fűthetősége. 2024-ben az EU lakosságának 9%-a nem tudta megfelelően fűteni a lakását, ami közvetlenül hat a téli komfortérzetre és az egészségre is. A leginkább érintett országok Bulgária, Görögország, Litvánia és Spanyolország voltak, míg Finnország vagy Szlovénia alig mérhető problémát mutatott ezen a téren. A fűtési nehézségek szorosan összefüggenek a jövedelmi viszonyokkal és a lakásállomány energetikai állapotával, ami a társadalmi egyenlőtlenségeket tovább mélyíti.
A lakhatás környezeti hatásai szintén jelentősek: a háztartások fűtéshez, hűtéshez és energiagazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatású gázkibocsátása az EU-ban 2023-ban átlagosan 607 kg/fő volt. Bár ez számottevő csökkenés a 2010-es 921 kg/főhöz képest, az országok között óriási különbségek figyelhetők meg. Luxemburg, Belgium és Írország maradtak a legszennyezőbbek, míg Svédország és Málta kiemelkedően alacsony kibocsátással működnek, részben a megújuló energiaforrásokra való átállásnak és az éghajlati adottságoknak köszönhetően. Ezek a különbségek rávilágítanak arra, hogy a lakhatás minőségének javítása nemcsak társadalmi, hanem környezeti szempontból is kulcsfontosságú az EU számára.
Súlyos társadalmi probléma a lakhatás terén tapasztalható diszkrimináció is. Az elmúlt öt évben lakást keresők közül az EU lakosságának közel 6%-a érzett diszkriminációt, különösen Spanyolországban és Szlovéniában. A társadalmi kiszolgáltatottság jelentősen növeli ennek kockázatát: a szegénység által fenyegetettek körében kétszer akkora a diszkrimináció élménye, mint azoknál, akik nincsenek ilyen helyzetben. Egyes országokban, például Cipruson vagy Belgiumban különösen nagy a szakadék a két csoport között, ami arra utal, hogy a lakáspiac egyes szegmenseiben rendszerszintű akadályok nehezítik a rászorulók helyzetét.
