Megjelentek a falusi csok és a babaváró támogatás módosításáról szóló rendeletek a Magyar Közlönyben.
A csokot:
- kivezetik 2024-től a nagyobb településeken,
- ugyanakkor a preferált kistelepüléseken a kedvezmény összege megemelkedik,
- igénydelhető felújításra és korszerűsítéssel egybekötött használtlakás-vásárlásra.
Fontos, hogy a kistelepülések mellett a tanyáknál, sőt, bizonyos feltételek esetén a nagyobb városokban is megmarad a támogatás. Ehhez az kell, hogy a település külterületén legyen az ingatlan, a megnevezése birtokközpont vagy tanya legyen. Az utóbbinál elvárás, hogy lakóépület is legyen rajta.
A kistelepülések listája is módosul 2024-től, ami a 2023. 07. 11-i Magyar közlöny 50. oldalától tekinthető meg a több mint 2600 település neve.
Ugyanakkor az új lakások esetén nem emelkedik a lakástámogatás összege, legalábbis a rendelet nem tartalmaz ilyen kitételt. Vagyis az új lakóház esetében elérhető csok támogatás összege 2024-től
- 1 gyermek esetén 600 ezer forint,
- 2 gyermek esetén 2,6 millió forint,
- 3 vagy több gyermek esetén 10 millió forint marad.
A csok az új építésű, egylakásos lakóépületek esetében marad meg, az új építésű többlakásos lakóépületekben lévő önálló lakások megvételéhez nem lehet majd felhasználni 2024-től. Vagyis az új családi házak vásárlására, építésére fordítható a kedvezmény, lakások megvételére nem.
A kistelepüléseken viszont emelkedik a felújításra, korszerűsítésre igényelhető támogatás összege. A támogatás összege kistelepülési használt lakás vásárlása, valamint ezzel együtt megvalósuló korszerűsítés és/vagy bővítés esetén:
- 1 gyermeknél 1 millió forint (a jelenlegi 600 ezer forint helyett),
- 2 gyermeknél 4 millió forint (a jelenlegi 2,6 millió forint helyett),
- 3 vagy több gyermeknél 15 millió forint (a jelenlegi 10 millió forint helyett)
A támogatási összeg legfeljebb fele fordítható a használt lakás megvásárlására. Ha már meglévő kistelepülési ingatlan felújításáról lenne szó, akkor a támogatás összege
- 1 gyermek esetén 500 ezer forint (a jelenlegi 300 ezer forint helyett),
- 2 gyermek esetén 2 millió forint (a jelenlegi 1,3 millió forint helyett),
- 3 vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint (a jelenlegi 5 millió forint helyett).
Ugyanez bővítésnél vagy bővítéssel egyidejű korszerűsítésnél
- 1 gyermek esetén 600 ezer forint (a jelenlegi 300 ezer forint helyett),
- 2 gyermek esetén 2 millió forint (a jelenlegi 1,3 millió forint helyett),
- 3 vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint (a jelenlegi 5 millió forint helyett).
Ez azt jelenti, hogy a kistelepüléseken a vissza nem térítendő támogatás összege ezen célok esetében 50-66 százalékkal emelkedhet. Nagyon fontos, hogy önmagában a használt lakás vásárlása már nem megfelelő cél a csokhoz, mindenképpen ki kell egészíteni bővítéssel, korszerűsítéssel is.
Csok-hitel
A csok mellé igényelhető 3 százalékos kamatozású támogatott hitel továbbra is elérhető lesz. Az igényelhető összeg nem módosul, vagyis új lakás vásárlása esetén az elérhető maximális hitelösszeg
- 1 gyermek esetén 0 forint,
- 2 gyermek esetén 10 millió forint,
- 3 vagy több gyermek esetén 15 millió forint.
Használt lakás vásárlásával egy időben megvalósuló korszerűsítés és/vagy bővítés esetén az elérhető maximális hitelösszeg
- 1 gyermek esetén 0 forint,
- 2 gyermek esetén 10 millió forint,
- 3 vagy több gyermek esetén 15 millió forint.
Korszerűsítés és/vagy bővítés esetén elérhető maximális hitelösszeg
- 1 gyermek esetén 0 forint,
- 2 gyermek esetén 5 millió forint,
- 3 vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint.
Az adó-visszatérítési támogatás mindhárom formája marad 2024-ben is. A preferált kistelepüléseken megvalósuló korszerűsítési, bővítési munkálatok 27 százalékos áfája továbbra is visszaigényelhető lesz. Az adó-visszatérítés mértéke legfeljebb 5 millió forint lehet. A lakás vagy ház építésének 27 százalékos áfáját is visszakaphatják a családok. A támogatás összege ebben az esetben is legfeljebb 5 millió forint lehet. Illetve a CSOK-támogatásból új lakást vásárlók 2024-ben is visszakaphatják a vételár 5 százalékos áfáját. Ebben az esetben nincs felső összeghatára a támogatásnak. Miután a CSOK a kistelepüléseken marad meg, ez a kedvezmény is csak az itteni vásárlásokra marad érvényben.
Az ingatlan.com adatai szerint az csok megszűnéséről szóló bejelentés óta nem futott fel a nagyvárosi csokkal megvásárolható lakóingatlanok iránti kereslet. “A Pest vármegyei lakóingatlanok iránti érdeklődés viszont a bejelentést követő héten 40 százalékkal nőtt az egy héttel korábbihoz képest, de utána visszaállt a korábbi szintre” – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az országos piacra jellemző visszafogott érdeklődésben szerepet játszik, hogy az érintettek megvárták a hivatalos jogszabály megjelenését.
Az ingatlan.com szakértői szerint érdemleges piaci mozgásokra nyár végén és ősz elején lehet számítani, ami az árakra is hatással lehet. Magyarországon az emberek több mint 90 százaléka lakik saját tulajdonú ingatlanban, ezért a csokos vevők jelentős része eladóként is a piacra lép majd év végéig, hogy kihasználhassák a még elérhető kedvezményeket. “Lakásvásárlóból viszont sokkal kevesebb van mint az elmúlt években, ezért azok a hirdetők, akiknek 2023 végéig muszáj eladni a lakását nagyobb mértékű árcsökkentésre kényszerülnek. Ennek következtében az idei év második felében élénkülő forgalommal és egyre jobban csökkenő árakkal találkozhatunk a lakáspiacon.” – fogalmazott Balogh László. A szakértő szerint a nagyobb árengedmények nem hozzák rosszabb helyzetbe az eladókat, mert az idén elérhető nagyobb összegű támogatások kárpótolhatják őket, ráadásul vevőként a következő otthonuk megvásárlása során is komoly alkupozícióban lehetnek.
Ugyanakkor a Duna House statusztikái már az első hetekben 16%-kal erősebb vevői aktivitást mutattak. Ők a kereslet növekedésével az ingatlanárak emelkedésére is számítanak, ami a gyors döntéseket segítheti elő. „A tavalyi év mélyrepülése után máris kezdetét vette a 2023 második félévétől várt felívelés, a CSOK-változások bejelentésének hatására a szokásos nyári uborkaszezon helyett egyre intenzívebb vevői érdeklődésről számolnak be az ingatlanszakértők.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
Babaváró hitel
Megjelent a Magyar Közlönyben a babaváró támogatásról szóló kormányrendelet módosítása is. Az új jogszabály 2024. január 1-jén lép életbe.
- A maximálisan igényelhető hitel mértékét megemelték 10 millió forintról 11 millió forintra.
- A törlesztőrészlet maximuma is növekszik, az eddigi 50 ezer forintról 51 ezer forintra.
- A futamidő nem változik, továbbra is húsz év marad, és a törlesztés felfüggesztésével kapcsolatos szabályok sem változtak.
Ha igazolják a házaspárok a várandósságot, akkor legfeljebb három évre szüneteltethetik a törlesztést. Két gyerek után pedig a fennálló tartozás 30 százalékát, három gyerek után a teljes fennálló tartozást elengedik.
A másik jelentősváltozás a babavárót igénylők életkorához kapcsolódik. Az év végéig olyan fiatal házaspárok igényelhetik a támogatott hitelt, amelyeknek a nő tagja nem töltötte még be a 41. életévét. Azonban január elsejétől csak a legalább 18 éves, de a 30. életévét még be nem töltött házas nők kaphatják meg a hitelt. A 30 és 41 év közötti nők 2024-től már csupán abban az esetben jogosultak rá, ha igazolják, hogy legalább 12 hetes terhesek.
Forrás: Világgazdaság, ingatlan.com, Magyar Közlöny