Egyelőre nem tudni, meghosszabbítja-e a Kormány a lakásfelújítási támogatást, illetve lesz-e újabb állami forrás a lakossági korszerűsítésekre, de nagyon sokan számítanak rá. Ugyanakkor, aki teheti még az idén próbálja befejezni a már megkezdett munkálatokat, azonban ez gyakran vezet kapkodáshoz, szakszerűtlen kivitelezésekhez – erről is beszélt a Világgazdaságnak adott interjúban Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke.
Mint mondta a vevői oldalt rendkívüli módon szorítja az otthonfelújítási program határideje, már mindenki csak azt nézi, hogy be tudják-e fejezni december 31-ig a munkálatokat, új projektekbe egyre kevesebben mernek belevágni. Az érdeklődés jelentős minden energiahatékonysági beruházás iránt, azonban a kapkodás átgondolatlan beruházásokhoz vezet, ekkor szakértőt sem mindig vonnak bele – figyelmeztetett.
A szakmai egyesület elnöke arról is beszélt, hogy további bizonytalansági tényezők is nehezítik a felújítások tervezését: a magas kamatszintek miatt a lakosság tart a hitelfelvételtől, ezért inkább csak a megtakarításokat használják fel, a hatósági engedélyeztetések elhúzódása is a problémák forrása, és a beépítéshez szükséges szakemberek hiánya is súlyos gond, sokszor vezet a beruházások halasztásához
Arról is szólt, hogy egyértelmű fékeződés jelei látszódnak nyártól a nagyobb újlakás-projekteknél, több beruházást halasztanak a piaci bizonytalanságok miatt, és az építőanyag-keresletben is aggasztó jeleket tapasztalnak.
A teljes cikket a vg.hu ldalon olvashatják el.