Holnaptól módosulnak a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) szabályai.
A családtámogatások több ponton módosulnak, az erre vonatkozó rendelet az augusztus 30-i Magyar Közlönyben jelent meg.
– Szeptember elsejétől a CSOK valamennyi formája igényelhető lesz akár három vállalt gyermekre is. (Eddig csak a CSOK kölcsönt lehetett három vállalt gyermekre felvenni, a CSOK-támogatást pedig legfeljebb két gyerekre.)
– A 3. vállalt gyermeknek (akár két meglévő, akár a már megszületett két vállalt gyermek után) az új szabályok szerint 4 éven belül meg kell születnie – erre eddig 10 évet adtak. (A folyamatban lévő igénylésekre ez nem vonatkozik.)
– A jövőben a gyermekvállalást teljesítettnek tekintik, ha a pár egyik tagja meghal. Ez a szabály azonban a korábban megkötött szerződések esetében is alklamazandó.
– Szigorítás, hogy a pár vállalt gyermekre vette igénybe a CSOK-ot és önként visszafizetik a kapott támogatást a gyermekek megszületése előtt, akkor a támogatás összegén felül még büntetést is kell fizetniük. Ez az emelt 10 millió Ft összegű CSOK esetében a ptk szerinti büntetőkamat ötszöröse, de legfeljebb 5%.
– A továbbiakban a Tb-jogviszony igazolásánál a jogviszony szüneteltetése nem minősül megszakításnak, viszont a szüneteltetés hossza nem számít bele az elvárt jogviszony idejébe.
– Olyan beruházásoknál, amelyekhez nincs szükség építési engedélyre és egyszerű bejelentésre sem az építkezés megkezdéséhez (pl. tetőtér-beépítés, emelet-ráépítés), ilyen dokumentumot, illetve igazolást a támogatás igényléséhez sem várnak el a jövőben.
– Ha három helyett csak kettő gyerek születik meg, a támogatott hitel után nem kell büntetést fizetni.
A részletek a 406/2023. (VIII. 30.) Kormányrendeletben.