Budapest belvárosában és Nyugat-Magyarországon a lakások tizede már külföldieké. Tavaly 7300 lakást vettek meg, ami a teljes piaci forgalom 5 százaléka – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idei, első negyedévi adataiból.
A keresletet ugyanakkor nem a hazánkba beköltözni akarók, hanem a már itt élők generálják – írja a Világgazdaság.
A vásárlók kétharmada valamely európai uniós tagállam polgára volt. Míg a jellemzően idősebb németek, hollandok és svájciak főleg vidékre költöznek, a jóval fiatalabb kínaiak túlnyomórészt Budapestet preferálják.
Ennek megfelelően a legtöbbet, átlagosan 41 millió forintot, ők fordítottak vásárlásra, a legolcsóbb lakásokat a románok keresték, jellemző költésük 11 millió forint volt.
A vidéken lakást vásárló külföldiek főként az ország középső és nyugati területei iránt érdeklődtek. Ők kötötték a szerződések 9-10 százalékát Somogy és Zala megyében, Győr-Moson-Sopron megyében pedig a szerződések csaknem 8 százaléka köthető hozzájuk.
További részletek a vg.hu cikkében.