Kevés új társasházat kezdtek építeni az első félévben

Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Mérséklődött az induló építőipari kivitelezési munkák száma és volumene, ezen belül csökkent az új társasházépítési projektek mennyisége is az idei második negyedévben. Április és június között körülbelül 800 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések – olvasható az EBI Építésaktivitási Jelentésben.

A második negyedévben ugyan csökkent az építési fázisba lépő projektek értéke, de továbbra sem beszélhetünk alacsony számokról, az Aktivitás-Kezdés az 5. legmagasabb volt az elmúlt éveket nézve negyedéves szinten. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy az elmúlt időszakban a kivitelezési költségek drasztikusan emelkedtek, ami önmagában jelentősen felfelé lökte a folyó árakon számolt Aktivitás-Kezdés mutatót, míg változatlan árakon a volumen ennél alacsonyabb lenne.

Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2022. 2. negyedév)

A magasépítések értéke nőtt, a mélyépítéseknél visszaesés látható

A magasépítések esetében bővülés volt tapasztalható az Aktivitás-Kezdésben, az év második negyedévében több mint 560 milliárd forintot tett ki a megkezdett kivitelezések értéke a szektorban, ami túlszárnyalta az első negyedéves számot, valamint az elmúlt évek második legmagasabb szintjét jelentette 2021 április és június közötti időszaka után. Itt is igaz azonban, hogy az Aktivitás-Kezdést folyóáron számolva jelentősen emelte az elmúlt évek jelentős kivitelezési költségemelkedése.

A magasépítéseken belül ugyanakkor a lakáscélú magasépítésekben nagyon jelentős visszaesést hozott az idei második három hónap, míg a nem lakáscélú magasépítések számottevően bővültek, az Aktivitás-Kezdés mutató április és június között 500 milliárd forint fölé emelkedett, ami 2021 második negyedéves értéke után a valaha mért második legnagyobbnak számít.

Két nagyberuházásnak köszönhetően a mélyépítési Aktivitás-Kezdés minden eddigi rekordot megdöntött az első negyedévben. Ehhez képest a második negyedév jelentős visszaesést hozott, mindössze kevesebb, mint 240 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések a szektorban, ami ugyanakkor az előző évek átlagosnak nevezhető negyedéves szintjével azonos. Az első negyedévhez képesti mérséklődés az út- és vasútépítéseket érintette, az Aktivitás-Kezdés mutató esetükben nem érte el a 90 milliárd forintot. A nem út- és vasút mélyépítéseknél ugyanakkor több kivitelezés is elkezdődött, ami magasabb értéket képviselt, mint az első negyedéves, körülbelül 150 milliárd forintot tett ki.

Dél-Alföld volt a legaktívabb

Az idei évet illetően az Aktivitás-Kezdésből a legnagyobb részesedéssel Közép-Magyarország rendelkezett, 43 százalékos aránnyal, a második helyen Kelet-Magyarország állt 37 százalékkal míg Nyugat-Magyarországhoz a megkezdett építkezések értékének valamivel kevesebb, mint 20 százaléka kapcsolódott. A 2014 és 2021 közötti időszakkal összehasonlítva Közép és Kelet-Magyarország részesedése a megkezdett kivitelezési munkákból magasabb volt 2022 első felében, míg Nyugat-Magyarországé alacsonyabb.

Az elmúlt 1 évre visszatekintve az összes régió közül Budapesten és a Dél Alföldön volt a legmagasabb a kivitelezési fázisba lépő projektek összeértéke, az elemzés második felében ez utóbbival részletesen is foglalkozunk.  Az Aktivitás-Kezdésből a legkisebb részesedéssel a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Dunántúl rendelkezett.

 

A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2022. 2. negyedév)

Bár 2022 második negyedéve nem hozott kiugró építés Aktivitást a Dél-Alföldön, az azt megelőző első negyedévben nagyon magasra rúgott az elindult kivitelezések értéke a régióban két nagyberuházásnak köszönhetően. De a tavalyi év utolsó negyedévében is magas összegben került sor építkezések elindítására a területen. 2022 első felében összesen több mint 400 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés mutató összege. Az elmúlt 4 negyedévet nézve pedig összesen átlépte a 660 milliárd forintot a megkezdett kivitelezések értéke.

Az egész építőiparra jellemző kiugró számok a régióban a mélyépítésekre voltak visszavezethetőek, az elmúlt 4 negyedévben az ebben a szegmensben építési fázisba lépő projektek összértéke meghaladta az 500 milliárd forintot, ami a korábbi csúcsértékeknek is a többszörösét jelentette.

A társasházi lakásépítések esetében nagyjából a 2021 második féléves Aktivitás-Kezdés jellemezte 2022 első félévét is, ami így magasabb szintet jelentett a 2019 július és 2021 júniusa között az egyes féléveket jellemző számoknál. A régióban 2018-ban volt a csúcson a társasházi lakásépítési Aktivitás-Kezdése, amikor elindult a Cédrus Liget lakópark kivitelezése Szegeden, a mostani szint ettől jóval elmaradt. Az említett projekt volumenét mutatja, hogy az elmúlt évek nagy társasházi projektjeinek értéke csupán töredék összeget jelentettek ehhez képest a régióban, inkább közepes méretű társasházak építése vette kezdetét, mint a Domby 60 társasház, a Balaton Lakópark A épületének II. Üteme és a Green Lakópark I. üteme Kecskeméten.

Kevésbé aktívak a társasházi lakásépítők

2022 április és június között mindössze kevesebb mint 60 milliárd forint értékben indultak társasházi lakásépítések, ami 2016 óta 2020 második felét nem számítva a legalacsonyabb összeget jelentette, úgy hogy azóta jelentősen nőttek az építési költségek, vagyis változatlan árak mellett nézve ez jóval kisebb építési volument jelent. Az első negyedévhez képest az Aktivitás-Kezdés visszaesése körülbelül 40 százalékos volt, ugyanakkor a 2021-es második negyedévhez képest ennél jóval kisebb, körülbelül 18 százalékos elmaradás volt mérhető. Összességében az idei első félévben a társasházi lakásépítési aktivitás nagyon szerénynek mondható a körülbelül 150 milliárd forint értékben megkezdett kivitelezésekkel, ami alacsonyabb a 2016 óta mért valamennyi első féléves számnál.

A beruházások indítását továbbra is nehezítik a piaci bizonytalanságok, az építőanyagok nehézkes beszerzése, illetve az előre nehezen megjósolható drágulásának mértéke, miközben a gazdasági nehézségek következtében a kereslet is visszaesni látszik, és finanszírozást is csak egyre rosszabb feltételekkel lehet találni.

A piac szempontjából jelentős változás, hogy a kedvezményes áfával kapcsolatos határidőt további két évvel kitolták, így az építési engedélyek megszerzésével kapcsolatban már nem sürgeti a fejlesztőket az idei év végi határidő. A másik jelentős változás, hogy szintén könnyítést kaptak a beruházók a szigorodó energetikai szabályok bevezetésének két éves eltolásával. Szintén változás a piac szempontjából, hogy a nagyobb, 5000 négyzetméternél nagyobb épületek, valamint az egy építési telken 1500 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó és legalább 6 lakásból álló új, társasházi lakóépületek esetében vétójogot kap az állami főépítész vezette Országos Építészeti Tervtanács.

A 2022 második negyedévet illetően némileg nőtt az első negyedévhez képest a befejezett társasházi lakásépítések összértéke. Az Aktivitás-Befejezés így az első félévben valamivel 100 milliárd forint felett alakult a szektorban. Az idei évre azonban további jelentős mennyiségű beruházás befejezése várható, bár a piaci körülmények miatt elképzelhető, hogy több fejlesztés esetében csúszhat az átadás.

A társasház építések területi eloszlása továbbra is nagyon egyenlőtlen, 2022 első félévében az Aktivitás-Kezdés több, mint 60 százaléka Közép-Magyarországhoz volt köthető, ami nagyjából a 2014-2021 közötti időszakot jellemző szinttel azonos. Kelet-Magyarország részesedése a korábban megfigyeltnél magasabb volt 2022 első felében, míg Nyugat-Magyarország alacsonyabb részesédessel rendelkezett az idei év első 6 hónapjában a társasházi lakásépítésekből.

Forrás: EBI Építésaktivitási jelentés