Új kormányrendeletek: változik az egyszerű bejelentés is

napi.hu

Megszűnik az építésügyi hatóságok közreműködésével történő egyszerű bejelentés, hiszen a bejelentése 2016. július 1-től az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg.

A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Kormányrendelet 2016. július 1-étől – a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezését követően – szabályozza a legfeljebb 300 nm összes alapterületű lakóépületek építésének folyamatát.

Az építési törvény módosításához tartozó kormányrendeletek a Magyar Közlöny június 13-i számában jelentek meg. Változik az OTÉK és még 9 rendelet, a többi között az alábbiak:

– Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet;
– Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet;
– Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet;
– Az építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet.

A 2015. decemberében kihirdetett Étv. módosítás, és az ehhez kapcsolódó 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet az új, legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű lakóépületek tekintetében megszüntette az építési engedélyezési eljárást, és helyette bevezette az ún. egyszerű bejelentést. A 2016. január 1. napjától alkalmazandó egyszerű bejelentés az építésügyi hatóságok részéről érdemben utólagos kontrollt jelentett, mivel a beadásra kerülő egyszerű bejelentési dokumentáció tekintetében csak „mennyiségi” vizsgálatra került sor.

A május 13-ától hatályos Étv. módosítás alapján várható volt, hogy a kihirdetésre kerülő kormányrendeletek változtatnak az előírásokon, főként azért, mert az egyszerű bejelentési dokumentáció tartalma számtalan kritikát kapott.

A Magyar Közlöny 84. számában kihirdetett, a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete szerint az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentése 2016. július 1. napjától az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg [155/2016. (VI. 13.) Korm. rend. 1. § (1) bek.]. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg ismert egyszerű bejelentés megszűnik, és az építésügyi hatósághoz külön nem kell beadni az egyszerű bejelentési dokumentációt. A 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet értelemszerűen hatályát fogja veszíteni.

Az egyszerű bejelentés mellett más építési tárgyú rendeletek is módosultak (egyes építésüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 156/2016. (VI. 13. ) Korm rendelet), ezekről ITT olvashat, a rendeletekről az Építésijog.hu ad részletes tájékoztatót.

A jogszabályi felhatalmazások alapján a MÉK és a MMK megalkotta a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépületek egyszerű bejelentéséhez és építési tevékenységéhez szükséges kivitelezési tervdokumentáció tartalmi követelményeit valamint a tervezői művezetés szabályait tartalmazó együttes szabályzatát amely, 2016. június 14-től hatályos.

Forrás: Tervlap, MÉK