A háztartásokban a „központi fűtés céljára szolgáló elektromos vezérlésű kazánokra” is vonatkozik januártól bevezetett a környezetvédelmi termékdíj – írja a Népszabadság.
Tehát a kilogrammonként 57 forintot nem csak a napelemek és a megújuló energiát előállító hőszivattyúk és egyes szélturbina-alkatrészek vásárlásakor kell megfizetni.
A lapnak nyilatkozó egyes szakértők szerint a termékdíj kilogrammonként 57 forinttal terheli meg a készülékek árát, amit ha áthárítanak a forgalmazócégek, azt értelemszerűen a fogyasztónak majd állnia.
A jogszabály szövege szerint csak az elektromos vezérlésű készülékekre vonatkozik a fizetési kötelezettség, ám a ma használatos modern berendezések mindegyike használ áramot. a díjfizetési kötelezettség ezen felül a segédberendezésekre – tehát kazánok szerelvényeire, szivattyúira, hűtőire, hőszivattyúira, mérőműszereire és termosztátjaira – is vonatkozik. Az azonban nem egyértelmű, hogy a kazán teljes súlya vagy csak a beépített elektronikai alkatrészek súlya után kell fizetni. És ez nagyon nem mindegy, hiszen a kettő között hatalmas, akár 100 kilogramm különbség is lehet – idéz egy másik szakértőt a lap.
Egy 120 kilogrammos készülék után 6840 forint termékdíjat kellene megfizetni, ám ezekben a kazánokban számos nem környezetszennyező anyag is van. Ezért vélik úgy a szakértők, hogy inkább súlyarányos büntetésnek tűnik az intézkedés. Ráadásul megint csak kérdéses, hogy az új termékdíjat valóban meg kell-e fizetni. A jogszabály ugyanis nem egyértelmű.
Forrás: Népszabadság