Az új lakások 5 százalékos áfájának meghosszabbítása is szerepel a kormány által a parlamentnek bemutatott jövő évi adócsomagban.
Korábban már Varga Mihály pénzügyminiszter is beszélt arról, hogy 2026. december 31-ig az új építésű lakásokat (150 négyzetméterig) és a családi házakat (300 négyzetméterig) csupán 5%-os áfakulcs terheli.
További könnyítés, hogy a kedvezményes adókulcs akár 2030 végéig is alkalmazható az olyan ingatlanok esetében, amelyek építési engedélye, bejelentése 2026 végéig megtörténik.
A lakhatási válság enyhítése érdekében bejelentett akcióervben a fentiek mellett szerepel még például a nyugdíjpénztári megtakarítások egy éves időtartamra lakáscélra is felhasználhatóvá válnak, továbbá a SZÉP Kártyára érkező juttatások 50%-át átmenetileg lakásfelújításra is fel lehet használni.
Ugyancsak bejelentették a korábbi 3+3 milliós otthonfelújítási program újraindítását. Erre ezúttal azok a családok lesznek jogosultak, amelyek 5000 fősnél kisebb településen élnek. A program nagyban megegyezik majd a korábban már futó otthonfelújítási programmal, ahogy akkor is, ezúttal is legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány, legfeljebb 50 százalékos intenzitás mellett. A korábbi programban részt vevő családok csak akkor kaphatnak újra pénzt, ha ott még nem maxolták ki a 3 millió forintot.
Forrás: Portfolio