
Egy friss szabályozás értelmében az új építésű lakásoknak és házaknak csak 2022. június 30-tól kell teljesíteni a szigorúbb energetikati előírásokat, vagyis a legalább BB energetikai besorolást ahhoz, hogy használatbavételi engedélyt kaphassanak.
Ennek eredetileg ez év január 1. volt a határideje, amit tavaly év végén kitoltak június végére. Most ezt a határidőt tolták tovább. Korábban több szakmai csoport, illetve a magánépíttetők és fejlesztők is helyeselték kérték ezt az intézkedést, így ugyanis több idejük maradt vagy a csúszott fejlesztéseket befejezni, vagy legalább felkészülni a közel nulla energiaigénnyel kapcsolatos előírások alkalmazására.
A jelenlegi módosítás egyaránt vonatkozik az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló eddigi rendeletre, valamint a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendeletre, vagyis a több lakásos társasházak fejlesztőire, valamint a családi házat építtetőkre is.
Az alábbi rendeletek érintettek (MK 2021. évi 39. szám):
– Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyihatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
– A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet.
– Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet
Forrás: Portfolio, Magyar Közlöny