A vidéki térségekben Budapesthez képest több mint 50 százalékkal több, legalább 10 lakást tartalmazó újépítésű projekt van jelenleg értékesítés alatt, ugyanakkor az átlagos projektnagyság kevesebb, mint fele a fővárosinak – olvasható az Eltinga Vidéki Lakáspiaci Riportjában.
A fgelmérésben szereplő projektekben Budapesten 21 ezer, vidéken 13,5 ezer lakás épül. Mind a projektek előfordulásában, mind az árakban óriási szórás figyelhető meg.
Az átlagos árszint egy lakásra vetítve Budapesten 14 millió forinttal több, mint a vidéki térségekben, az átlagos fővárosi négyzetméterárak pedig 38 százalékkal magasabbak. A vidéken épülő lakások átlagos négyzetméterára 725 ezer forint.
Somogy, Pest és Győr-Moson-Sopron megyékben a vizsgált szegmensben 1800-2300 közötti lakás fejlesztése zajlik. Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád megyékben 1000 lakás épül a jelenleg értékesítés alatt álló projektekben Tolna és Nógrád megyékben pedig jelenleg nem értékesítenek tíz lakásosnál nagyobb társasházban új építésű társasházakat.
Vidéken a Balatonnál, ezen belül is a déli parton épül a legtöbb projekt.
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Pest megyében nem csak a nagyobb városokban, hanem a kisebb településeken is találunk épülő társasházakat itt a nyugati határhoz, illetve a fővároshoz való közelség lehet a legvonzóbb.
A keleti és déli régiókban leginkább a megyeszékhelyekre korlátozódik a piac, főleg Szeged és Debrecen emelkedik ki, ahol 25-25 projekt értékesítése zajlik jelenleg.
Az átlagos négyzetméterárak nagy szórást mutatnak. Az árakat legfőképpen az elhelyezkedés befolyásolja, emellett a műszaki tartalom, a projekt készültségi szintje és értékesítettsége lehet rá hatással. Egyes lokációkban (például Győr-Moson-Sopron megye, Szeged) gyakori, hogy a fejlesztők szerkezetkész állapotú lakásokra vonatkozó árat kommunikálnak, így egyedi megállapodás határozza meg a kulcsrakész árat. Ezekben a térségekben magasabb lenne az ár, ha mindenhol kulcsrakész árakat lett volna lehetőség rögzíteni.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vásárolható legolcsóbban új építésű lakás, ahol az átlagos fajlagos ár 510 ezer forint. A legolcsóbb hazai megyeszékhely Szolnok, ahol az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 488 ezer forint.
A legdrágább megyékben a budapesti átlagot is meghaladja a négyzetméterár. Veszprém és Somogy megyében – elsősorban a balatoni árak miatt – már 1 millió forint feletti az átlag.
Az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont 2015 óta méri fel a budapesti újépítésű lakások adatait negyedéves részletességgel, mostantól viszont a vidéki újlakáspiacra is külön elemzést készített, Vidéki Lakáspiaci Riport (VLR) néven. A féléves rendszerességű felmérésben azok a legalább tíz lakásos társasházban eladásra kínált új lakások szerepelnek, amelyek Magyarország vidéki térségeiben épülnek.
Forrás: Portfolio