Az ötszázalékos lakásáfához hasonló módon, további akár öt évig lehet élhetnek az adó-visszatérítés lehetőségével azok a saját célra építkezők, akik hitelintézetükkel arra támogatási szerződést kötnek – tájékoztatta a TLE-t az ÉVOSZ.
Az Építési Vállalkozók Szakszövetsége a Pénzügyminisztériumtól kért állásfoglalást arról, hogy a 2019.12.31. után megszűnik-e a magánépítkezők által igényelhető áfavisszatérítési lehetőség is. Jelenleg az építőanyagokat és az építési szolgáltatásokat terhelő, 27 százalékos forgalmi adót legfeljebb ötmillió forint erejéig az építkező vissza tudja igényelni.
A Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára válaszában kifejtette, hogy az adó-visszatérítési támogatás (az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 69. § (3) bekezdése értelmében) 2019. december 31-ig igényelhető. Ez aztjelenti, hogy az adó-visszatérítési támogatás iránti kérelmet legkésőbb 2019. december 31-ig lehet a hitelintézeteknél benyújtani. (Benyújtottnak abban az esetben számít a kérelem, ha az igénylő a kérelmet, valamint a Rendelet szerinti igénylési feltételeket igazoló dokumentumokat és nyilatkozatokat hiánytalanul benyújtja a hitelintézet részére.)
A 2019. december 31-ig adó-visszatérítési támogatást igénylők – kérelmük pozitív elbírálása esetén – az adó-visszatérítési támogatás igénybevételére támogatási szerződést köthetnek. A Rendeletből és a támogatási szerződésből eredő számlabemutatási kötelezettséget az építkezés befejezésének hatósági igazolásáig, de legkésőbb az építés megkezdésétől számított 5 éven belül vagy az építési engedély meghosszabbított hatályának lejártáig kell teljesíteni, vagyis az előbb leírt feltételek teljesülése esetén 2019. december 31-ét követően kiállított számla alapján is igénybe vehető a támogatás.
A házépítés bank által elfogadott költségvetésében szereplő teljes bekerülési költség legalább 70 százalékáról kell számlát bemutatni.