
Bővült azoknak a felújítási munkálatoknak a köre, amelyek elszámolhatók a legfeljebb 3 millió forintos lakásfelújítási támogatás igénybevételéhez. Ez és néhány, a lakásfelújítási támogatást érintő módosítás szeptember 29-én lép életbe.
A legfontosabb módosítások:
- egyéves tb-jogviszonnyal továbbra is rendelkezni kell, az ebben elfogadható 30 napos megszakítás azonban nem számít bele az egyéves jogosultsági időszakba,
- a tb-jogviszonyba az is beleszámít, ha valaki nyilatkozik arról, hogy külföldi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott olyan tanulmányokat, melyek Magyarországon is egyenértékűen elismert oklevélhez vezetnek,
- ha az egyik szülő halála esetén a túlélő másik szülőnél a lakóhelyre vonatkozó feltételek nem állnak fenn, a túlélő szülő a támogatást egyedülállóként igénybe veheti akkor is, ha az elhunyt szülő halála a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül következett be, és a lakóhelyre vonatkozó feltétel az elhunyt szülő tekintetében a halála napján vagy az azt megelőző három hónapos időszakon belül bármely időpontban teljesült, és a halál napján az együttes igénylés feltétele fennállt, erről a túlélő szülő teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot tehet,
- osztatlan közös tulajdon esetén a feltételt teljesültnek kell tekinteni, ha az igénylő által benyújtott használati megállapodás vagy bírósági ítélet alapján a szülőknek, illetve gyermekeknek együttesen kizárólagos használati joga áll fenn a támogatással érintett lakásra vagy annak alapterülete legalább 50%-ára vonatkozóan,
- a „nyílászáró cseréje,” szövegrész helyébe a „nyílászáró beépítése, cseréje,” szöveg, a „párkányok, küszöbök cseréje” szövegrész helyébe a „párkány, küszöb létesítése, cseréje” lép, így ezekre is igénybe vehető a támogatás,
- a „burkolat cseréjét,” szövegrész helyébe a „burkolat készítését, cseréjét,” szöveg lép, a „térburkolat” szövegrész helyébe a „térburkolat, illetve külső lépcső” szöveg, így ezekre is igénybe vehető a támogatás,
- a vállalkozó által kiállított számla esetében az áfáról szóló törvény melléklete szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése helyett az erről a kötelezettség-teljesítésről szóló nyilatkozattétel szükséges,
- a támogatás igénybe vehető akadálymentesítési munkára is, amely olyan építési, szerelési, átalakítási tevékenység, amely a lakást mozgáskorlátozott vagy más fogyatékossággal élő személy számára – akár speciális eszközök, illetve műszaki megoldások alkalmazásával – önálló vagy segítséggel történő használatra alkalmassá és biztonságossá teszi,
- megváltozott munkaképességű gyermeknek számít, így a 25. életévre vonatkozó korlátozás nem érvényes arra, aki gyermekek otthongondozási díjában részesül (ők eddig is szerepeltek a rendeletben), vagy aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet szerint súlyos mozgáskorlátozottnak vagy egyéb fogyatékossággal élő személynek minősül,
- a kérelemhez mellékelni kell a 25. életévét betöltött gyermek esetén a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló rendelet szerinti iratokat, és más, a rendeletben meghatározott dokumentumokat,
- a Magyar Államkincstár csak elektronikus benyújtás esetén lesz köteles 30 napon belül elbírálni a kérelmet, minden más esetben 60 nap lesz a határidő.
A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet módosítása a 2021. szeptember 14-i, 169. számú Magyar Közlönyben olvasható.
Forrás: Portfolio, Magyar Közlöny